Luca, Ottilia
2 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

Felcsuti: Még kemény hónapok jönnek

2009.06.17. 12:35
Nincsenek már brutális kilengések, ugyanakkor még befelé megyünk a válságba – mondta Felcsuti Péter, a Bankszövetség elnöke. A magyar bankrendszer tőkemegfelelése jó, bár a céltartalékképzés negyedévről negyedévre emelkedik.

A válság sem a világon, sem Magyarországon nem ért véget, de a nagyon szélsőséges kilengések időszaka elmúlt. A szakember üdvözölte a kormány által végrehajtott reformokat, ugyanakkor számos esetben (ilyenek a természetbeni juttatások, a vagyonadó és áfaátsorolások) túlzott politikai kompromisszumot vél az események mögött.

Romló eszközminőség

A kereskedelmi bankok eszközeinek minősége romlik, s következésképpen a céltartalékképzési kötelezettség negyedévről negyedévre emelkedik. Felcsuti Péter szerint az idei évben a kereskedelmi bankszektor (OTP nélkül) pozitív nulla eredménnyel fogja zárni az idei évben.

A bankrendszerben rendszerszintű kockázat nem volt és most sincs, a forint visszaerősödése pozitív hatással van a portfólióminőségre. Bár a tőkemegfelelés a portfólióveszteségek miatt romlani fog, a külföldi tulajdonosok készek arra, hogy fenntartsák a leánybankjaik erős tőkehelyzetét.

A devizahitelesek helyzetének megkönnyítése ügyében a kormányzat nagyon sokat beszélt, a kereskedelmi bankok nagyon sokat csináltak- fogalmazott ironikusan Felcsuti Péter felhívva arra a figyelmét, hogy a bankok határozottan segítették az átmenetileg problémákkal küszködő ügyfeleket.

Lesznek még gondok

A bankok egyoldalú szerződésmódosításáról szóló törvény kapcsán a Bankszövetség elnöke elmondta, hogy július 15-től kellene alkalmazni, amellyel lesznek még gondok. A szakember szerint előbb utóbb a politikai döntéshozók felismerik, hogy a törvény módosításra szorul.

Jelen pillanatban a hosszú távú költségeket nehéz azonosítani, (például az áfaemelés is növeli a bankok költségeit), nincs pozitív adóslista, nem egyértelmű az árazás. A törvény a problémát leegyszerűsítve kezeli, ezért úgy rossz, ahogy van.

Felcsuti elmondta, hogy a magyar gazdaság és a bankok is még befelé megy a válságba, s azt sem tudja senki, hogy meddig leszünk a mélyponton. "Nagyon kemény hónapok állnak még előttünk" - fogalmazott az elnök - "mindenkinek nagyon keményen kell küzdeni azért, hogy a helyzetét megtartsa, esetleg javítsa".

Krízisalap: a populizmus éke

A kormányzati krízisalapról Felcsuti elmondta, hogy ez szép példája a populizmusnak, nagyon nehéz a helyén értékelni. "Azt, hogy egy egymilliárd forintos alappal akármit is lehet kezdeni, nevetségesnek tartom. Ez nem egy komoly felvetés."

A PSZÁF önállóságát firtató újságírói kérdésre válaszolva Felcsuti Péter elmondta, hogy nincs véleménye a megfelelő szervezeti formáról, az a lényeg, hogy korrekt legyen. A szakember elfogadja a magáncsőd lehetőségét. Szerinte felmerül az erkölcsi kockázat, de egy szabályozott mód alapvetően jobb lenne, mint a mostani.

A pozitív adóslista kapcsán Felcsuti Péter elmondta, hogy Magyarországon rendkívül szigorú az adatvédelmi törvény és egy erős adatvédelmi lobby. A pozitív adóslista a jól fizető ügyfeleknek egyértelműen előnyös, ugyanakkor az adatvédelmi lobby mindent megvétózna, ami a parlament elé kerül. Így ebből nem lesz gyorsan törvény.