Az euróról nem beszél a kormányprogram
További Magyar cikkek
Inkább célok és szándékok, mint konkrét intézkedési tervek gyűjteménye a kormányprogram gazdasági fejezete (pdf, 85 oldalas, a gazdasági rész a 17. oldalon kezdődik). A dokumentum helyesen megállapítja, hogy a magyar gazdasági növekedés egyik legfontosabb akadálya az európai összevetésben is kirívóan alacsony foglalkoztatottság. A cél ezért tíz év alatt egymilló új munkahely teremtése. Az állam ezt több módon is elősegítené, részben a munkahelyteremtés szempontjából kiemelten kezelt területeknek - a mezőgazdaság, a turizmus és az építőipar - biztosított kiemelt vállalkozásfejlesztési figyelemmel. Másfelől meg kell teremteni a rugalmas foglalkoztatási formák népszerűsítésének törvényi feltételeit. Ez már egyebek között adminisztrációs tehercsökkentést is feltételez, amit viszont külön pontként kezel a program, leszögezve, hogy a magyar vállalkozásoknak évente 1000 milliárd forint kiadást jelent az, hogy az állam feleslegesen bonyolultan működik. A bürokrácia csökkentésére, az ügyfélbarát államigazgatás megteremtésére önálló program indul.
"A magyar vállalkozások hosszú idő óta kénytelenek együtt élni a kiugróan magas kamatokkal, melyek a megtermelt jövedelem jelentős részét elszívják, amennyiben a vállalkozás hitellel rendelkezik. A nagyvállalatokat a hazai kamathelyzet kevésbé érinti, mivel ők jellemzően alacsony kamatozású külföldi forrásokból finanszírozzák működésüket. Emiatt fontos, hogy az új kormány minél gyorsabban levigye a nyugat-európai szintre a forintkamatokat." Az idézet szó szerinti, a megvalósítás módjáról itt sincs szó, de különösen a választások óta erősen terhelt Fidesz-MNB viszony miatt szükséges leszögezni: a kormány csak közvetett ráhatással bír a független jegybank meghatározta a kamatszintre, a ráhatás kimerül abban, hogy az egyébként a vállalkozóknak is ígért és a program szerint is szükséges kiszámítható gazdaságpolitikai környezetet, illetve a programban már nem említett, egyensúlyra törekvő költségvetést készít. Az európai kamatszint egyébként egy százalék, hiszen valójában csak az eurózóna van tőlünk nyugatra - a kamat azonban az egyik kifejezője egy gazdaság, egy adott ország élvezte piaci bizalomnak, ha elfogadható, értsd legalábbis 300 forint alatt euróárfolyam mellett sikerülne elérni az euró kamatszintjét, az kis túlzással azt feltételezné, hogy régen be is tudnánk vezetni.
Erről viszont nincs szó semmilyen módon a kormányprogramban: nemcsak céldátum nem szerepel, amit egyébként a Fidesz gazdaságpolitikusainak korábbi nyilatkozatai alapján nem is a most induló kormányzati ciklusra tesznek, de a közös deviza bevezetésének szándékát sem erősíti meg a dokumentum, ahogy egyébként teljes egészében hallgat a költségvetési politika kérdéseiről is, és nincsenek kézzelfogható ígéretek az adócsökkentésre sem.
Hosszan foglalkozik viszont a kormányprogram a hazai vállalkozások helyzetbe hozásával. A körbetartozás problémájának csökkentése, az uniós pénzek kifizetésének felgyorsítása, a kutatás-fejlesztés támogatása, az oktatás és az átképzés piacra szabása és a közbeszerzési eljárásokban a hazai kkv-k előnyben részesítése mellett több konkrét tervet is vázol a program, ilyen lenne például a kiváló árú védjegy bevezetése. De védenék a kisebb hazai cégeket az erőfölényben levő nagyoktól és az importtól is: miközben a dokumentum többször is kiáll a piaci verseny mellett, megállapítja azt is, hogy ez egyes területeken nem, vagy rosszul működik. Az alacsonyabb minőségű importáruk esetében például a forgalmazás minőségi korlátainak szélesítésével - érvényesítésével védenek a hazai termékeket, külön kiemeli a program például a bevásárlóközpont-multik beszállítóinak helyzetét. Itt leszögezik, akár "alternatív, versengő kereskedelmi láncok
létrejöttének elősegítésével" is biztosítani kívánja az állam a valódi versenyt.
Ez utóbbi megoldás egyébként a bankok esetében is előkerül. A program szerint a "magyar gazdaságban sajnos nemcsak a kereskedelemben, hanem más iparágakban is túl sok monopol vagy kartell jelleg ű és erőfölényen alapuló piaci helyzet alakult ki, ami torzítja a versenyt, rontja a többi vállalkozás és a fogyasztók helyzetét. Ezt erősítette a hibás privatizációs politika, amely az állami monopóliumokból magánmonopóliumokat hozott létre. Emiatt például az energiaárak érezhetően meghaladják a környező országokban levő árakat, ami rontja a hazai vállalkozások versenyképességét. Vagy érdemes megvizsgálni a hazai bankrendszer jellemzőit: az Európában kiugróan magas kamatmarzsok és egyéb díjak a verseny látszata ellenér e
erőfölényen alapuló helyzetre utalnak. Az államnak fontos feladata fellépnie ezek ellen a helyzetek ellen . Ahol lehet, fel kell törni a kartellszerű működést akár új versenytársak belépésének el ősegítésével. Ahol pedig természetes monopóliumokról
van szó, ott erősebb szabályozással, esetleg a tulajdonviszonyok átrendezésével szükséges fellépni".
