Orbán Csányival egyeztetett a bankadóról
Magyarország nyitott a 2011-ről vagy 2012-ről szóló tárgyalásokra, ebben az évben viszont már nem tárgyal a bankadóról, még a nemzetközi hitelezőkkel sem - jelentette ki Orbán Viktor, miután találkozott Csányi Sándorral, az OTP elnök-vezérigazgatójával. A Reuters szerint úgy fogalmazott, a múlt héten a parlamentnek benyújtott gazdasági javaslatcsomag összességében pozitív hatással lesz az államháztartási bevételekre.
Csányi Sándor is nyilatkozott a sajtónak a megbeszélés után. Az OTP nem örül a bankadóról szóló javaslatnak, és igazságtalannak tartja. A bank erős profitabilitása azonban lehetővé teszi, hogy számottevő problémák nélkül képes legyen megfizetni. Csányi Sándor kizártnak nevezte, hogy a bankok áthárítsák ügyfeleikre a bankadó terheit.
Tegnap Csányi Sándorhoz hasonlóan nyilatkozott Andreas Treichl, az Erste Csoport vezérigazgatója is. Lehetetlenség volna az adót az ügyfelekre áthárítani, hiszen a bank abból él, hogy javul az ügyfelek helyzete, ezért ha a bankadó a jelenlegi formájában valósul meg, akkor annak terhét jórészt a bank fogja viselni - mondta a bankvezér.
Elkerülhetetlen, hogy extra költségeket viseljenek az ügyfelek, ha bevezetik a bankadót - jelentette ki viszont egy hónapja Federico Ghizzoni az UniCredit régiós vezetője. Szerinte a bank ugyan megpróbál majd lenyelni annyi költséget, amennyit csak tud a hatékonyság növelésén keresztül, ám általában a bankszektor eredményessége csökkenni fog, és arra lesznek kényszerítve a szereplők, hogy továbbhárítsák a terheket.
Megteszi a kormány azokat a jogszabályi változtatásokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a bankok ne terhelhessék át a megemelni kívánt költségvetési hozzájárulásukat az ügyfelekre - ígérte meg ezt követően Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.