Roham a pénzváltóknál, kapós a gyenge forint

2010.05.05. 13:43
Az ingadozó forint feladja a leckét a hazai pénzváltó irodáknak: naponta akár tízszer is változhatnak az átváltási értékek. A lélektani határt átlépő euróárfolyam hatására pedig beindult a hónapok óta pangó piac, az emberek tömegesen adják el olcsóbban vett eurójukat, és veszik a most olcsó forintot.

Megrohamozta a lakosság a pénzváltókat a forint utóbbi napokban tapasztalt gyengülése miatt. Kósa Zoltán, a Magyar Pénzváltók Országos Egyesületének elnöke elmondta: amikor lélektani határok buknak el, mindig nagyon sokan adják el a korábban felhalmozott eurójukat. A nagy váltócégek azonban – akik szerződött partnereiktől, a bankoktól és a takarékszövetkezetektől nagyobb tételben tudnak vásárolni – megfelelő tartalékokkal rendelkeznek ahhoz, hogy az akár három-négyszeresére is megugrott keresletet kiszolgálják.

Mivel a cégek viszonylag kis árréssel dolgoznak, az ingadozó árfolyamváltozásra meglehetősen rugalmasan kell reagálniuk. Kósa szerint a tegnapihoz hasonló napokon akár tízszer is változhatnak az értékek az utcai pénzváltók árfolyamjelző tábláján. Ennél nehezebben tudnak reagálni a piaci mozgásokra az eurót – elsősorban marketingcélból - szintén elfogadó szupermarketek és hipermarketek, de ez nem okoz komoly problémát, hiszen a pénzváltóknál jóval nagyobb marzzsal dolgoznak, ráadásul az euróval történő fizetés egyelőre egyáltalán nem is jellemző.

Jól járnak tehát azok, akik áprilisban bevásároltak euróból. Ők azonban viszonylag kevesen vannak, az akkori 265 forintos árfolyamon ugyanis a legtöbben – akiknek a 250 forint környéki euró járt az eszében – még nem érezték elég erősnek a hazai fizetőeszközt. A lakosság többsége ráadásul tavalyhoz hasonlóan az idén sem készül nyáron külföldre utazni, így már csak ezért sem váltott valutát.

A jelenlegi keresletélénkülés azonban még így is jelentős, és komoly fellélegzés a váltóknak, az első negyedév pangása ugyanis az egész piacot megviselte. Akik az elmúlt két hétben vásároltak eurót, azok viszont gyorsan jól kereshettek: a múlt hét elején az utcai váltóknál még 262-265 forintos szinten lehetett eurót venni, míg ma délelőtt már láttunk olyan pénzváltót, ahol 270 forintot ajánlottak az euróért (és 280-ért kínálták az eladásra). Ez azt jelenti, hogy bő egy hét alatt 2,5-3 százalékot, ezer eurónként öt-nyolcezer forintot lehetett nyerni a forint gyengülésével.

A forint piacát jelenleg leginkább a görög adósságproblémák befolyásolják, amely nyomán áprilisban 1,3 százalékkal gyengült az euróval szemben, majd szerda reggelre egészen 277,7 forintig menetelt, elérve ezzel a tavaly áprilisi mélypontot.

Bár az árfolyam a délelőtt folyamán némileg stabilizálódott, az elemzők egy része szerint a lejtmenetnek még nincs vége, nyár közepére a hazai fizetőeszköz árfolyama akár 2-5 százalékos gyengülést is mutathat az április végi értékhez képest. Hasonlóan pesszimisták a befektetők is, utoljára 2006-ban voltak ennyire borúlátóak a forint kilátásait illetően.

Szerda délelőtt az euró 1,2951 dollárt ért, az európai valuta pedig átlépte a lélektani határnak tekinthető 1,30 dolláros küszöböt. A dollár ára 213,91 forint volt, a svájci frankért 193,5 forintot adtak.