További Magyar cikkek
Mínuszban kezdett a BUX
A keddi 2 százalék feletti esés után 1,32 százalékos mínuszban nyitott szerdán a BUX. Az OTP 2,4 százalékos esése bő negyedóra alatt 5000 forint alatti árat jelent, 4980 forintnál jártak negyed tíz után a papírok, a Mol majd 2 százalékos esés után még éppen, 60 forinttal maradt 20 ezer forint felett. A Richter 1,4, a Magyar Telekom 1 százalékkal ér kevesebbet.
Negyed tíz után percekkel az euró 280,3 forint, a svácji frank 203,90, a dollár 3 fillér híjján 215 forint volt.
Többnyire csökkentek a vezető ázsiai tőzsdemutatók szerdán a keddi amerikai és európai tendenciát követve. A befektetők Ázsiában is csak "félszívvel" örültek a Fed keddi döntésének: bár maradt a rekord alacsony kamat, a Fed nem határozott el komolyabb gazdaságélénkítő lépéseket annak ellenére, hogy nézete szerint az amerikai gazdaság a vártnál kevésbé lendületesen fejlődik.
Egy gesztust azonban mégiscsak tett a jegybank szerepét betöltő intézmény, ezentúl a jelzálog fedezetű kötvények lejártakor befolyó összeget hosszú lejáratú államkötvényekbe fekteti.
Japánban az is befolyásolta a hangulatot, hogy erősödött a jen az euróhoz és a dollárhoz képest is, ami rontja az exportőrök helyzetét. A 225 válogatott részvényt tartalmazó Nikkei index 2,7 százalékkal esett 9.292,85 pontra, és ezzel egy hónapon belül legnagyobb napi veszteségét szenvedte el.
A többi fontosabb ázsiai mutató közül a szöuli Kospi 1,3 százalékos visszalépéssel zárt. A hongkongi Hang Seng mutató 0,36 százalékkal, a sanghaji összetett mutató 0,21 százalékkal csökkent.
Európa vegyesen kezdhet a keddi csökkenés után: elemzők szerint a FTSE-100, 2-4 pontos, a DAX-30 3 pontos visszalépéssel, a CAC-4 5-9 pontos emelkedéssel nyithat. Kedden az FTSE-100, a DAX-30 és a CAC-40 mutatók 0,63-1,24 százalékos veszteséget szenvedtek el.
A kockázatkerülés jeleként a dollár tegnap este óta jelentősen erősödött az euróval szemben, és ma reggel már az 1,30-as szintet közelíti, noha este még 1,32 felett is járt a kurzus. A határidős amerikai, illetve európai részvényindexek mérsékelt esést valószínűsítenek. Ez többek között a forint számára sem jó hír.
Ilyen külpiaci befektetői környezetben a ma reggel 9-kor megjelenő inflációs adatnak, illetve a délután 2-kor imsertté váló legutolsó magyar jegybanki kamatdöntési jegyzőkönyvnek csak enyhe piaci hatása lehet itthon. A forint már tegnap délután is a 280-as szint körülre emelkedett a reggeli 278 körülről, ma reggel pedig 280,50 körül jár a kereskedés. A lengyel zloty és a cseh korona ma reggel egyelőre stabil.
A dollárral szembeni forintjegyzések a tegnap délelőtti 210 körülről 214,5 körülre ugrottak ma reggelre, míg a svájci frankkal szembeniek 200-ról 203-ig emelkedtek. Ma fontos európai, illetve amerikai makrogazdasági adat nem jelenik meg, így elsősorban hangulati alapú lehet a kereskedés a világ pénz- és tőkepiacain.