Különadóval is jó évet zárt a Mol
A Mol csoport árbevétele 29 százalékkal 4 330,4 milliárd forintra, a nettó nyeresége pedig 6 százalékkal 100,8 milliárd forintra nőtt 2010-ben, közölte a társaság keddi gyorsjelentésében.
Speciális tételek nélkül a nyereség 177,6 milliárd forint volt, szemben az előző évi 46,7 milliárd forinttal. Az éves eredményt 25,8 milliárd forint különadó és az a 35,2 milliárd forint csökkentette, amit az Európai Bizottság határozata alapján kamatokkal együtt pótlólagos bányajáradékként fizetett meg a társaság.
A múlt év negyedik negyedévében a nettó nyereség 33,0 milliárd forint volt, ami 79 százalékos növekedés az előző évhez képest. Speciális tételek nélkül a negyedik negyedévi nettó nyereség 7,2 milliárd forintról 50,6 milliárd forintra nőtt. A portfolio.hu által megkérdezett elemzők 45,1 milliárd forintos nettó profitot, míg az INA befejezett tevékenységének veszteségével együtt 45,07 milliárd forint nettó profitot vártak.
Az egy részvényre jutó eredmény (EPS) 2010-ben 1 174 forint volt, 5 százalékkal több az előző évinél. A negyedik negyedévben 362 forint volt az EPS, ami 65 százalékos emelkedés 2009 negyedik negyedévéhez képest.
A külső környezet fokozatos javulása mellett a feldolgozás és kereskedelem üzemi szintű eredménye több mint kétszeresére, 67,8 milliárd forintra emelkedett. A teljes finomítói termelés 21,83 millió tonna volt, 11 százalékkal több a bázisnál. A Petrolkémia ágazatban, amihez a Tiszai Vegyi Kombinát és a Slovnaft tartozik, az üzemi szintű nyereség 1,5 milliárd forintot tett ki, míg egy évvel korábban 15,2 milliárd forint volt a vesztesége. A Gáz és Energia üzletágba tartozó FGSZ Földgázszállító Zrt. üzemi nyeresége 9 százalékkal 43,6 milliárd forintra nőtt. A szállított földgázmennyiség 7 százalékkal 13,833 milliárd köbméterre csökkent, ugyanakkor a tranzit 24 százalékkal 2,2 milliárd köbméterre nőtt.
A magyarországi szállítási díj 9 százalékkal köbméterenként 4,82 forintra emelkedett. Az ehhez az üzletághoz tartozó stratégia földgáztároló, az MMBF Zrt. üzemi szintű nyeresége 16,6 milliárd forint volt, de ehhez a Slovnaft Finomító Hőerőműve 3 milliárd forinttal növelte a Mol-csoport üzemi szintű nyereségét.
A Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) vesztesége 2010-ben 1,134 milliárd forint volt, ami jelentős javulás a 2009. évi 9,192 milliárd forint vesztséghez képest. A bevételek 37,4 százalékkal 367,46 milliárd forintra emelkedtek, és közel fele, 49 százaléka a külpiacokról származott. Üzemi szinten viszont a TVK már nyereséges volt. A 2009. évi 7,51 milliárd forint üzemi szintű veszteséggel szemben 2010-ben 740 millió forint profitot könyvelhetett el a társaság. A gyorsjelentés magyarázata szerint az integrált petrolkémiai árrés emelkedése, az olefin melléktermékárak kedvező változása, a villamos energia árak csökkenése és a hatékonyságjavító intézkedések eredménye a javulás.