Az ötven dúsgazdag koreai országa vagyunk

2009.06.04. 07:51 Módosítva: 2009.06.04. 12:01
Több mint nyolcszázezren adták tavaly a 2007-es jövedelmük adójának egy százalékát, összesen 4,9 milliárd, fejenként 5966 forintot a Magyarországon bejegyzett és az adóhivatal technikai számával rendelkező 155 egyház valamelyikének. A legtöbb pénzt és a legtöbbektől a katolikus egyház kapta, de az egy főre jutó felajánlások listáját a koreai keresztények gyülekezete vezeti. Tizenkilenc egyház hívei adtak fejenként legalább tízezer forintot, hat egyháznak háromezer forint se jött össze.

Mindössze negyvenöten akadtak, akik a 2007-es jövedelmük után fizetendő személyi jövedelemadó egyházaknak adható egy százalékával a Koreaiak Magyarországi és Közép-Európai Keresztény Gyülekezetét támogatták. Ha ők az egyháznak adószázalékot felajánlók átlagával megegyező szja-t fizetnének, a gyülekezet nem egészen 270 ezer forinthoz jutott volna.

Csakhogy a nálunk adózó koreai keresztények jóval tehetősebbek egy átlagos magyar adózónál – legalábbis a felajánlott pénz erről tanúskodik. Ők negyvenöten összesen 2 285 600 forinttal gazdagították a gyülekezeti kasszát, ami 50 791 forintos, az átlagot tehát csaknem tízszeresen meghaladó egy főre jutó felajánlás, hívta fel a figyelmünket egy olvasónk. Pap Imre a hazánkban bejegyzett 155-ből nagyjából húsz egyházat vizsgált a felajánlott adószázalékok alapján. Listájának élére, nem meglepő módon, a koreai keresztények kerültek (feltételezve természetesen, hogy minden egyháznak a hívei vagy az azzal szimpatizálók adakoztak, és hívő katolikusok nem adtak például a reformátusoknak).

A koreai keresztények kerültek az Index listájának élére is – igaz, mi a pontosság kedvéért mind a 155 egyháznál leosztottuk az szja-százalékból származó bevételt az adakozók számával. Az APEH által pdf-ben közzétett adatok szerint összesen 820 959 adózó ajánlott fel a tavalyi adóbevallásában egyháznak egy százalékot, ezekből lényegében 4,9 milliárd (4 898 109 233) forint folyt be. Az egy főre jutó felajánlás 5966 forint volt, vagyis az egyházaknak adakozók átlagosan 596 600 forintnyi személyi jövedelemadót fizettek tavaly.

Róm. kat., ref., ev.

Abszolút értékben a legtöbb pénzt – aligha meglepő módon – a katolikus egyház kapta, amely a felajánlások számában is az első helyen végzett (mindkét skálán második a református, harmadik az evangélikus egyház). Több mint félmillió adózó – tehát az egyházi adószázalékról rendelkezők csaknem kétharmada – majdnem hárommilliárd forinttal gazdagította a perselyt, tehát az egy százalékok hatvan százaléka a katolikusoké.

A legtöbb pénzt kapott egyházak

Hely Egyház neve Felajánlás Felajánlók
1. Magyar Katolikus Egyház 2 962 746 950 Ft 502 332
2. Magyarországi Református Egyház 984 806 606 Ft 164 363
3. Magyarországi Evangélikus Egyház 307 095 975 Ft 46 766
4. Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége 78 923 576 Ft 11 163
5. Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége 67 049 187 Ft 5624
6. Magyarországi Baptista Egyház 61 976 945 Ft 10 337
7. Hit Gyülekezete 56 087 626 Ft 16 376
8. Közösség a Születés Méltóságáért 30 963 563 Ft 6538
9. Gyémánt Út Buddhista Közösség 24 951 615 Ft 3679
10. Magyarországi Jehova Tanúi Egyház 23 466 181 Ft 6927

Forrás: apeh.hu

A katolikus hívek azonban fejenként csak 5898 forintot adtak, ami az egy főre jutó felajánlások listáján csak a 80. helyre volt elég (a reformátusok a 77., az evangélikusok a 66. helyen végeztek). A legtöbb szja-t fizető koreaiakon túl tizenhét olyan egyház van, amelynek a hívei fejenként legalább tízezer forintot tudtak felajánlani, tehát átlagos szja-juk tavaly meghaladta az egymillió forintot.

