Megrogyott a forint, esik a tőzsde

2010.08.24. 09:22 Módosítva: 2010.08.24. 14:49
A hétfői kamatdöntés óta kis megszakításokkal, de folyamatosan gyengül a forint. Az euró ára már hétfő délután átlépte a 282 forintos szintet, majd kedd reggel 285 forint közelébe emelkedett. A svájci frank kedd reggel 216 forintig drágult, az amerikai dollár ára 225 forint közelébe nőtt, a forintgyengülés délután folytatódott. Az elemzők szerint a befektetőket Simor András jegybankelnök hétfői szavai szembesítették azzal: egyhamar nem lesz IMF-megállapodás.

Cikkünk folyamatosan frissül.

Kedd délután, nem sokkal három óra előtt a frank árfolyam megközelítette a 218 forintot. Ezzel az alpesi valuta közel került ahhoz, hogy történelmi csúcsra erősödjön a pénzünkkel szemben. A dollár árfolyama 226,5 forint környékén mozog, az euró 286 forint közelében van.

A gyengülő forint és negatív befektetői hangulat megtépázta a tőzsdén az OTP árfolyamát is. A bankrészvény hétfőn még 4900 forint fölött zárt, kedd délután azonban már 4700 forint alá süllyedt az ára. Három óra előtt nem sokkal 4,4 százalékos mínuszban, 4684 forinton volt az árfolyama. Az eddigi több mint 14 milliárdos tőzsdei forgalomból 12,5 milliárdot az OTP-papírok kereskedése tett ki. A kisebbik bankrészvény, az FHB 2,7 százalékos mínuszban van, a vezető részvények közül a Mol 1,9 százalékot gyengült, a Richter 2 százalékot erősödött kora délutánig.

Ez történt eddig

Kedd reggel folytatódott a forint hétfő délután kezdődött gyengülése. "Ahogy ébredezik a piac, úgy gyengülget a forint" – olvasható a Concorde elemzőinek egy Twitter-bejegyzésében. A főbb nyugati valutákkal szemben a hét első napján, főként a monetáris tanács kamatdöntés ülése után – amely 5,25 százalékos szinten hagyta az irányadó rátá – nagyjából 2 százalékot esett a pénzünk értéke. A forintot hétfő este már a romló nemzetközi hangulat is gyengítette.

A helyzet kedd reggelre sem javult. Kilenc óra után nem sokkal a svájci frank ára már átlépte a 216 forintot, ez több mint egyhavi mélypontot jelent. A frank árfolyama hétfő délelőtt még a 211 forint körüli árfolyamon mozgott, vagyis szűk 24 óra alatt csaknem 3 százalék a gyengülés. Az euró ára a hétfő délelőtt 278-279 forintos sávból 285 forint közelébe emelkedett – hétfő este 282 forint környékén tetőzött –, míg az amerikai dollár csaknem 225 forintba kerül (hétfő délelőtt még csak 219 forint volt).

Tíz óra előtt nem sokkal a dollár ára már 225,2 forinton volt. A frank a 216 forint környéki szinten mozog, néhány filléres kilengéssel – a legutóbbi kötés 215,93 forinton született –, míg az euró ára 284,18 forintba került ekkor. A következő nagyjából egy órában a pénzünk néhány fillért erősödött mindhárom vezető devizával szemben.

Kora délután viszont újabb intenzív gyengülési hullám kezdődött. Fél egykor a frank már 217 forint fölött állt, a dollár árfolyama már 227 forint közelében járt került, míg az euró ára átlépte a 286 forintot. Így jelenleg az euróval szemben már háromhetes, a frankkal és a dollárral szemben másfél hónapos mélyponton vana  forint.

Újra rémálmok jönnek

A forint esése a magyar okok között elsősorban azzal függ össze, hogy a piac Simor András jegybankelnök hétfői jelzése szerint újra szembesült azzal: nem várható rövid távon megállapodás a kormány és a Nemzetközi Valutaalap között egy új hitelcsomag ügyében – vélekedik Tóth Gyula, az UniCredit Bank bécsi térségi stratégája. Az MNB-stáb emellett jelentősen megemelte a 2011-es és 2012-es inflációs előrejelzését, míg a jegybank meglehetően héja hangvételű üzenetet közvetített; Tóth Gyula meglátása szerint ezek a tényezők a kötvénypiaci eladásokon keresztül járulhattak hozzá a forint gyengüléséhez.

