Szárnyalás után esik az OTP

2009.03.24. 13:34 Módosítva: 2009.03.24. 14:08
Hétfőn brutális, majdnem tíz százalékos pluszban zárt az OTP, ma reggel úgy tűnt, folytatja az emelkedést, hét százalék feletti pluszban nyitott a papír, az árfolyam 2230 forinton tetőzött. Aztán hirtelen zuhanás kezdődött, a napon belüli esés délután kettő órakor már elérte a 13 százalékot, az árfolyam újra bőven 2000 forint alá került. A részvény árát alapvetően a nemzetközi hangulat változása befolyásolja.

Tegnap mindenki bizonytalanságot várt mind a forintpiacon, mind a tőzsdén. De a magyar kereskedést nagyon erősen megtámogatta a globális emelkedés, jobban mint amennyire a miniszterelnökcseréről szóló hírek hatottak – nyilatkozta az Indexnek Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline vezető elemzője. Az elmúlt tíz napban olyan mértékű volt az amerikai tőzsdéken az emelkedés, amilyenre utoljára 1938-ban volt példa. Nagyon erős a rövidtávú optimizmus a piacokon, a Dow Jones például 6,84 százalékot emelkedett tegnap.

Ebben az emelkedésben vett részt a magyar tőzsde és a forint, és ez segítette az OTP-t is. Ez utóbbinak még az is besegített, hogy a bankszektor maga is óriási emelkedést produkált. A Citigroup 19 százalékkal, a Bank of America 26 százalékkal, a JPMorgan Chase 25 százalékkal, a Wells Fargo 24 százalékkal emelkedett.

A mostani optimizmus nagyjából két hete kezdődött, akkor már annyira a mélyponton voltunk, hogy várható volt a visszapattanás. Ez be is következett, az amerikai és nyugat-európai tőzsdék elkezdtek szárnyalni. Tegnap aztán felpörögtek az események, sokan voltak eladói pozícióban (ők azok, akik a részvények esésére játszanak), ezeket a pozíciókat zárni kellett, hogy minimalizálják a veszteségüket. Az erősödés tehát vételi pánikot okozott, mint ahogy az elmúlt időszakban eladási pánik volt a gyengülés miatt. Törvényszerű volt tehát a visszapattanás, de ekkora mértékűt azért a szakértők nem vártak.

Ma ellenben már más a hangulat, az amerikai határidős indexeknél és a németeknél is van korrekció, profitrealizálás (aki olcsón megvette a papírokat, lassan kiszáll, mert bizonytalan abban, meddig tart még az emelkedés). Átmeneti volt tehát az emelkedés nemcsak a globális, hanem a magyar piacokon is, nagyon könnyen fordulhat a hangulat. Akár még újabb mélypontokat is elérhetnek az indexek a következő hónapokban, de legkésőbb év végéig.

Mindez, azaz a BUX, és azon belül az OTP indexének alakulása majdnem független attól, hogy lesz-e szakértői kormány Magyarországon. Ugyanakkor az szinte biztosra vehető, ha pártpolitikus vezeti az új kormányt, akkor további gyengülés várható a forintpiacon és a tőzsdéken is, maradunk alulteljesítőek a régióban. Külső tagokból álló kormánnyal és megfelelő kiadásokat faragó, egyensúlyt javító intézkedéssel viszont visszakapaszkodhatnánk a régió fő sodrába, véli az elemző.

Hiába van rövid távú optimizmus a világpiacon, itthon óriási a baj. Az Egyesült Államokban és Európában több ezer milliárd dollárért készülnek kötvényeket kibocsátani a közeljövőben. Mivel egyre szűkülő megtakarításokért folyik a harc, Magyarországnak Nyugat-Európával és Amerikával kellene versenyeznie a befektetőkért. Vagyis ha nem teszünk meg mindent azért, hogy önfinanszírozóvá váljon a gazdaság, akkor fel fogjuk élni az IMF-keretet, ez pedig végleg "a Duna balkáni partjára kormányozná Ady komp-országát" – fogalmazott Sakradi Szabó Kornél.