Mária
0 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Mennyivel drágul a gáz januárban?

2010.11.08. 10:34
A köztévé reggeli műsorában Bencsik János energiaügyi államtitkár leszögezte: az állam továbbra is kordában kívánja tartani az energiaár-emelkedést, januártól legfeljebb egyszámjegyű emelkedés jöhet. A szolgáltatók korábban legalább tízszázalékos emelést tartottak szükségesnek.

Orbán Viktor a tegnapi kormányülés előtt úgy nyilatkozott: lehetséges, hogy a kormány januártól már nem képes befagyasztani az energiaárakat. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője azt mondta, hogy a kormány meghallgatta a gázárkérdésért felelős fejlesztési miniszter, Fellegi Tamás beszámolóját, azonban ezt követően nem született döntés a témában.

Nem sikerült megállapodni

Júniusban a kormány azzal a bejelentéssel hirdetett ki ármoratóriumot a lakossági energiaárakra, hogy azok mindaddig életben lesznek, amíg nem sikerül megállapodni a szolgáltatókkal egy új, a lakossági fogyasztók számára méltányosabb árképzési rendszer kialakításáról.

Az új árképlet kidolgozásával kommunikált határidő több ízben csúszott már, ráadásul a tárgyalások során nemrég bejelentették az energetikai válságadót is, amelynek terhei az ármoratórium alatt lévő egyetemes szolgáltatókat is sújtja.

Bencsik János arra a kérdésre, hogy mekkora áremelkedést tart elképzelhetőnek 2011-ben, megígérte, hogy az mindenképp egyszámjegyű lesz.

Tíz százalékos emelés lenne indokolt

A lakossági fogyasztók számára kedvező, a valós piacinál alacsonyabb hatósági ár egyébként nem jelenti azt, hogy valóban olcsóbban jutunk a gázhoz. A hazai fogyasztásnak csak egyhatodát adja az itthoni termelés, öthatodát importból, a Gazpromtól szerezzük be, a forintból számolt árat ráadásul az utóbbi hónapokban emelte a dollárral szemben gyengülő pénzünk is.

Ha az állam a lakossági gáz árának szinten tartására törekszik, akkor az alábbiakat teheti: vagy később fizetteti ki a fogyasztókkal a gázkereskedőknél felhalmozódó veszteséget – miként erre tavaly már volt példa a Bajnai-kormány és az E.On közötti megállapodás alapján –, vagy a gázárképlet módosításával a közműcégekre hárítja a közgazdaságilag indokoltnál alacsonyabb fogyasztói ár terheit, vagy az ipari fogyasztókkal fizetteti meg a lakossági és a piaci ár közötti különbséget.

Az előbbi lényegében a szektorra kiterjedő újabb adóemelésnek felel meg, az utóbbi drágulást hoz, a lényeg, hogy végül mindenképpen a lakosság fizeti ki a piaci gázárból hiányzó részt. Megtehetné a politika, hogy a költségvetéssel fizetteti ki a fennmaradó összeget, de akkor azoknak is viselniük kell a terhet, akik nem használnak földgázt. Piaci információk szerint a szolgáltatók legalább tízszázalékos emelést tartanának indokoltnak.