Az elmúlt napokban a komoly árfolyammozgások kapcsán a Magyarországi Pénzváltók Országos Egyesületéhez (MPOE) beérkezett jelzések szerint egyes helyeken ismét működni kezdtek az illegálisan működő váltók is. A szakmai szervezet szerint még a hivatalos váltóhelynek látszó irodák némelyikében is megtévesztik a váltókat, például azzal, hogy az árfolyamokat és kedvezményeket nem egyértelműen írják ki: a kedvezményes árfolyamhoz tartozó összeghatárt szinte olvashatatlanul apró betűvel tüntetik fel vagy a hirdetőtáblát nem feltűnően helyezik el - írja a Napi Gazdaság.
A hektikus árfolyamváltozások nyomán az MPOE tapasztalatai szerint néhány pénzváltó irodánál a megnövekedett forgalom miatt ismét előfordulhat, hogy nem tudják teljesíteni azonnal az ügyfelek váltási igényeit, főleg az idény jellegű, illetve az "egzotikusabb" országok valutái (lej, dinár, kuna, cseh korona, rubel, leva) esetében. Az MPOE ezért azt javasolja, hogy a 200-300 ezer forintot meghaladó váltási szándék esetén a valutavásárlási igényt az ügyfelek előző nap a pénzváltónál telefonon jelentsék be.
Mint beszámoltunk róla, múlt héten az intenzív, napon belül is jelentős forintgyengülés miatt megugrott a pénzváltók forgalma, sok, korábban eurót vett személy most, a megemelkedett árfolyamon eladta az eurót forintért. A pénzváltók naponta többször is változtatták az eladási és vételi kurzust, lekövetve a bankközi piac történéseit.