Hitközségek sora

A történelmi egyházak közül csak a Mazsihisz tudott az élbolyba, a 10. helyre kerülni. A zsidó hitközségek országos szövetségének 5624-en összesen 67 millió, tehát fejenként csaknem tizenkétezer forintot ajánlottak fel (a 19-es listán három egyéb zsidó hitközség is ott van).

A tradicionális felekezetek közül a 15. helyen végzett a bolgár ortodox egyház – a román ortodoxok a 39., a szerb ortodoxok az 51. helyen végeztek –, a magyarországi unitárius egyház a 28. lett – ez nem ugyanaz, mint a még éppen tízezres átlag fölötti budapesti unitárius egyházközség –, a baptista a 76., míg az adventisták csak a 117. helyen végeztek.

Moon tiszteletes az élen

Az élbolyban a Moon tiszteletes – Moon Chang Suk – vezette, egy XI. kerületi címen nyilvántartott koreai keresztény gyülekezet mögött második helyen a Szent Margitról elnevezett, budakeszi székhelyű anglikán egyházat találjuk, kanonokja az interneten fellelhető adatok szerint Denis Moss.

Az egy főre jutó legmagasabb felajánlások

Hely Egyház neve Felajánlás Felajánlók Felajánlás/fő
1. Koreaiak Mo.-i és Közép-Európai Ker. Gy. 2 285 600 Ft 45 50 791 Ft
2. Szent Margit Anglikán/Episzkopális Egyház 973 846 Ft 44 22 133 Ft
3. Budapesti Kegyelem Metodista Gyülekezet 569 654 Ft 26 21 910 Ft
4. Budapesti Teljes Evangéliumi Gyülekezet 756 090 Ft 47 16 087 Ft
5. A Jövő Hídja Szabadegyház 140 555 Ft 10 14 056 Ft
6. Paksi Gyülekezet 512 427 Ft 37 13 849 Ft
7. Magyarországi Dzogcsen Közösség 1 423 891 Ft 104 13 691 Ft
8. Szim Shalom Progresszív Zsidó Hitközség 3 202 647 Ft 253 12 659 Ft
9. Hindu Vaisnava Egyház 2 342 806 Ft 188 12 462 Ft
10. Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége 67 049 187 Ft 5624 11 922 Ft

Forrás: apeh.hu, Index-számítás

Fellelhetetlennek bizonyult a harmadik helyezett – az anglikánokhoz hasonlóan átlagosan több mint kétmillió forintnyi szjá-t fizető adakozó hívekkel rendelkező – budapesti metodista gyülekezet (ők egyébként négy éve a két felajánlásból bejött 8666 forinttal még utolsók voltak). Ez a Magyarországon élő és dolgozó koreai metodisták közössége, amelynek semmi kapcsolata nincs a magyar metodista egyházakkal (ugyanakkor a helyezésük megerősíti a gazdag koreiakról szóló feltételezést).

Otthonmasszázs, Béke, Életöröm

Háromszázezer nem hívő is adott egyházi adószázalékot

A szja egyházaknak adható egy százalékáról úgynevezett kiemelt költségvetési előirányzatok javára is rendelkezhetnek az adózók. Tavaly két ilyen előirányzatból lehetett választani, a gyermekszegénység ellen és a parlagfűirtásra adhatták adószázalékukat azok, akiknek egyik egyház sem volt szimpatikus, de a költségvetési nagy közösben sem akarták benne hagyni a pénzt. A gyerekszegénység felszámolására csaknem 190 ezren összesen 1,161 milliárd, tehát fejenként 6140 forintot adtak, a parlagfűmentesítésre 147 ezren 965 milliót, ami fejenként 6564 forint. Az elvileg egyházi egy százalékról így összesen 1,157 millióan rendelkeztek, ami hétmilliárd forint felajánlást eredményezett.

A tízezres listán többségében keresztény kisegyházak, valamint – minket kissé meglepő módon – három távol-keleti közösség szerepel. A legfurcsábbnak a névsorból az egy budapesti alternatív pszichológiai intézet köré szerveződő ATMA – A szeretet egyháza tűnik: a honlapja szerint masszázstanfolyammal, irodai és otthoni masszázzsal is foglalkozik, és „olyan tudást, és gondoskodást szeretne átadni minden érdeklődő szamara, amiből merítve, megtalálhatja Békéjét, és Életörömét ebben, a gyakran nem egyszerű, de mégis gyönyörű Földi Életben”.

