Még várni kell a támogatott lakáshitelre
A korábbihoz képest jelentősen csökkentett állami támogatás mellett elméletben október 1-jétől igényelhető lakáshitel. Annak azonban, aki arra számít, hogy rövidesen hozzájuthat ilyen kölcsönhöz, csalódnia kell.
Mint a CIB-nél elmondták: a támogatott forintlakáshitel konstrukció - a vonatkozó kormányrendelet alapján - kidolgozás alatt van. A CIB Bank ezzel várhatóan október végén-november elején bővíti kínálatát. A Budapest Banknál egyelőre nem érhetőek el ezek a típusú támogatott forinthitelek és a hitelintézetnél a konstrukció iránt egyelőre érdeklődést sem tapasztalnak.
Az új, államilag támogatott forinthitel nem érhető el a K&H-nál sem - derült ki a lapunknak adott válaszból. Mint a hitelintézetnél kifejtették: folyamatosan vizsgálják, mekkora erre az ügyféligény, de úgy vélik, az új K&H Szenzációs forinthitel mindenki számára előnyös megoldást kínál, hiszen nincs jogszabályi kötöttség a jogosultságot illetően.
Az OTP Bank 2009. október 1-jétől, a kormányrendelet hatályba lépésétől kínálja az új támogatási feltételeknek megfelelő lakáshiteleket, új lakás vásárlására, lakásépítésre és korszerűsítésre egyaránt. A támogatott lakáshitelek a normál kamatozású forinthitelekhez képest kedvezőbb kamatozásúak, törlesztőrészletük már jelenleg is közel azonos a devizahitelek havi részletével. Az október 1-jei bevezetés óta eltelt néhány napban folyamatosan növekvő érdeklődést tapasztal a bank az új támogatott forint lakáshitelek iránt. Az eltelt rövid időszak ellenére már igénybefogadás is volt a banknál.
Az FHB-nél is igénybe lehet már venni a támogatott lakáshitelt különböző konstrukciókkal például új lakás vásárlásánál.