Londonban találgatják, mire készül Orbán

2011.01.25. 17:21
Előzetes forgatókönyvekkel és hatástanulmányokkal készülnek londoni felzárkózó piaci elemzők a magyar kormány költségvetés-szerkezeti konszolidációs programjának februárra várt bejelentésére. Egyes elemzői vélemények szerint ha a program elég radikális lesz ahhoz, hogy érezhetően csökkenjen a hiány és az államadósság-ráta, akkor még az idén javulhat a magyar adósság hitelminősítői besorolásainak jelenleg egyöntetűen negatív kilátása. Mások viszont óvatos, "középutas" intézkedéscsomagot várnak.

A BNP Paribas bankcsoport befektetési elemzői által kedden közzétett forgatókönyv-csokor először azt vizsgálja meg, hogy milyen pályát követne a magyar államháztartási hiány és az államadósság-ráta további konszolidációs intézkedések nélkül.

A ház saját számításai szerint - amelyek a 2011-2013-as időszakra 6-7 százalékos nominális, tehát inflációval nem kiigazított gazdasági növekedés feltételezésére alapulnak - ha csupán az eddig bejelentett költségvetési intézkedések valósulnak meg, az államháztartási hiány az idén a hazai össztermék (GDP) 3,5 százaléka körüli szinten maradna, 2012-ben kis mértékben csökkenne, ám 2013-ban, a különadók kifutásával és a társasági adókulcs általános csökkenésének hatásaként ismét 3,7 százalékra emelkedne vissza.

A közadósság-ráta a magánnyugdíj-pénztári vagyon "részleges államosítása" révén az idén a GDP-érték 73 százaléka körüli szintre csökkenne, és innen csak nagyon lassan mérséklődne tovább.

Mindezek alapján a BNP Paribas citybeli szakelemzői "égetően szükségesnek" nevezik tanulmányukban a további, strukturális jellegű konszolidációs intézkedéseket. A cég szakértői felidézik - és "üdvözlendőnek" minősítik - Nátrán Rolandnak, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkárának egy minapi nyilatkozatát, amely szerint a tervezett intézkedéseknek legalább a kétharmada a kiadási oldalt érintené.

Mivel azonban a várt csomag részletes belső szerkezeti arányai továbbra sem ismertek, a BNP Paribas szakértői saját feltételezést állítottak fel hatástanulmányukhoz: számításaikat olyan modellre alapozzák, amelyben a konszolidációs intézkedéscsomag 70 százalékát adnák a szerkezeti jellegű kiadáscsökkentések, a bevételnövelő intézkedések zöme pedig új "zöld adókból" eredne.

Egy ilyen csomaggal a BNP Paribas elemzői szerint az idén a hazai össztermék 3 százaléka alá, 2012-ben pedig 1,5 százaléknál is kevesebbre lehetne csökkenteni az államháztartási hiányt.

A közadósság-ráta is ütemesen tovább csökkenhetne, 2013-ra 67 százalék körüli szintig, elsősorban a 2011-2013-as időszakban 3,0 százalék körüli átlagszint környékén mozgó GDP-arányos elsődleges költségvetési többlet révén - áll a tanulmányban.

Ennek a forgatókönyvnek a "nyilvánvaló előnye" a ház szerint az lenne, hogy szerkezeti jelleggel, fenntartható módon csökkentené az államháztartási hiányt.

A BNP Paribas szerint ha ez bekövetkezik, a hitelminősítők az idei év későbbi szakaszában a jelenlegi - leminősítés lehetőségére utaló - negatívról várhatóan stabilra javítják a magyar adósosztályzatokra érvényben tartott kilátást.

Magyarország szuverén adósságát a három legnagyobb hitelminősítő - Standard & Poor's, Moody's Investors Service, Fitch Ratings - azonos szinten, a befektetési ajánlású "BBB/Baa" kategória alsó szélén, "BBB mínusz", illetve a Moody's módszertanában "Baa3" osztályzattal tartja nyilván, egyaránt negatív kilátással.

A negatív kilátások kockázata az, hogy ha a Moody's, a Fitch vagy az S&P közül bármelyik is tovább rontja a magyar besorolásokat, azzal Magyarország ezeknél a cégeknél átkerülne a befektetésre már nem ajánlott, spekulatív - a piaci zsargonban "bóvlinak" nevezett - osztályzati kategóriába. Ez kötvényeladási nyomást okozhatna, mivel sok alapkezelő - főleg nyugdíjalapok - számára kizárólag olyan kötvények vásárlása megengedett, amelyekre mindegyik hitelminősítő befektetési ajánlású osztályzatot tart érvényben.

