A statisztika maga az állam

Csak annak a statisztikának hiszek, amit én magam hamisítok – mondta Churchill. Azaz pontosabban valószínűleg soha nem mondott ilyet, de mára világszerte milliók tudják így, anélkül, hogy az idézet forrását ismerné valaki. A legenda terjedéséhez valószínűleg hozzájárult, hogy a statisztikáról mindenütt terjednek hasonló, annak hazugságára vonatkozó viccek. A „rendőr, postás, vasutas” típusú kis hazugság, nagy hazugság, statisztika (angol változatban there are lies, damn lies and statictics), vagy éppen az, hogy a statisztika olyan mint a bikini, csak a lényeget takarja el.

A fenti humorbombákat a statisztikusok nem igazán kedvelik. Míg a viccek szerint ugyanis a számoknak ez a tudománya csalás és a hazugság terepe is lehet, művelői szerint még csak példákat is nehéz hozni a történelemből, ami ezt alátámasztaná. Soós Lőrinc, a KSH elnökhelyettese és Sugár András, a Corvinus Egyetem (Közgáz) statisztika tanszékének oktatója egyetértenek abban, hogy Magyarországon a legsötétebb ötvenes években sem volt jellemző a statisztikahamisítás, az adatok torzítása. Amiről inkább szó volt, az az adatok eltitkolása, azaz a valós számokat csak egy nagyon szűk kör ismerhette meg.

A mennyiségi szemlélet azért nyilván rányomhatta a bélyegét az adatszolgáltatásra, de ezt sem általánosan érvényesítették a statisztikusok, mondja Soós Lőrinc felidézve a 80-as évek Hofi-paródiáját: a Rákosi korszakban kérdik a parasztot, mennyit fog elleni a disznója. „Honnan tudjam, de ha a terv tizennégyet, akkor tizennégyet” – mondja a megfélemlített paraszt, végül azonban csak tíz malac születik. A helyi párttitkár nem mer ekkora eltérésről beszámolni, tizenegyet jelent a járásnak, onnan a megyéhez már tizenkét malacról számolnak be. A központi bizottságnál már tizennégyre javítják a számot, így Rákosi bejelentheti, hogy a terv teljesült, tíz disznót exportálunk, a többit megehetjük.

Sugár András szerint az adatfelvétel az 50-es években is pontosabb volt ennél. A voluntarizmus inkább úgy érvényesülhetett, hogy ha a népgazdasági terv szerint évről évre le kellett gyártani húsz lábost, akkor a húsz lábos tényleg elkészült. Ezt a statisztika fel is jegyezte, de azt már nem, hogy a lábosok gyártásánál nem az volt a szempont, hogy használni is lehessen őket, hanem pl. készült egy nagyon nagy lábos, amibe a másik tizenkilenc belefért, mert így egyszerűbb volt tárolni őket, használni úgyse lehetett, de a tervet dokumentáltan teljesítették, és a raktárban is spóroltak egy kis helyet.

Az 50-es évek Ferge Zsuzsa szavaival a néma statisztikai nyilvánosság korszakának tekinthető, mondja Soós Lőrinc. Felmérések, megbízható adatsorok és kimutatások ekkor is készültek, csak éppen nem jutottak el a nyilvánossághoz. Az 1957-ben megjelent Adatok és adalékok című összeállítás a mai napig hitelesnek tekinthető módon mutatta be az 50-es évek gazdaságpolitikájának hibáit, de mindössze ötven példányban készült el, míg korábbi, például az életszínvonal alakulását is bemutató jelentések pedig adott esetben csak tizenöt számozott, névre szóló példányban készülhettek el.

A diktatúráknak sem érdekük, hogy legalább az állami vezetés legfelsőbb szintjén állók ne kapjanak pontos képet az adott ország helyzetéről, hangsúlyozza Sugár András is. Az már más kérdés, hogy aztán az adatokat milyen nyilvánosság elé engedik. Akit egy demokráciában – ahol az adatok nyilvánosak – a statisztikával be lehet csapni, az meg is érdemli, hogy becsapják, mert ez nagyrészt a saját érdekktelenségéből, tudatlanságából adódik, hangsúlyozza a szakértő. Sugár szerint Magyarországon az átlagember statisztikai műveltsége nagyon gyenge, elengedhetetlen lenne, hogy az iskolákban a közgazdasági alapismeretek oktatása mellett fejlesszék az adatok értelmezésének készségét is.

Az EU is megérdemelte, hogy a görögök becsapják, mondja a közelmúlt legismertebb, szerinte egyébként tévesen statisztikahamisításnak mondott ügyével kapcsolatban Sugár. Amíg a görög államháztartási helyzet nem fenyegetett csőddel, amíg nem jött a válság, és a görög helyzet nem fenyegette az eurót is, Brüsszelt egyszerűen nem is érdekelte, mit csinál Athén, nem akartak a számok mögé nézni. Ráadásul nem lehet azt mondani, hogy bizonyos elszámolási technikáknak lennének abszolút szabályaik. Az uniós szabályokban a nagy befolyással bíró államok szempontjai érvényesülnek, akiknek ez kevésbé kedvező, megpróbálnak trükközni egy kicsit.

A felülről diktált szabályok és a trükközés viszont már tényleg egyidős a statisztikával. Az első fennmaradt statisztikai adatsorok a XI. századi Angliából valók. Az 1066-os hastingsi csata után a normannok a leigázott angol területeken adót akartak kivetni, és nem akarták, hogy bárki is kibújhasson alóla. Az állam adóztatási szándéka hívta életre, és nagyon sokáig kizárólagosan meg is határozta a statisztikát. A szó eredete is a latin állam kifejezésből származik, mondja Sugár András.

Az adó alóli kibújási törekvés mindig is létezett, az állam és az adózó közötti macska-egér küzdelemben részben a statisztikák miatt tértek át több európai országban az egy idő után ablaknak álcázott ajtó helyett a kémény vagy Angliában egy időben az ablakok után fizetendő adókra. A tudomány fejlődéséhez így az is hozzátartozott, hogyan lehet – hosszú évszázadokon át lényegében csak az adózást megalapozandó – minél pontosabb és használható adatokat begyűjteni az államnak.

Ez mindenesetre akár magyarázhatja is, hogy miért szeretnek az emberek világszerte az állami adatbázisok és adóztatás alapját is lerakó statisztikával – a tudomány művelőinek fájdalma ellenére – viccelni. Tényleg, az meg van, hogy két statisztikus vadászik? Jön az őz, lő az egyik, de két méterrel elvéti balra, a földbe csapódik a sörét. Lő a másik, ő két méterre jobbra véti el. „Hát, végül is eltaláltuk...”

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!