Az adónem az idén 20-25 millió eurójába kerül a Sparnak, de nehéz lenne bármit is tenni ellene, mondta Gerhard Drexel egy bécsi sajtóbeszélgetésen. Az osztrák Spar hálózat vezetője úgy fogalmazott: az ilyesmi ijesztő az Európai Unióban.
Drexel elmondta, hogy az ausztriai helyzet kedvező a Spar számára: az idei első háromnegyed év adatai szerint a forgalomnövekedés még magasabb, mint a tavalyi 3,2 százalék volt. A Spar-hálózat egészében ugyanakkor csak 1 százalék volt a bővülés az AC Nielsen piackutató adatai szerint. A kelet-európai helyzet a Spar számára országonként különböző, de a magyarországi helyzet érinti leginkább a csoportot - hangsúlyozta.
A sávos adózás alapján 500 millió forint árbevételig nem kell fizetni, az 500 millió és 30 milliárd forint közötti bevételrész után 0,1 százalék, a 30 milliárd és a 100 milliárd forint közötti forgalmi hányad után 0,4 százalék, a 100 milliárd forint feletti értékesítés összege után 2,5 százalék az adókulcs, az adóalap pedig a nettó árbevétel.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség hétvégén végzett gyorsfelmérésének előzetes adatai szerint a kereskedelmi láncok közül a Tesco fizetheti a legtöbb különadót, 12,1 milliárd forintot, majd a Spar és az Auchan következik, 6,1, valamint 3,4 milliárd forintos terheléssel.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Orbán Viktor az egyik legmegbízhatóbb diplomatája sorsáról döntött
Rendhagyó portré a magyar történelem leghosszabb ideig hivatalban lévő pénzügyminiszteréről.
december 15., 09:57
- Gazdaság
Robert Fico nagyon intenzív tárgyalásokra készül a gázszállításról
A szlovák kormányfő ellenáll a nyugati nyomásgyakorlásnak.
december 15., 20:04
- Mindeközben
Stanley Tucci nosztalgiázott egyet, alig lehet ráismerni huszonéves korában készült fotóján
15 perce
- Gazdaság
A kormány az utolsó pillanatban döntött, hatalmas összeget pumpál a lakáspiacba
A Nemzetgazdasági Minisztérium 200 milliárdos programot indít.
december 16., 09:04
- Gazdaság
Huszonkét új milliomosa van Magyarországnak
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
december 14., 20:57
- Gazdaság
Teljes átalakulás jön Vodafone-nál és a Diginél, hamarosan rá sem lehet ismerni
Felforgatja a távközlési piacot a One.
8 perce
- Címlapon
Orbán Viktor: Sikerült meggyőznöm Putyint, hogy átgondolja a karácsonyi tűzszünet lehetőségét
Volodimir Zelenszkij korábbi kijelentéseit is kommentálta a kormányfő.
3 órája
- Gazdaság
Hasít a bitcoin, Donald Trump másfélszeres árfolyamra repítette a kriptovalutát
Sorra dőlnek a történelmi csúcsok, de még nincs vége.
december 16., 08:15
- Gazdaság
Ezekkel a számokkal 130 milliót lehetett nyerni
Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.
december 15., 16:51
- Gazdaság
Szintet léphetnek a vállalkozások a digitalizáció terén – itt a DIMOP Plusz hitelprogram
Összegyűjtöttük a részleteket a hitelfelvételről.
december 16., 10:52
- Gazdaság
A fordulat kapujában a magyar építőipar
Nehéz időszakon van túl a szektor.
december 13., 08:49
- Gazdaság
Nyolc és fél milliárd forintnyi nyeremény ütötte valakinek a markát péntek este
Telitalálat volt az Eurojackpoton.
december 13., 21:23
- Gazdaság
Fontos figyelmeztetés érkezett a kormányablakokkal kapcsolatban
A két ünnep között korlátozottan tartanak nyitva a hivatalok.
december 16., 12:28
- Gazdaság
Már kormányrendelet rögzíti a minimálbér és a garantált bérminimum összegét
A kormányfő írta alá.
december 13., 06:57
- Címlapon
Rétvári Bence: A gyermekotthonok csak kellékek Magyar Péternek
Az államtitkár szerint egy 2023-as utasítás rögzíti, milyen feltételek mellett lehet adományozni.
24 perce
- Mindeközben
A meglepetés erejével akarta emlékezetessé tenni az eljegyzését, végül egy harmadik fél tette meg helyette
tegnap, 17:55
- Gazdaság
Elárulta a Vodafone, mekkora díjkorrekciót alkalmaz jövőre
A 2023. szeptember 1. és 2024. augusztus 31. közötti inflációt vette figyelembe a szolgáltató.
december 16., 12:30
- Gazdaság
A mesterséges intelligencia térnyerése miatt aggódnak a magyarok
A munka és a szórakozás területén is változások jöhetnek.
december 14., 17:00
- Gazdaság
Több tíz milliárd forintos visszaélést tártak fel Magyarországon
A GVH rajtaütéseket tartott az érintett vállalkozásoknál.
december 13., 15:34
- Gazdaság
A kormány közgazdászai szerint valótlanságokat állítanak a lakáspiacról
Nem számít gyengének a magyar lakáshitelpiac?
december 13., 16:26
- Gazdaság
Karácsonyi meglepetéssel készül a Lidl az ünnepi időszakban
Kereskedelmi szempontból a karácsony az év egyik legforgalmasabb periódusa, a Lidl erős forgalomra, a piac bővülését meghaladó növekedésre számít.
december 13., 14:05
- Gazdaság
Jó hír a családoknak: még karácsony előtt mindenki megkapja a családtámogatást
A kormány kézbesítések és utalások pontos dátumát is megjelölte.
december 13., 15:53
- Mindeközben
Iszak Eszter: Idén különleges karácsonyom lesz, mert anyukaként még soha nem ünnepeltem
tegnap, 15:45
- Gazdaság
Komoly áremeléseket jelentett be a Magyar Posta
Január 1-től lépnek életbe a változások.
december 13., 16:55
- Gazdaság
Kevesen beszélnek róla, pedig mindent átír: hamarosan újfajta euró jöhet
Az MNB szakemberét kérdeztük a magyarokat is érintő gyökeres változásokról.
december 13., 09:49
- Gazdaság
Figyelmeztetést adott ki a Nébih, visszahívtak egy szilveszteri slágerterméket
Érdemes mindenkinek átnéznie a hűtőjét.
december 13., 16:15
- Címlapon
24.hu: 55 millió forintot könyveltek el Gönczi Gábor cégének a háborús krízisalapból
A céget csak a háború kitörése után három hónappal alapították.
2 órája
- Címlapon
Magyar Péter elárulta, hogy mi jelentené a Tisza Párt végét
Gyurcsány Ferenc is megszólalt, szerinte ideje dönteni.
59 perce
- Gazdaság
Kiderült, mennyiért vásárolnak ingatlant a magyarok
A nyugdíjasok 96,3 százaléka készpénzzel vásárol ingatlant, a fiatalok már közel sem állnak ilyen jól.
december 13., 16:13
- Gazdaság
Még egy hónapig várják a támogatási kérelmeket a Napenergia Plusz Programban
A nyertesek egy részének már el is utaltak 14,5 milliárd forintot.
december 15., 12:21