A világgazdaság növekedési kilátásaival kapcsolatos aggodalmak határozták meg továbbra is a nemzetközi piaci mozgásokat: a tőzsdék szerte a világban estek szerdán, a biztosnak tekintett eszközök, így az arany és a dollár viszont erősödtek. Ez a hangulat értelemszerűen a bizonytalan magyar eszközök ellen fordította a befektetőket, a tőzsde esett, a forint gyengült.
A devizák közül a frankkal és dollárral szemben gyengült leginkább a forint: míg a franknál tegnap már a 200-as szintnél jártunk, szerda reggel pedig 202 forint alól indultak a jegyzések, napközben 207 egység felett is járt a kurzus, majd öt óra körül 206,60-nál állt. A dollár ára hasonló pályán mozgott, 212 forint alól indult, 218 felett is járt, a zárásra 217,27-nél álltak a jegyzések. Az euróval szemben ehhez képest 280 felett kezdődött a nap, 283 forint közelében volt a csúcs, majd 281,69-ig korrigált az árfolyam. A kedd reggeli, 277,50 közeli jegyzésekhez képest azonban így is jelentős a gyengülés.
A BUX, az európai tőzsdékhez hasonlóan egész nap mínuszban volt, az európai idő szerint délután nyitó amerikai indexek is komolyabb eséssel kezdtek. A 22 247 záróérték 291 pontos, 1,3 százalékos esést jelent - a BUX így délutánra ledolgozott valamit a délelőtti, 2 százalék feletti mínuszból. Az OTP 1,1 százalékos esése azt jelenti, hogy papír ára visszajött ötezer forint fölé (5045 forint), illetve azt is, hogy ma a vezető papírok közül nem a bankrészvény esett a legnagyobbat. A Magyar Telekom 1,8, a Mol 1,7 százalékkél ér kevesebbet, a Richter 0,8 százalékot veszített értékéből.