Tartós lehet a külkereskedelmi aktívum
Az év további részében is marad a magyar külkereskedelmi mérleg jelentős aktívuma, mivel a továbbra is alacsony belső kereslet nem ösztönzi az importot, az export ugyanakkor stabilizálódni látszik - mondták el a szerdán közölt külkereskedelmi mérleg adatokról az megkérdezett elemzők. A KSH szerdán közölt adatai szerint az első félévben a külkereskedelmi mérleg 2,055 milliárd euró (606 milliárd forint) többletet mutatott, 1,766 milliárd euróval (534 milliárd forinttal) javult az egy évvel korábbihoz képest. A részletes adatok kismértékben elmaradnak az augusztus elején közölt előzetes számoktól, akkor a KSH január-júniusra valamivel nagyobb, 2,08 milliárd eurós (610,2 milliárd forintos) többletet közölt. Az idén az első félévben a kivitel volumene 20, a behozatalé 25 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
Az egyenleg jelentős javulása két tényezőnek tudható be Kondrát Zsolt, az MKB Bank Zrt. vezető elemzője szerint: az exportnál jobban visszaeső importnak és a jelentősen javuló energiaegyenlegnek, ami az olajárak csökkenéséhez és a visszaeső energiafogyasztáshoz köthető. A KSH adatai szerint az energiabehozatalra fordított kiadások mérséklődése 230 milliárd forinttal javította az energiahordozók egyenlegét 2009 első félévében. Az MKB elemzője elmondta, hogy az 1,766 milliárd euró, az első féléves többlet, kétharmada az energiaegyenleghez, többi része pedig főként a feldolgozóipari szektorokhoz köthető. Az ipari termelési adatokból már a szektor élénkülése látszik, és ez pozitívan hat az exportra és az importra is. 2009 további részében Kondrát Zsolt szerint tovább javul a külkereskedelmi mérleg, miközben a háztartások inkább megtakarítanak, visszafogják fogyasztásukat, és a beruházásokban sem lesz nagy felfutás, így az import továbbra is alacsony marad.
Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. makroelemzője szerint is folytatódik a külkereskedelmi mérleg javulása, hiszen látható, hogy a júliusi áfaemelés után olyan mértékben visszaesett a lakossági fogyasztás, hogy a következő hónapokban nem várható a belső kereslet megélénkülése. Tavaly júliusban 365,1 millió euró (89,5 milliárd forint) volt a külkereskedelem hiánya, idén júliusban azonban ehhez képest határozott javulás várható. A gáztárolók feltöltésének kezdete miatt idén már valószínűleg nem lesz ilyen nagymértékű a külkereskedelmi többlet, azonban az előző év azonos időszakaihoz viszonyítva még mindig tetemes lesz a javulás –- mondta el Suppan Gergely. 2009-re körülbelül 3,5 milliárd euró többletet lehet látni jelenleg. Az elemző szerint az exportnál már egyértelműen látszanak a stabilizálódás jelei, elmozdult a tavaszi mélypontról, és az őszi hónapokban tovább nőhet, bár éves összehasonlításban még mindig jelentős csökkenést mutat.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Orbán Viktor bejelentése eldöntötte, mi lesz az év legfontosabb kérdése, de most jön a java
Ez a 2026-os választásokon mindent felülírhat.
január 3., 07:35
- Gazdaság
Mélyrepülésben a forint, ismét 415 felett jár az euró
Egyetlen óra leforgása alatt csaknem két forinttal drágult az euró.
január 3., 11:45
- Gazdaság
Öveket becsatolni: egekben a gáz és az olaj ára
Ezt nem csak a benzinkutakon fizetjük majd meg.
január 2., 19:04
- Mindeközben
Nem jósol nagy jövőt a Házasság első látásra együtt maradt párjainak a szakértő, logikus okokból
2 órája
- Gazdaság
Nyugtalanító adatok érkeztek Magyarország egyik legfontosabb mutatójáról
Nagy hatással lehet a forintra is.
január 3., 08:31
- Gazdaság
Fontos információk láttak napvilágot a költségvetés tényleges helyzetéről
Csak a kamatkiadások 287 milliárd forinttal nőttek.
január 3., 08:44
- Gazdaság
Pénzkapun léptek át, akik ide tették a forintjukat, és még koránt sincs vége
Igaz a mondás, hogy bátraké a szerencse.
3 órája
- Gazdaság
Megérkeztek a legfrissebb adatok, mutatjuk, mekkora a munkanélküliség Magyarországon
Itt a fordulat a munkaerőpiacon?
január 3., 08:32
- Címlapon
Hosszú Katinka bejelentette, hogy visszavonul
Az olimpiai bajnok úszó reméli, hogy a következő években megoszthatja szenvedélyét másokkal.
