Egyhetes mélypontra lökték a forintot
További Magyar cikkek
Több egymást követő nap délutánján gyengülés, majd reggelre intenzív erősödés volt megfigyelhető a forint euróval szembeni árfolyamában, ma reggelre azonban ez a sorozat megszakadt. A jegyzések kissé 300 felett kezdték a napot, majd a lengyel zloty hirtelen határozott esését a forint is követni kezdte és egyhetes mélypontra süllyedt.
A hétfőtől tegnap estig az euróval szemben bő 3,5 százalékot gyengülő lengyel zloty ma tovább csúszik a lejtőn, ami a forintot és enyhén a cseh koronát is magával húzza.
A régiós devizagyengülési hullám hátterében két fontosabb új fejlemény állhat. Mégsem fordul az IMF-hez Lengyelország, sőt azon gondolkodik, hogy szimbolikus összeggel támogatja a pénzügyi szervezet korlátozott erőforrásait. A külső pénzügyi sérülékenység csökkentése helyett az "adakozási" szándék egyes, a lengyel stabilitás miatt aggódó befektetők szemében negatív lehet.
A tegnap esti első hírrel ellentétben mégsem tervezi megduplázni az Európai Unió a bajba kerülő tagállamoknak létrehozott 25 milliárd eurós segélyalapot.
Feltehetően ezen, illetve az egyébként is meglévő recessziós aggodalmak hatására háromnegyed 9 körül intenzív gyengülési hullám érte el a régiós devizákat. A zloty euróval szembeni kurzusa 4,62-ről 4,68-ig, a forinté 302-ről 306 fölé emelkedett.
A svájci frankért 198,5 forintot adnak, a dollárral 222 forinton kereskednek.
Most a lengyelek húznak minket a mélybe
A forintot ma a lengyel zloty rántotta magával - kommentálja a forintgyengülést Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője. Tegnap délután a lengyelek háza tájáról még olyan hírek jöttek, miszerint az ország az IMF-hez fordulna hitelkeretért, aztán nem sokkal rá már ezzel az üzenettel szöges ellentétben álló nyilatkozatot adott az ottani pénzügyminiszter, nevezetesen, hogy Lengyelország nemhogy mentőcsomagot nem kér a Valutaalaptól, hanem egyenesen egy jelzésértékű összeget, másfél milliárd dollárt ő maga adna az IMF-nek. Ez utóbbi korrigálás nem tudta kisöpörni a befektetői fejekből, hogy a lengyelek bajban lehetnek - magyarázza Kondrát. A lengyelek a befektetőket elbizonytalanító, nagyon szerencsétlen IMF-fel kapcsolatos kommunikációra is rátettek egy lapáttal, amikor ma reggel egyértelművé tették, nincs ellenükre az óvatos kamatcsökkentés folytatása.
Továbbra is fennállnak azok a régiós kockázatok, amelyek az elmúlt hetekben újabb és újabb mélypontra lökték a zlotyt és a forintot, még ha e hét első felében a nemzetközi hangulat javulása el is fedte ezt a veszélyt - emlékeztet Kondrát. A cseheknek sikerült „leválniuk a régióról", a befektetők már nem sorolják egy kalap alá őket a lengyelekkel, velünk magyarokkal, illetve a baltiakkal, románokkal, bolgárokkal. Ezért aztán érhető, hogy a lengyel zloty gyengülése miért húzza magával a forintot is.
Kamatot kéne emelni
A tegnapi elemzői felmérések azt mutatták, hogy bár a megkérdezettek többsége azt várja, a monetáris tanács hétfői ülésén változatlanul hagyja az irányadó kamatot, mégis néhány elemző szerint az árfolyamalakulás - elsősorban a forint esetleges gyengülése - felülírhatja ezt a forgatókönyvet. Kondrát szerint a 300 forint körüli, picit afeletti euróárfolyam a „legtrükkösebb", ugyanis stabilan 300 alatti árfolyamnál szinte biztosnak vehető a kamat szinten tartása, 310 felett azonban már nagyon nagy esélyt lehetne adni a kamatemelésnek.
Ha nincs kamatemelés, akkor újra lejtőre kerül a forint
Barcza György, a K&H Bank vezető elemzője is úgy látja, hétfőn kamatemelésre (elég lehet egy fél százalékpontos emelés) van szükség, máskülönben a forintot újabb gyengülési hullám kapja el. Ha a jegybank meghallja a piac üzenetét, és kamatot emel, akkor a forint felértékelődhet.
Az MKB Bank vezető elemzője szerint a legnagyobb dilemmát az fogja okozni a monetáristanács-tagok számára, hogy ha most hétfőn nem emelnek kamatot, ám az egy hónap múlva sorra kerülő normál kamatmeghatározó ülésig - akár a mostani ülés után néhány nappal - a forint elkezdene intenzíven gyengülni, és ezért be kellene iktatni egy rendkívüli kamatemelést, akkor egy ilyen kimenetel mennyire rombolná a monetáris politika kiszámíthatóságát, hitelességét. Kondrát azt tartaná helyesnek, ha fél százalékponttal most kamatot emelne az MNB, mert azzal „megtámasztaná" a két héttel ezelőtti verbális intervencióját, cselekedettel is bizonyítaná, hogy komolyan gondolja a forint védelmét. Ismeretes, két hete, három nap alatt két rendkívüli monetáristanács-ülést követően az MNB kiadott egy közleményt, amelyben deklarálta, hogy készen áll minden eszközzel - akár kamatemeléssel, akár forintvásárlással - a forint erősítésére, mert a gyengülés rontja a bankrendszer stabilitását, veszélyezteti az inflációs célt és tovább lassítja a gazdaságot.