Olajos: A kis erőműveket támogatjuk
Elsősorban a 20 megawatt alatti, helyi, decentralizált megújuló erőművek termelését támogatnák, mégpedig a kötelező átvételi rendszer átalakításával, amiben az egyik fő szempont a hatékonyság lesz, mondta Olajos Péter államtitkár.
Mint azt az Index megírta, Lázár János képviselő pénteken egy olyan törvényjavaslatot nyújtott be, ami jelentősen megkurtítaná az összes megújuló energiának nyújtott támogatást és lényegében ellehetetlenítené a kapcsoltan termelő illetve fás biomassza erőműveket.
A klímapolitikáért is felelős helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy 2020-ig 14,65 százalékra tervezik növelni a megújuló energia arányát a primer energia felhasználásban.
A biogáz felhasználásával kapcsolatban a helyettes államtitkár rámutatott, hogy ebben az energiafajtában - éppen a tárolhatósága miatt - még sok lehetőség van. Jó példaként említette, hogy a biogáz- és a földgázipar szereplői megkezdték a tárgyalásokat arról, hogy miként lehetne a biogázt alkalmassá tenni arra, hogy földgázvezetéken szállítsák.
A helyettes államtitkár jó esélyt lát a napelemek elterjedésére is, mivel ezek hatékonysága az elmúlt években növekedett, az áruk viszont rohamosan csökken. Olajos Péter jelezte, hogy távol-keleti befektetőkkel tárgyal magyarországi napelem- gyártásáról, és megjegyezte, hogy a Sanyo cég Dorogon jelentősen bővítette napelem-összeszerelő kapacitásait.
Fontos - mondta Olajos Péter - az innováció a megújuló energiában is. A magyar villamosenergia-rendszer rugalmatlan, így a megújuló energiából nem minden esetben kellene áramot előállítani. Lehetne például a napenergiát hidrogén előállítására használni, amely a gépkocsik meghajtására lenne alkalmas.
Az államtitkár bejelentése meglepő a korábbi kormányzati tervek tükrében, amely - a szakmával egyetértésben - a napenergiát a kevésbé nagy lehetőségek közé sorolta, a biomasszát és a geotermikus energiát jelölte meg kitörési pontként.
Szakmai szervezetek szerint a kormány fordulata szinte elérhetetlenné teszi a 2020-ra kitűzött megújulóarány betartását, és az iparág szerkezete szempontjából is komoly gondokat okozhat.