Gellért, Mercédesz
12 °C
16 °C

Tovább nyomul a Mol Pakisztánban

2009.11.12. 15:57
Jövőre két újabb olajkutat fúr a magyar cég, amely szerdán avatta fel 185 millió dollárból épített gáztározóját. A Mol eddig 13 kutat fúrt Pakisztánban, ebből 10 fúrás sikeres volt.

Jövő év márciusában a Margala blokkban, október végén pedig a Margala North blokkban fúr olajkutat a Mol Pakisztánban - jelentette be Fehér János, a Mol Pakistan ügyvezető igazgatója csütörtökön.

A Margala és a Margala North blokkokban eddig csak kutatást végeztek, s az eredmények elemzésétől tették függővé a kutak fúrását, amelyet a Mol Pakistan ügyvezető igazgatójának mostani bejelentése szerint eldöntöttek.

A Molnak a két blokkban 70 százalékos tulajdoni hányada van, míg a fennmaradó 30 százalék a Pakistan Oilfields Ltd.-é (POL). A Mol azonban tárgyalásokat folytat arról, hogy a 70 százalékból 20-at eladjon. A két blokkban hasonló sikereket vár, mint amilyeneket Tal mezőben már elért.

Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy a Tal blokkban Tolanj térségben egy új kutató fúrást indítanak, és elkezdik a Makori III.-as kút fúrását is, továbbfejlesztve ezzel a mezőt. Az olajkutató fúrások több mint 14 millió dollárba kerülnek majd, mivel ezek bonyolultabbak, mint a korábbi gázkútfúrások voltak. A projektet a tulajdoni arányoknak megfelelően finanszírozzák a felek.

A Mol Pakistan operátori szervezésében szerdán avattak fel egy 185 millió dollárból megvalósult gázfeldolgozó üzemet Pakisztán Észak-nyugati Határterület tartományában. Az Iszlámábádtól mintegy 230 kilométerre, a manzalai Tal gázmezőn lévő üzem napi 8,6 millió köbméter kapacitású.

A Mol eddig 100 millió dollárt fektetett be Pakisztánban a 350 alkalmazottat foglalkoztató Mol Pakistan révén, amely partneri együttműködésben, egy vegyesvállalat 8,421 százalékos tulajdonosaként és operátoraként végzi pakisztáni tevékenységét. Az operátori pozíció azt jelenti, hogy a vegyes vállalat teljes tevékenységét a Mol irányítja. A Mol 1999 óta eddig 13 kutat fúrt, s ezek közül 10 sikeres volt.

A kutatásokat végző vegyesvállalatban a Mol Pakistan mellett az Oil and Gas Development Co. Ltd. (OGDCL) és a Pakistan Petroleum Limited (PPL) egyaránt 27,7632 százalékkal, a Pakistan Oilfields Ltd. (POL) 21,0526, a Government Holdings (GHPL) 15 százalékkal részesedik.

A 3.688 négyzetkilométeres Tal blokkban a Mol Észak-Pakisztán legnagyobb földgázkészletét tárta fel.