Csilla, Noémi
5 °C
18 °C

300 milliárd forint hiányozhat az adóból

2010.12.20. 07:49


Az idei évre tervezett társasági adóbevételeket már semmi sem menti meg. Eredetileg 609 milliárd forintot remélt a költségvetés a cégek befizetéseiből, ám azt már viszonylag korán látni lehetett, hogy messze nem teljesül ez az elvárás, a kérdés csak az, mekkora lesz a bukás – írja a Napi Gazdaság. A jelek szerint hatalmas: jóllehet az államkincstár kimutatása alapján csak az első tízhavi adat ismerhető meg, ez is elég azonban arra, hogy egyértelmű legyen: gyászosan teljesítenek az idén a cégek.

Ez valamelyest annak is betudható, hogy tavaly sokan igyekeztek 2010-re tolni a kellemetlen dolgokat, talán abban a reményben, hogy az egész év teret ad majd arra, hogy az átvitt problémákat korrigálni lehessen, vagyis az év eleve hendikeppel indult. A korrekció nem következett be, október végére a tervezett bevétel negyede sem folyt be - tavaly 60 százalék felett volt az arány. Ez azt is jelenti, hogy a várt több mint 600 milliárdnak vélhetően a fele sem fog befolyni.

Ma éjfélig kell dönteni

Ma éjfélig van lehetőségük a társaságoknak arra, hogy társasági adójukat a várható összes adóbefizetés 90 százalékáig feltöltsék. Az idén ezt már nagyon kevés cégnek kell megtennie: a százezer evás mellett csak a százmillió forint feletti árbevételt produkáló társaságokra nézve kötelező. A 340 ezer társasági adóbevallást benyújtó vállalkozás 89 százaléka, nagyjából 305 ezer cég mikrovállalkozásnak minősül, vagyis most csak pár tízezer társaságnak kell a feltöltésről gondoskodnia.

Nem ez azonban az egyetlen feladat, amit a vállalkozásoknak el kell végezniük, illetve végig kell gondolniuk. Jövőre több ponton is módosulnak a szabályok, ami révén érdemes osztani-szorozni. Mivel jövőre az egykulcsos szja-nak köszönhetően az osztalékadó is 16 százalék lesz - és ez valóban 16, vagyis ezt nem kell a szuperbruttóra vetíteni - a mostani 25 százalék helyett, vélhetően az idénre túl sok cég nem fog osztalékfizetést megszavazni.

Az evásoknak is megéri kiszámolni, mivel is járnak jobban 2011-ben. Míg ugyanis az eva kulcsa változatlanul 30 százalék marad, a társasági adóé 500 millió forintig tíz százalék lesz - ez már július óta így van, ám az evások év közben nem válthatnak önként. Ez a nettó árbevétel terhelését figyelembe véve azt jelenti, hogy az evánál hajszálnyival kedvezőbb az alacsony kulcsú társasági adó. Vagyis elképzelhető olyan kör - főleg ha az némi költséget is el tud számolni -, amelyik számára már nem jelent adóelőnyt az eva.

Ma nem csak az adófizetésről van szó. Jövőre szigorodik az önellenőrzés szabálya is, ennek következményeit minden cégnek érdemes végiggondolnia. Eddig lehetőség volt arra, hogy a cégben tapasztalt problémákat akkor korrigálja egy cég, ha megkapta az ellenőrzés megindításáról szóló értesítést - a dokumentum kézhezvételével együtt jellemzően gyorsan önellenőrzést kezdtek a társaságok, így a korábbi hibák, figyelmetlenségek menthetők voltak - mondta Szmicsek Sándor, a Mazars vezető adószakértője. Ezt az automatizmust jövőre el kell felejteni, az önellenőrzés ugyanis csak akkor lesz elfogadható, ha azt az ellenőrzés megindításáról szóló értesítő kézhezvétele előtt már postázták a cégek. Vagyis érdemes lesz ezeket az ügyeket előre elindítani, és még az esetleges ellenőrzés előtt rendezni - tette hozzá.