Jelenleg három EU-tagállamnak - Lettországnak, Romániának és Görögországnak - vannak nem befektetői ajánlású adóskockázati besorolásai. Görögország az egyetlen euróövezeti tagország, amelyre "bóvli" adósosztályzatokat tartanak érvényben a hitelminősítők.

A BNP Paribas tanulmányánál valamivel óvatosabb előrejelzést adott a várható magyarországi költségvetési intézkedésekről az egyik vezető londoni befektetési és pénzügyi tanácsadó csoport, a Capital Economics. A cég felzárkózó piaci szakértői szerint három lehetőség van: az első, leginkább piacbarát forgatókönyv az lenne, ha a kormány átfogó költségvetési csomagot jelentene be, amelynek mérete nagyjából megfelel a várakozásnak, és amely kezeli Magyarország alapvető költségvetési gyengeségeit.

Ennél kedvezőtlenebb lenne egy olyan csomag, amely "méretes" ugyan, de kevésbé kézzelfogható, nehezebben kivitelezhető - például hatékonyságjavító - lépéseket tartalmaz.

A legrosszabb forgatókönyv az lenne a Capital Economics londoni elemzői szerint, ha a magyar kormány a vártnál kisebb méretű konszolidációs csomaggal állna elő.

A ház várakozása mindent egybevetve az, hogy a forint elmúlt év végi, jórészt a költségvetési intézkedések elmaradása által hajtott heves árfolyamkilengései ezúttal "cselekvésre sarkallhatják" a Fideszt. A Capital Economics londoni szakértői szerint radikális reformlépések valószínűleg most sem várhatók, de a kormány rátalálhat a középútra, amelynek révén a forint is viszonylag stabil maradhatna 275 forintos euróárfolyam környékén.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Hivatalosan is 18 millió forintra nőtt az áfa alanyi adómentesség értékhatára

Hivatalosan is 18 millió forintra nőtt az áfa alanyi adómentesség értékhatára

Az adóalany február 28-ig nyilatkozhat az alanyi áfamentesség választásáról.

január 26., 08:40

  • Gazdaság
Évek óta figyeljük a forintot, most ítéletet mondtunk róla

Évek óta figyeljük a forintot, most ítéletet mondtunk róla

Századik részéhez ért az Index heti deviza- és tőzsdepiaci összefoglalója.

január 26., 07:33

  • Gazdaság
Matolcsy György: Egy magyar hős, az euró atyja közelebb hozta egymáshoz Európa országait

Matolcsy György: Egy magyar hős, az euró atyja közelebb hozta egymáshoz Európa országait

A Lámfalussy-konferencián szólalt fel a magyar jegybankelnök.

január 27., 10:06

  • Gazdaság
Bejelentést tett a kormány, a munkavállalók után milliókhoz juthatnak a vállalatok

Bejelentést tett a kormány, a munkavállalók után milliókhoz juthatnak a vállalatok

Az egy főre jutó támogatás mértéke nagyjából 2,5 millió forint lehet új munkavállalónként.

január 27., 09:30

  • Gazdaság
Nehézkes hétfő, már most lejtőre kerülhetett a forint

Nehézkes hétfő, már most lejtőre kerülhetett a forint

Az eurót reggel hét órakor 408,37 forinton jegyezték.

január 27., 07:57

  • Gazdaság
Itt az európai lista a gyorshajtások büntetési tételéről

Itt az európai lista a gyorshajtások büntetési tételéről

Szlovéniában drágább, míg Szlovákiában lényegesen alacsonyabb a büntetési tétel.

január 27., 13:38

  • Gazdaság
Új mozdonyokat állított forgalomba a MÁV a pécsi vonalon

Új mozdonyokat állított forgalomba a MÁV a pécsi vonalon

Korábban Franciaország és Belgium között használták ezt a típust.

január 27., 11:44

  • Címlapon
Rangsorolt iskolák és vérre menő kompetenciafelmérés – mire készül a kormány?

Rangsorolt iskolák és vérre menő kompetenciafelmérés – mire készül a kormány?

Megindult a szülők szondázása a KRÉTA-rendszerben, reagált a Belügyminisztérium.

3 órája

  • Címlapon
Hatalmas hullámokat vetett az Index cikke

Hatalmas hullámokat vetett az Index cikke

Tiltakoznak az érintettek.

