Nem számolják fel a Budapest Airportot
Érdemi felülvizsgálat nélkül elutasította a Zóna Taxi a Budapest Airport felszámolására benyújtott kérelmét a Fővárosi Bíróság. Az indoklás szerint azért utasította el a bíróság a kérelmet, mert az adóst nem szólította fel tartozása kiegyenlítésére írásban a hitelező.
A Zóna Taxi kiegyenlítetlen számlái miatt kezdeményezte a reptért üzemeltető Budapest Airport felszámolását. A két cég két éve kötött szerződést. Veres István, a Zóna Taxi szóvivője szerint az ez idő alatt benyújtott számlákat a BA befogadta, de nem fizette ki.
A Budapest Airport "megütközéssel fogadta a Zóna Taxi újabb bejelentését", ők ugyanis nem tudnak arról, hogy lenne tartozásuk a Zóna Taxi felé. A Zóna Taxi bejelentését "elterelő hadműveletnek" minősíti a cég, amellyel véleménye szerint a Zóna Taxi vezetője a Budapest Airporttal szemben fennálló rendezetlen ügyeiről kívánja elterelni a figyelmet.
A két cég viszonya nem mondható jónak. A BA október 7-én közölte, hogy felmondta az eddigi megállapodást a Zónával, és új tendert írt ki a repülőtérről üzemelő taxiszolgáltatásra, s több, a budapesti taxis piacon jelenlévő céget hívott meg részvételre a tenderben.