Megfúrhatja az IMF a bankadót?
Még senki nem sarcolta így a bankokat, mint Magyarország szeretné – írta keddi számában az osztrák napilap. A Der Standard rámutat: míg Svédországban a mérlegfőösszegre vetítve 0,036 százalékot fizetnek a bankok, Barack Obama 0,15 százalékot javasolt, és Ausztriában is csak 0,07 százalékról volt szó, addig Magyarországon 0,45 százalékos adót akar kivetni a kormány.
A napilap úgy tudja: a KBC, az Intesa Sanpaolo, a Bayern LB, az UniCredit, a Raiffeisen International és az Erste Bank is levélben kifogásolta a 200 milliárdos magyar bankadó tervezetét, és a kérdés az IMF tárgyalásokon is biztosan felmerül majd.
A bankok azért vannak nehéz helyzetben, mert az úgynevezett Bécsi Kezdeményezésben vállalták, hogy a válság előtti szinten tartják jelenlétüket az IMF-hitelt igénybe vevő országokban. De most, hogy ilyen teher hárul rájuk, a vállalás nehezen betartható.
Ugyanakkor Orbánnak sincs könnyű dolga - véli a lap. A választási kampányában ugyanis adócsökkentést ígért, de egyúttal köti az IMF-előírás, miszerint a költségvetés GDP-hez viszonyított hiánya nem lehet több 3,8 százaléknál.
A Valutaalap tisztségviselői nem hivatalos megnyilatkozásaikban nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a kormány dolgát megkönnyítendő elfogadnának akár egy megemelt hiánycélt is. Hogy ez önmagában elég lenne-e ahhoz, hogy bankadó feleslegessé váljon, nem tudni.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a tárgyalásokról korábban elmondta: Magyarország új, elővigyázatossági hitelmegállapodásra készül a Nemzetközi Valutaalappal.