Megállt a magyar gazdaság növekedése

2010.08.13. 09:30 Módosítva: 2010.08.13. 10:21
Miközben a német és a francia gazdaság jelentősen gyorsult az idei második negyedévben, aközben a magyar GDP stagnált negyedéves alapon - tette közzé a KSH és az Ecostat ma a közös gyorsbecslését. A kedvezőtlen hír mellett azért persze az éves alapú GDP-adat az első negyedévi 0,2%-ról 0,8%-ra gyorsult a naptári hatás kiszűrésével.

Az első negyedévben még 0,6 százalékos bővülést mutatott a magyar gazdaság negyedéves alapon szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint és ehhez képest a második negyedévben stagnálás következett. Ma reggeli adatok szerint eközben a német gazdaság a várt 1,4% helyett 2,2 százalékkal, a francia 0,4% helyett 0,6 százalékkal bővült negyedéves alapon és a növekedés üteme jelentősen gyorsult az első negyedévhez képest.

Ezekből az adatokból az látszik, hogy miközben a nyugat-európai növekedés élénkült, aközben a magyar gazdaság nem tudott felkapaszkodni erre a vonatra (egyelőre), holott az ipari termelésünk jelentősen gyorsult és az exportteljesítményünk is kimondottan kedvező volt az utóbbi hónapokban.

Azt, hogy mi áll az összességében stagnáló magyar GDP mögött, a KSH ma még nem tette közzé, arra néhány hétig várni kell. Várhatóan a lakossági fogyasztás, a beruházások, illetve a mezőgazdaság gyenge teljesítménye húzta lefelé az összteljesítményt, amint arra felhívták a figyelmet a Portfolio.hu-nak az adatot megelőzően nyilatkozó elemzők.

A KSH adatai szerint éves szinten kiigazítatlanul 1,0 százalékos volt a bővülés mértéke. A Portfolio.hu elemzői konszenzusa 0,9 százalékos emelkedést valószínűsített.

Szabó Péter, a KSH illetékes szakértője a Reutersnek a második negyedévi GDP-adat kapcsán azt azért már előzetesen elmondta: arra számítanak, hogy a mezőgazdasági kibocsátás éves alapon kétszámjegyű visszaesést mutathatott, ami a kedvezőtlen időjárás következménye. Termelési oldalon az ipar felfelé húzta a növekedést és amint arra mi is felhívtuk a figyelmet, az ipari export teljesített különösen jól.

A KSH szakértőjének szavai szerint egyértelmű, hogy exportalapú a magyar gazdaság növekedése, miközben hozzátette: az építőipar teljesítménye "egy tragédia", mivel az elmúlt évek hanyatlása után most újabb mélypont született. Még a nagy beruházások ellenére is összességében kétszámjegyű volt a második negyedévben az építőipari kibocsátás visszaesése.

A kiskereskedelmi forgalom szintén tovább csökkent és a szakértő elmondása szerint még arról sem beszélhetünk, hogy mérséklődne a visszaesés üteme, ez a kedvezőtlen tendencia szavai szerint pedig vissza fog köszönni a lakosság fogyasztási kiadásában a GDP-statisztikában.