3 órája
- Gazdaság
Még ma guruljon el a kútra, ha spórolna: szombattól tovább drágul az üzemanyag
A drágulás főként a forint dollárral szembeni gyengülésének köszönhető.
január 3., 10:46
- Címlapon
Orbán Viktor szerint ez tüdőn lőné a gazdaságot, Trump több ezer milliárdos terhet jelenthet Magyarországnak
De hol lesz erre forrás a költségvetésben?
11 órája
- Címlapon
Az ukrán külügy kemény üzenetet küldött Magyarországnak, Kijev szívesen átvenné a helyét a EU-ban és a NATO-ban
Egyre ellenségesebb a kommunikáció a két ország között.
5 órája
- Gazdaság
Kevesebb hosszú hétvégénk lesz 2025-ben, mint 2024-ben volt
A ledolgozós hétvégék száma viszont nem csökkent.
január 1., 12:38
- Gazdaság
Itt a január, csak kapkodjuk a fejünket, annyi változás jön a bankoknál
Jön a drágulási hullám.
január 3., 19:18
- Címlapon
Robbanások rázták meg Zaporizzsját, embertömegre küldtek irányított légibombákat az oroszok
17 órája
- Címlapon
Ma már boldog-boldogtalan „tatovírozva” van, ez pedig nem jó
Jelentés nélküli felhígult népdivat.
5 órája
- Gazdaság
A munkavállalók nagy része alacsony mentális állóképességgel rendelkezik
Mekkora a reziliencia jelentősége a munkában?
január 1., 13:22
- Címlapon
Átalakuló parkolás: Értem, hogy meg van szorítva a főváros, de ne rólunk húzzanak le minden bőrt
Az Index összegyűjtötte az alapvető változásokat, és utánajárt, hogy Európa más nagyvárosaiban milyen a parkolási helyzet.
3 órája
- Címlapon
Vitézy Dávid: Nem gondoltuk, hogy Lázár szó szerint értette, hogy a vasúton sz*rból akar várat építeni
A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője reagált a miniszter szerdai bejelentésére.
1 órája
- Címlapon
Lövöldözés történt az elnök palotánál Csádban, ahova magyar katonák is mehetnek hamarosan
Többen meghaltak és megsérültek.
52 perce
- Mindeközben
Teljesen kivirult A Kísértésben megismert Máté mellett szerelme, Brigi: „Nekem valóban ő az igazi”
6 órája
- Mindeközben
Post Malone akkora borravalót adott egy egyedülálló anyukának, amivel teljesen megváltoztatta az életét
7 órája
- Címlapon
Szoboszlai Dominik nem került be a Liverpool Ligakupa-elődöntős keretébe
Címvédő együttese Londonban kezdi meg a párharcot.
3 órája
- Címlapon
Rémálom Tenerifén, egy magyar lányt bántalmaztak a saját munkatársai
Később a főnökük is csatlakozott a csetepatéhoz, ütötte és rúgta a fiatal nőt.
7 órája
- Gazdaság
Rákra figyelmeztető címkét kaphatnak az alkoholos italok
Ez pedig jelentős változásokat hozhat a tőzsdén.
január 3., 18:23
- Gazdaság
A világban uralkodó bizonytalansággal beköszöntött a modern kori aranyláz
Az arany ára történelmi csúcsra emelkedett 2024-ben.
január 2., 09:19
- Gazdaság
Orbán Viktor új csúcsminisztere megjelent a Facebookon
A miniszterelnök szerint kell egy Erhard, aki korábban Matolcsy György volt.
január 2., 11:07
- Gazdaság
Új év, régi szelek: beindult a fizetésemelési verseny a kiskereskedelemben
A SPAR és az ALDI is jelezte, mennyit lehet keresni náluk. Mutatjuk a számokat.
január 2., 12:57
- Gazdaság
Már az Ersténél is elérhető a munkáshitel
A hitel 18 éves kortól igényelhető.
január 2., 06:32
- Gazdaság
Döntött Lázár János minisztériuma, három vidéki városban is átfogó beruházások indulnak
A vidékfejlesztést célozzák.
január 1., 16:37
- Címlapon
Váratlan lépést tett az Egyesült Államok, nagy kedvezményt adnak Romániának
Hamarosan vízummentesen utazhatnak a románok a tengerentúlra.
7 órája
- Címlapon
Megvan az orvosi szakvélemény, kiderült, mi okozta Liam Payne halálát
A 31 éves énekes Buenos Airesben töltötte az utolsó perceit.
2 órája
- Címlapon
Jó hírt kapott a Barcelona, az Eb-győztes sztár a Szuperkupa-döntőben már játszhat
Hiányában Gavi volt az elődöntő hőse.
2 órája