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Matolcsy György: Egy magyar hős, az euró atyja közelebb hozta egymáshoz Európa országait
A Lámfalussy-konferencián szólalt fel a magyar jegybankelnök.
január 27., 10:06
- Gazdaság
Hivatalosan is 18 millió forintra nőtt az áfa alanyi adómentesség értékhatára
Az adóalany február 28-ig nyilatkozhat az alanyi áfamentesség választásáról.
január 26., 08:40
- Gazdaság
Váltottak a magyar bankok: már nem őket kell menteni, hanem ők mentenek
A magyar bankszektor stabil és bőséges forrásokkal rendelkezik.
6 órája
- Gazdaság
Ultimátumot kaptak az ukránok – Orbán Viktor elmondta, hogy mit követel
Donlad Trump is leült az asztalhoz, és rögtön tétet emelt.
január 25., 11:44
- Gazdaság
Évek óta figyeljük a forintot, most ítéletet mondtunk róla
Századik részéhez ért az Index heti deviza- és tőzsdepiaci összefoglalója.
január 26., 07:33
- Gazdaság
Nehézkes hétfő, már most lejtőre kerülhetett a forint
Az eurót reggel hét órakor 408,37 forinton jegyezték.
január 27., 07:57
- Címlapon
Légibaleset Washingtonban: a hatóságok szerint mind a 67 utas meghalhatott
A repülőteret lezárták, már csak a holttestek felhozatalában reménykednek.
11 órája
- Címlapon
Káel Csaba szerint nem volt elég jó, ezért nem kapott állami támogatást a Futni mentem című film
A kormánybiztos szerint az alkotás végül egy teljesen más forgatókönyv-verzióból készült el.
1 órája
- Gazdaság
Jelentősen emelkedett a mozijegyek ára, de van drágább szórakozás is
A szakemberek szerint 2025 már jobb év lesz a nézőszámot illetően, mint a tavalyi.
január 25., 11:55
- Címlapon
Terézváros a Podmaniczky park tervével pályázik a Nyugati mögötti terület fejlesztésére
Három év alatt 2,6 milliárdos önkormányzati forrásból valósítanák meg a tervet.
48 perce
- Címlapon
Valami elrettentőt hoz haza a kormány Abu-Dzabiból
A magyar honvédelmi miniszter jelentette be.
10 órája
- Címlapon
Megvan, ki lehet az Országos Onkológiai Intézet menesztett főigazgatójának utódja
Pintér Sándor nemrég menesztette az intézmény vezetőjét.
17 perce
- Mindeközben
Tápai Szabina a házasságukról: Nálunk is vannak feszültségek, egyáltalán nem élünk álomvilágban
3 órája
- Gazdaság
Nagy Márton bejelentette: 18 millió forintra emelkedik az áfa alanyi adómentessége
Újabb lépést tett a kormány a kkv-szektorban.
január 23., 13:44
- Gazdaság
Hernádi Zsolt: Piaci alapon dőljön el, hogy amerikai LNG vagy orosz vezetékes gáz jöjjön
A Mol elnök-vezérigazgatója szerint „jönni fog az amerikai cucc – nem is kevés”.
január 23., 11:36
- Címlapon
Angela Merkel beleállt saját pártjába, miután kiengedték a szélsőjobb szellemét a palackból
Németország egykori vezetője szerint pártja felelőtlenül viselkedett.
20 perce
- Címlapon
Több mint hat év börtönre ítélték Nagy János volt helyettes államtitkárt
A vád szerint több mint 800 millió forintnyi állami támogatást játszott volna ki egy mezőgazdasági cégnek.
6 órája
- Címlapon
Kitört egy újabb háború, lerohantak egy Budapest-méretű várost
Szijjártó Péter kemény üzenetet küldött az agresszornak, az ENSZ szerint is súlyos a helyzet.
10 órája
- Címlapon
Demeter Szilárd: Segítünk a HVG-nek az értelmező olvasásban
Súlyos anyagi gondokról írt a lap belső levelezésekre hivatkozva.
1 órája
- Gazdaság
Új mozdonyokat állított forgalomba a MÁV a pécsi vonalon
Korábban Franciaország és Belgium között használták ezt a típust.
január 27., 11:44
- Gazdaság
Donald Trump miatt állított fel „hadműveleti szobát” a J.P. Morgan
Az elemzők arra számítanak, hogy az új elnök fellépése pozitív hatással lesz a gazdaságra.
január 24., 07:50
- Címlapon
Münchenben bukkantak a toplistás magyar bűnözőre
A nagydobosi nő nyolc évig bujkált a végrehajtás elől.
2 órája
- Gazdaság
Rendkívüli árcsökkenés jön a benzinkutakon
Még a héten életbe lép a változás.
január 24., 10:02
- Címlapon
Már a DeepSeek is a múlté, újabb kínai AI-modell tarolhatja le a piacot
A teljes szakmát inasba teszi az Alibaba.
2 órája
- Gazdaság
Donald Trump vejének is köze lehet a mini-Dubaj-projekthez
Állítólag nem véletlen, hogy pont a beiktatás napján írták alá a mini-Dubaj-szerződést.
január 24., 07:10
- Gazdaság
Fontos adózási ügyben hozott döntést Orbán Viktor
A miniszterelnök abban bízik, hogy az amerikai elnök megoldást hoz a kérdésben.
január 24., 09:34
- Gazdaság
Izmozik a forint a dollárral szemben, idén még nem láttunk ilyet
Az euróval szemben is erősödik a magyar valuta.
január 24., 10:48
- Gazdaság
Üzent a „károgóknak” Orbán Viktor, aztán az egyik minisztérium publikálta a számokat
A minszterelnök szerint ez óriási.
január 24., 14:49