A listából egyébként jól látható, hogy az egy főre jutó felajánlások főleg azoknál az egyháznál nagyok, amelyek néhány tucat vagy néhány száz adózótól kapják a pénzüket (tavaly hatvan olyan egyház volt, amelyik annyi szja-t fizetőtől sem kapott felajánlást, ahány ember – azaz száz – az egyház alapításához kellett; a negatív csúcsot tíz adakozóval a zuglói székhelyű, Szunyogh Valéria főpohárnok nevével fémjelzett Jövő Hídja szabadegyház érte el). Az első ötvenbe csak négy olyan gyülekezet került, ahol a felajánlók száma meghaladta az ezret, és olyan egy sem, ahol elérte volna a tízezret (az abszolút listán negyedik, több mint tizenegyezer adózó támogatását begyűjtő Krisna-tudatú hívők közössége az 53. lett az egy főre jutó felajánlások rangsorában).

Apostoli szegénység: hitesek és szcientológusok

Az abszolút és az egy főre jutó felajánlások listáján sereghajtók szintén egy fél vagy kétharmad egyházalapításra elég ember egy százalékát kapták meg tavaly. A legkevesebb pénzt, alig több mint ötvenezer forintot a Négyszegletkő Apostoli Hit Nemzetközi Egyház kapta, amelyen kívül még hat felekezet szja-százalékokból származó bevétele maradt százezer forint alatt (a Négyszegletkő évek óta a sereghajtók között van, 2005-ben még csak tizennyolcezer forintot kapott).

Sereghajtók az abszolút listán

Hely Egyház neve Felajánlás Felajánlók
146. Evangéliumi Barátság Egyház 138 059 Ft 78
147. Kozmosz Univerzális Szeretet Egyház 119 987 Ft 32
148. Immánuel Gyülekezet 105 516 Ft 27
149. A Sophia Perennis Egyháza 99 768 Ft 13
150. Holisztikus Egyház 96 105 Ft 21
151. Újszövetség Egyháza 85 003 Ft 16
152. Szövetség Teljes Evangéliumi Gyülekezet 73 023 Ft 34
153. Forrás Egyháza 72 544 Ft 14
154. Sekina Gyülekezet 58 051 Ft 22
155. Négyszegletkő Apostoli Hit Nemzetközi Egyház 52 225 Ft 14

Forrás: apeh.hu

Az utolsók között szokott szerepelni az abszolút listán a Szövetség, a Forrás Egyháza és a Sekina Gyülekezet is. Ezek a Forrás kivételével az egy főre jutó felajánlások lajstromában is az utolsó helyeken vannak. Hat egyház a háromezer forintos fejenkénti adószázalékot sem érte el, de ennél is meglepőbbnek tűnik, hogy az összesített listán tizedik Jehova Tanúi ebben a rangsorban a fejenként 3388 forinttal csak a 144. helyen végeztek.

Nem tűnik kevésbé meglepőnek, hogy a Hit Gyülekezete, hiába kapta a hetedik legtöbb pénzt, ez az egy főre jutó felajánlásoknál csak a 142. helyre volt jó. A szcientológusok sem keresnek túl jól: 1155 felajánlásból 5,65 millió forintot kaptak, vagyis fejenként csak 4888 forintot. Így míg az abszolút listán a 24., az egy főre felajánlásokban csak a 102. helyen végeztek.

Sereghajtók az egy főre jutó felajánlások szerint (Forrás: apeh.hu, Index-számítás)
Sereghajtók az egy főre jutó felajánlások szerint (Forrás: apeh.hu, Index-számítás)

Méhlepényáldással harmincmillió

Összességében a nyolcadik legtöbb pénzt kapta a csaknem harmincegymilliót begyűjtő Közösség a Születés Méltóságáért. Ám az egy budapesti belvárosi címen nyilvántartott egyház – amelynek képviselője meglepő módon férfi – ezt a pénzt több mint hatezer felajánlásból gyűjtötte össze.

Így az első menstruációt megünneplő, a „szüzesség odaajándékozásának lelki előkészítését”, valamint szüléskor a méhlepényt és az anyatejet is megáldó közösség az egy főre jutó felajánlások listáján csak a 104. helyen végzett. Bár a pénzből bizonyára így is jut majd a terveikben szereplő születésligetre, és feltehetően arra is, hogy a holdnővérek és a holdfivérek – a spirituális segítők – az eddiginél is hatékonyabban készítsék fel a nőket az anyává válásra.