Tóth arra következtet, hogy fel kell készülni a következő hetekben negatív híráramlásra a magyar piaccal kapcsolatban – írja a Portfolio.hu. Emellett kiemelte, hogy a frank forinttal szembeni árfolyama a nyári történelmi csúcs felé araszol, ami a pénzügyi stabilitási kockázatok fokozódásán keresztül erősítheti az MNB magasabb kamatok irányába mutató jelzéseit.

Hasonló véleményen van Kerékgyártó Imre, a Commerzbank osztályvezető-helyettese, mondván: az IMF-fel való megállapodás hiánya és a tárgyalások megszakadása veszélyezteti a költségvetési hiány csökkentésére irányuló törekvések megvalósulását és konkrét kötelezettségvállalás nélkül a külföld szemében ez nem bizalomépítő tény.

Kerékgyártó arra is felhívja a figyelmet, hogy hazánk befektetésre ajánlott kockázati besorolása az S&P-nél már csak egy hajszálon múlik. A Moody’s és Fitch hitelminősítőknél az S&P minősítésénél két-három fokozattal jobban állunk, viszont ők még csak most veszik Magyarországot górcső alá – teszi hozzá, megjegyezve: bár a svájci frank euróval szemben erősödése megállt, a forint gyengülése újra rémálmokat okozhat a devizahiteleseknek. Hogy milyen hatással lehet a törlesztőkre a svájci frank árfolyamának változása, arról itt olvashat >>

A Portfolio.hu beszámolója szerint kedd reggel az euróapai piacnyitás után tovább csökkentek a határidős amerikai részvényindexek, erősödtek a menedékdevizák (dollár, jen, svájci frank). Ez azt jelenti, hogy tovább romlott a befektetői hangulat. Egy devizakereskedő a lapnak azt mondta, hogy ha a mai kereskedés végén a 283,8-284-es szint felett állna az euró ára, az megnyitná az utat a 288-290 körüli euróárfolyamig.

A forint gyengülése ugyanakkor nem magyarázható csak a nemzetközi viszonyokkal. Laptársunk összeállítása szerint ugyanis a cseh korona és a lengyel zloty árfolyama ma reggel lényegében meg sem rezdült, miközben a forint gyengülése az egyes valutákkal szemben 0,6-0,8 százalékos. Érzékletes adat az is, hogy múlt szerda reggel óta a forint 2,2 százalékot, a zloty 2 százalékot, míg a korona 0,2 százalékot gyengült az euróval szemben.

A részvények sem kellenek

Nemcsak a forint, hanem a pesti részvényindex is gyengül: a BUX 0,61 százalékos, 133 pontos mínuszban 21 783,65 ponton nyitott kedd reggel. A kereskedés első perceiben a tőzsdeindex 21 700 pont alá süllyedt, és még jelenleg is nyitóértéke alatt, csaknem 1 százalékos mínuszban van. A vezető részvények mindegyike gyengül, az OTP árfolyama több mint 2 százalékkal 4800 forintra esett.

A kereskedés első órájának végén a BUX 1,2 százalékos mínuszban volt, az OTP 2,2 százalékkal 4800 forint alá gyengült, az utolsó kötés 4790 forinton született. A Mol 1,8 százalékos mínuszban van, a Richter és az MTelekom árfolyama a hétfői zárás környékén mozog. A 3,2 milliárdos forgalomból nagyjából 3 milliárdot az OTP-kereskedés tett ki.

Tizenegy óra előtt nem sokkal már 4700 forint közelében, 3,5 százalékos mínuszban volt az OTP. A BUX-ot a másfél százalékot erősödő Richter tartja csupán 1 százalék körüli mínuszban. Az OTP-hez hasonlóan, de kisebb mértékben esik a kisebb bankpapír: az FHB 1,3 százalékos mínuszban van.

Szomorúan alakulnak

A nemzetközi piacokat szintén az eladók uralják, a már említett Concorde-twittek egyike úgy fogalmaz: "szomorúan alakulnak a részvényárfolyamok ma reggel". Tokióban a 225 válogatott részvényt tartalmazó Nikkei index 1,3 százalékkal esett és 8995,14 ponton zárt, mert csökkent a befektetők kockázatvállalási hajlandósága, és aggódnak a jen erősödése miatt. A mutató tizenöt hónapja először került 9000 pont alá – írja az MTI.

A nyugat-európai tőzsdék szintén mínuszban indították a napot, a londoni FTSE-100 index 0,77 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,76 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,78 százalékos veszteségben állt a kereskedés első perceiben. Napközben folytatódott a börzék gyengülése: tizenegy előtt nem sokkal a kétszáz napos mozgóátlaga alá zuhanó német tőzsde 1, a francia részvénypiac 1,3, az angol FTSE-100 indexe 1,1 százalékos mínuszban áll.