3 órája

  • Gazdaság
Több ezer megtévesztett utas jogosult a Wizz Air kártérítésére

Több ezer megtévesztett utas jogosult a Wizz Air kártérítésére

Ítéletet mondott a Gazdasági Versenyhivatal.

1 órája

  • Gazdaság
Jó hír az autósoknak: keddtől csökkenhet a benzin és a gázolaj ára is

Jó hír az autósoknak: keddtől csökkenhet a benzin és a gázolaj ára is

Egyes kutak árai ettől eltérőek lehetnek.

január 27., 12:20

  • Gazdaság
Orbán Viktor megszólalt az euró bevezetéséről

Orbán Viktor megszólalt az euró bevezetéséről

Azt is elárulta, mi lesz Matolcsy György mandátumának lejártával.

január 27., 10:48

  • Gazdaság
Ezermilliárdok forognak kockán, sorban állnak a magyarok pénzéért

Ezermilliárdok forognak kockán, sorban állnak a magyarok pénzéért

Sokan bírálják a kormányt, amiért ezt kegyként tálalja.

január 27., 17:30

  • Gazdaság
OTP: itt a repülőrajt a lakáspiacon

OTP: itt a repülőrajt a lakáspiacon

Tarolt a XIII. kerület.

január 27., 15:00

  • Gazdaság
Lengyelország óva int az orosz gázszállítások újraindításától

Lengyelország óva int az orosz gázszállítások újraindításától

Andrzej Duda szerint Oroszország nem nyerheti meg a háborút.

január 27., 16:46

  • Gazdaság
Fontos adózási ügyben hozott döntést Orbán Viktor

Fontos adózási ügyben hozott döntést Orbán Viktor

A miniszterelnök abban bízik, hogy az amerikai elnök megoldást hoz a kérdésben.

január 24., 09:34

  • Címlapon
Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk

Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk

Retteghetnek a vegánok egy tanulmány szerint.

1 órája

  • Címlapon
Tévéinterjút adott, majd elvitték a rendőrök a volt lengyel igazságügyi minisztert

Tévéinterjút adott, majd elvitték a rendőrök a volt lengyel igazságügyi minisztert

A Pegasus kémszoftver miatt akarták kihallgatni mint tanút, nem jelent meg. Most már vádlott.

1 órája

  • Gazdaság
Nagy Márton pénzesőt ígért, ez több mint 800 ezer családot érint

Nagy Márton pénzesőt ígért, ez több mint 800 ezer családot érint

A miniszter szerint a középosztály erősítésén dolgoznak.

január 25., 19:51

  • Gazdaság
Pörög Donald Trump eldobott kockája, 640 milliárd dollárnál állhat meg

Pörög Donald Trump eldobott kockája, 640 milliárd dollárnál állhat meg

Az új amerikai vámok felgyorsítanák a globális kereskedelem átrendeződését.

január 24., 19:10

  • Gazdaság
Izmozik a forint a dollárral szemben, idén még nem láttunk ilyet

Izmozik a forint a dollárral szemben, idén még nem láttunk ilyet

Az euróval szemben is erősödik a magyar valuta.

január 24., 10:48

  • Gazdaság
Csökkent a foglalkoztatottak száma a KSH adatai szerint

Csökkent a foglalkoztatottak száma a KSH adatai szerint

A Nemzetgazdasági Minisztérium is reagált az adatokra.

január 24., 16:30

  • Gazdaság
Üzent a „károgóknak” Orbán Viktor, aztán az egyik minisztérium publikálta a számokat

Üzent a „károgóknak” Orbán Viktor, aztán az egyik minisztérium publikálta a számokat

A minszterelnök szerint ez óriási.

január 24., 14:49

  • Gazdaság
Megjelent Karácsony Gergely előterjesztése a mini-Dubaj területének elővásárlásáról

Megjelent Karácsony Gergely előterjesztése a mini-Dubaj területének elővásárlásáról

Az elővásárlási jog érvényesítéséről jövő szerdán dönt a közgyűlés.

január 25., 07:04

  • Gazdaság
Ultimátumot kaptak az ukránok – Orbán Viktor elmondta, hogy mit követel

Ultimátumot kaptak az ukránok – Orbán Viktor elmondta, hogy mit követel

Donlad Trump is leült az asztalhoz, és rögtön tétet emelt.

január 25., 11:44

  • Címlapon
A kalózok, akik fegyverként használják a globalizációt

A kalózok, akik fegyverként használják a globalizációt

Hatékony üzleti modelljük segítségével tavaly több száz millió dollárra tettek szert.

33 perce

Neked ajánlott