Orbán egykulcsos adórendszert akar

2010.09.28. 22:10
A miniszterelnök szerint az országnak egy lépésben és azonnal kellene áttérnie az egykulcsos adórendszerre.

Orbán Viktor kedden a Magyar Televízió Az Este című műsorában kifejtette, kezdeményezi majd a kabinetnél, hogy a parlamentnek azt javasolják: egy lépésben és azonnal térjünk át egy arányos, tehát egykulcsos adórendszerre. "Azt gondolom, meg tudom győzni a kormány tagjait, és érzek magunkban elég erőt, hogy utána meggyőzzük a parlamenti képviselők legalább 50 százalékát erről. Szabad fogadni erre, hogy Magyarországon egy ilyen adórendszer lesz januártól" - mondta.

A kormányfő szólt arról is, hogy az önkormányzatokat úgy, ahogyan most vannak, nem érdemes konszolidálni. A kormány abban tud megállapodni az önkormányzati vezetőkkel, "hogyan osszuk meg ésszerűbben a feladatokat az önkormányzatok és a központi kormányzat között" - közölte, hozzátéve: készen áll arra, hogy megfontoljon olyan javaslatokat, amelyek szerint a kormány visszavenne néhány olyan feladatot, amely korábban állami volt, s nem önkormányzati. Példaként említette a népegészségügyi ellátást és az oktatás területét.

Orbán kijelentette: nem akar megszorításokra épülő gazdaságpolitikát folytatni. "Közép-Európa, aztán majd később egész Európa legversenyképesebb gazdasági rendszerét szeretném Magyarországon látni. Ehhez nem passzol a megszorítás" - mondta, megerősítve, hogy nem lesznek az embereket kedvezőtlenül érintő megszorítások.

Arra a kérdésre, hogy az energia- és a távközlési szektor számíthat-e a bankadóhoz hasonló teherre, úgy válaszolt: szeptember 30-án, csütörtökön lehet majd látni, hol tart a költségvetés. "Ha úgy látjuk, hogy a költségvetésben szereplő 3,8 százalékos hiány nem tartható, akkor lépéseket fogunk tenni, de ez nem lesz az emberek számára megszorítás" - fogalmazott, míg az energiaszektor és a távközlési szektor esetleges, a bankadóhoz hasonló terhét firtató felvetésre úgy reagált, "ilyen bátran nem szaladnék még előre".

Megítélése szerint az elmúlt években a központi kormányzat tette tönkre az önkormányzatokat a rossz költségvetéseivel, a hazug számaival, az erőn felüli feladatátruházással. "Ez a múlt, ezen kár siránkozni, rendbe kell tenni az önkormányzatokat. Igen, amikor túl vagyunk a választáson, a nagyobb tételeket jelentő önkormányzatokkal egyenként le fogunk ülni, és megnézzük, hogy mit lehet tenni" - közölte.

A vasárnapi önkormányzati választásról szólva kifejtette, az eredmények biztosan befolyásolni fogják a kormány munkáját. Szerinte az átalakítások, a változások tempójáról dönt a mostani választás. Hozzátette, azt is ki fogja olvasni az eredményekből, hogy az elmúlt négy hónapnyi munkáról mit gondolnak az emberek.

Pintér Sándor pénteki nyilatkozatával kapcsolatban - amelyben a társadalmi elszegényedés miatt a bűncselekmények számának várható növekedéséről beszélt a belügyminiszter - Orbán Viktor azt mondta, talán sokakat megleptek a tárcavezető szavai, de akik ismerik Pintér Sándort, azokat szerinte egyáltalán nem lepte meg. "Én örültem annak, amit ő elmondott, mert ez a beszéde arról szól, hogy a megfelelő ember van a megfelelő feladatnál".

A miniszterelnök nem lát okot személyi változtatásra a kormányában. "Nincs itt az ideje annak, hogy személycserékben gondolkodjunk". Kacsának nevezte azokat a híreket, amelyek szerint Hernádi Zsolt a Mol éléről a kormányba tartana, a BKV éléről Kocsis István pedig a Mol vezetőjének. A Mol élén történő esetleges változtatásokhoz semmi köze sem lehet a kormánynak, mert nincs benne elég részvénye az államnak.