OTP: profitrealizálást javasolnak
További Magyar cikkek
A kétezer forintos lélektani határ átlépése több elemzőt is arra késztetett, hogy felülvizsgálja az OTP-részvényekre vonatkozó ajánlását. A Citigroup elemzője a bankrészvénybe történő befektetésről alkotott véleményét a korábbi tartásról szóló vételre módosította, igaz, célárát 3720 forintról 2854 forintra csökkentette - írja a Bloomberg.
Az UniCredit a jelentős drágulást látva viszont vételről tartásra módosította az OTP-re vonatkozó ajánlását. Óvatos vételt ajánlanak a jelenlegi helyzetben a Buda-Cash elemzői, mivel meglátásuk szerint hosszabb távon jelentős felértékelődési potenciál van a részvény árfolyamában.
Ugyanakkor a jelenlegi bizonytalan helyzetben rövid távon még bármi megtörténhet, ezért tartjuk fontosnak kihangsúlyozni az óvatos szót - mondta el a Napi megkeresésére Fazakas Péter, a brókercég elemzője. A Buda-Cash egyébként nem határozott meg célárat az OTP-re, a jelenlegi helyzetben ugyanis ennek nem látják értelmét. Az elemző ugyanakkor tarthatónak ítéli a 150 milliárd forintos OTP-profittervet, sőt annál kicsit többet, 155 milliárdot jelez előre. A nagy kockázatot továbbra is Ukrajna jelenti, ahol goodwill-leírásra is kényszerülhet még a bank. Ugyanakkor az OTP tőkehelyzete stabil, a likviditási gondok esélye elhanyagolható, igaz, ennek érdekében a hitelezést vissza kell fognia a banknak - elemezte a helyzetet Fazakas.
Jelenleg frissíti OTP-célárát a Raiffeisen, az eredményt a napokban teszik közzé, ezért Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője sem tudott erről nyilatkozni. Meglátása szerint viszont aki a jelenlegi szintnél alacsonyabb áron vásárolt OTP-t, annak érdemes profitot realizálni, hiszen a jelenlegi emelkedés csupán egy medvepiaci rally volt. Az OTP fundamentumaiban ugyanis nem történt olyan változás az elmúlt napokban, amely ekkora emelkedést indokolt volna.
Hasonló véleményen vannak a Cashline elemzői is, szerintük eljött az ideje annak, hogy a befektetők realizálják OTP-részvényeken megkeresett nyereségüket. A papírokra vonatkozó korábbi vételi ajánlásukat semlegesre változtatták. Ennek oka, hogy a globális részvénypiacokon megtörtént a visszarendeződés a szélsőségesen pesszimista forgatókönyvek indokolta árazásokból, sőt a korrekció már egészségtelen kereteket kezd ölteni. Az elmúlt hetek visszapattanása indokolható és törvényszerű volt a korábbi mélypontokról, de még koránt sincs szó a bikapiac beköszöntéről. A régiós és a magyar gazdaság kockázatai egyáltalán nem eliminálódtak, csupán egy ideig háttérbe kerültek. A magyar tőzsdét sem kerüli el egy esetleges negatív fordulat, ami a globális piacokat érinti. Persze a következő napokban, esetleg hetekben még kitarthat a tőzsdék lendülete, de ezt az időszakot a 30 százalékos árfolyam-emelkedés realizálására kell felhasználni, annál is inkább, mivel a jelenlegi árszint a Cashline korábbi elemzésében meghatározott fair árfolyamsáv (1800-2800 forint) közepéhez közelít. Egy további lehetséges 20-30 százalékos emelkedés az OTP árfolyamában nincs összhangban a globális és magyar specifikus kockázatokkal.