Gergely
6 °C
23 °C

Mégsem lesz tömeges elbocsátás a Borsodchemnél

2009.02.24. 22:30 Módosítva: 2009.02.24. 22:30
A BorsodChem és a kormány között létrejött megállapodás eredményeként a vállalat felfüggesztette a folyamatban lévő strukturális átalakításokból adódó és korábban elkerülhetetlennek látszó létszámleépítést - közölte a cég kedden. Korábban 550 ember elbocsátását tervezték, végül csak nyugdíjazzák, akit lehet.

Eredményesen tárgyalt a február elején 550 fő – lényegében a dolgozói létszám negyedének – elbocsátását bejelentő Borsodchem a kormánnyal. A szocialista polgármester vezette Kazincbarcika, és egyben Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik legnagyobb foglalkoztatója egyelőre el tudja kerülni a leépítést.

A cég és a kormány között létrejött megállapodás eredményeként a vállalat felfüggesztette a folyamatban lévő strukturális átalakításokból adódó, korábban elkerülhetetlennek látszó létszámleépítést. Wolfgang Büchele vezérigazgatója azt mondta: a kormánnyal kötött megállapodás részleteinek kidolgozása várhatóan még hónapokat vesz igénybe, de annyi biztos, hogy a csoportos létszámleépítés rövid távon elkerülhetővé vált.

A vállalat a költségcsökkentési és hatékonyságnövelési program részeként a nyugdíjkorhatár közelében lévő munkatársak számára a vállalat felajánlja a korengedményes nyugdíjazás lehetőségét, melynek pénzügyi fedezetét a vállalat biztosítja.

A parlament foglalkoztatási bizottságának elnöke, Gúr Nándor a várható megállapodásról azt mondta: az uniós versenykorlátozási tilalom figyelembevételével a kormány arra törekszik, hogy a hazai iparvállalatokat minden rendelkezésére álló eszközzel segítse a recessziós időszak átvészelésében és a munkahelyek megőrzésében. Konkrétumot ugyanakkor ő sem közölt arról, hogy milyen eszközökkel és mennyi pénzzel segítik meg a kazincbarcikai céget.