Így lesz nekünk még egymillió munkahelyünk

"Egymillió munkahelyet szeretnénk létrehozni a magyar gazdaságban" – legutóbb néhány nappal ezelőtt ismételte meg ezt Matolcsy György, szinte napra pontosan azután, hogy 2010 januárjában erről beszélt – az akkor még formálisan nem is zajló kampányban – Font Sándor fideszes országgyűlési képviselő. És természetesen megígérte ezt Orbán Viktor is, már a kampányban, a már megnyert választás második fordulója előtt, és a kormányzati gazdaságpolitikában azóta is mantraszerűen emlegetik a bűvös egymilliós számot (ami természetesen egymillió új munkahelyet, vagyis az alkalmazásban állók számának egymilliós növekedését jelenti). Az ígéret persze tíz évre szól, de nem aprózzák el: már ebben a ciklusban, tehát négy év alatt teljesítenék az időarányos részét, 2014-re a kormány ígérete szerint 400 ezerrel több állás lesz Magyarországon.

Az Index ahol tud, segít. Ezért elkészítettük, és a következő hónapokban, években folyamatosan frissítjük egymilliómunkahely-számlálónkat, amit a KSH által közölt foglalkoztatási adatokra alapozunk. A kiindulást az augusztusban közzétett május-júliusi adatsor jelenti, hiszen ebben az időszakban már túl voltunk az országgyűlési választások mindkét fordulóján, illetve megalakult az országgyűlés és a kormány is. (A KSH havonta közöl munkaerő-piaci adatokat, de módszertani okokból nem egy-, hanem háromhavi átlagot.)

A tíz évre szóló növekedési tervet, mivel havi adatközlés van, havi átlagértékre bontottuk le, és a 120 hónapra egy lineáris növekedési pályát rajzoltunk fel (bár tudjuk, hogy a foglalkoztatásban jelentős szezonális hatások vannak, ezt később grafikonon is bemutatjuk). Ehhez társítjuk a KSH havonta közölt foglalkoztatási adatait, és okos kis kalkulátorunk azonnal megmutatja, hogy is áll a kormány a Tízéves Terv teljesítéséhez vezető rögös úton.

Az időskála a KSH adatok közlésének időpontját mutatja, a legfrissebb adat ugyan a múlt héten jelent meg, de az valójában a december végén publikálandó adatsor, a következőt január végén teszik közzé (a grafikon az alsó szürke zónában tetszőleges időtartalmat kijelölve nagyítható, illetve kicsinyíthető). A kalkulátorban az aktuális foglalkoztatotti szám elnevezéssel az látható, hogy a KSH legfrissebb adatai szerint hányan dolgoznak, a nagy zöld szám – ami piros is lehetne, ha mínuszban lennénk – azt mutatja, hogy ez mennyivel tér el attól, ahány állásnak lennie kellene a kiindulóértékből lineárisan képzett irányszám szerint.

Mint a mutatóból látható, az elmúlt négy hónapban a lineárisan megrajzolt átlag fölött nőtt a foglalkoztatottság. Igaz, mint alábbi grafikonunkon látszik, abból a szempontból jókor jött a vállalás, hogy a munkában állók száma gyarapodása – a 2008 végén kirobbant világméretű gazdasági válságot követően – 2009 végén érte el mélypontját 3 719 300 foglalkoztatottal, vagyis a kormány már egy emelkedő foglalkoztatási tendenciát örökölt. Az elmúlt négy hónapban – hiszen az utolsó, január elején megjelent KSH-adat a szeptember-novemberi munkaerő-piaci adatokat mutatja meg – az időarányosnál előbb 6267-tel, majd 16 933-mal több állás volt, azóta azonban az előny előbb kicsivel tízezer alá, majd a legutóbbi adatközlésnél 5167-re csökkent.

Ha megnézzük, hogyan alakult a magyarországi foglalkoztatás az elmúlt tíz évben – 2000 óta nem volt a munkahellyel rendelkezők száma 4 millió fölött, a csúcsot a 2003 augusztus-októberi időszakban elért 3 972 900 fő jelenti, de a rendelkezésünkre álló, 1998-ig visszamenő negyedéves adatokban sincs ennél magasabb –, a számok arról árulkodnak: a kormány nagyívű, ambiciózusságában talán csak Veres János deficitcsökkentési és euróbevezetési terveivel felérő vállalást tett. De ha nem a gazdaságtörténeti adatokból indulunk ki, hanem időszaki bontásban nézzük, milyen intenzitással kell a magyar munkahelyeknek törpenyulak módjára szaporodniuk, ugyanerre a következtésre juthatunk.

A tíz év az ugyebár 120 hónappal egyenlő, az 1 000 000 új munkahely tehát azt jelenti, hogy havonta 8333-zal kellene növelni az állások számát. Ez első hallásra ugyan nem tűnik soknak, de gondoljunk csak bele: a győri Audi-gyárnak nem egészen hatezer, az esztergomi Suzuki-gyárnak kevesebb, mint négyezer dolgozója van. Tehát tíz éven át havonta két Suzuki-gyárnyi vagy negyedévente négy Audi-gyárnyi munkahelyet kellene teremteni. És még mindig az autóiparnál maradva: a havi 8333 munkahely nagyjából napi 274 új állással egyenlő, vagyis bő kétnaponta kellene létrehozni a következő tíz évben egy-egy, a szentgotthárdi Opel-gyárral azonos méretű céget.

A kereskedelemből legalább ilyen szemléletes példát lehet hozni: a Tescónál több mint húszezren dolgoznak, vagyis negyedévente kellene egy teljes Tesco-hálózatnyi vállalatot gründolni, vagy kéthavonta egy akkorát, mint a csaknem 15 ezer embert foglalkoztató Spar-áruházlánc. Az elmúlt évtized egyik legnagyobb magyarországi autóberuházása, a kecskeméti Mercedes-gyár 2500 embernek ad munkát – ilyenből is kellene havonta bő három, ahhoz, hogy tartani lehessen az ütemet.

Ha lineárisan képzeljük el a foglalkoztatás növekedését – vagyis azt feltételezzük, hogy minden hónapban az átlagos havi 8333-mal nő az alkalmazottak száma –, akkor 2012 nyarára Magyarországon több mint négymillió embernek lesz állása. Ez több lenne, mint az 1990-es rendszerváltást követő gazdasági szerkezetváltás lezajlása – vagyis az állami nagyvállalatok megszűnése, privatizációja és átalakítása – óta bármikor.

Persze tudjuk, hogy a foglalkoztatásban nincsenek lineáris változások, a munkában állók számát jelentősen befolyásolják szezonális tényezők, mennyire, azt jól ábrázolja az elmúlt négy év havi foglalkoztatási adatait bemutató grafikonunk. Az viszont biztos, hogy már a 2014-es választási kampánynak is a magyarországi piacgazdaság legmagasabb foglalkoztatási mutatóival megy neki a kormány és a Fidesz, ha tartani tudják a Matolcsy-tervet. A nemzetgazdasági miniszter ugyanis már a következő négy évre négyszázezer új munkahelyet ígért, vagyis azt, hogy 2014-ben csaknem 4,2 millió magyarnak lesz állása.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!