Máris módosítják az idei költségvetést
1,6 milliárd forintos befizetési kötelezettséget ír elő a Magyar Energia Hivatal, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a pénzügyi felügyelet számára a szombaton benyújtott módosítás, ezáltal a költségvetés bevételi főösszegét 13152,9 milliárd forintra emelik, a hiányt pedig 685,6 milliárdra csökkentik - írja a Napi Gazdaság.
Az idei költségvetést 90 milliárd forintos általános tartalékkal fogadta el a parlament, ez az összeg a korábban megszokott tartalékok 150 százaléka. Hiába a már-már rekordnagyságú tartalék, a kormány várhatóan nem engedi meg a tárcáknak, hogy könnyen hozzáférjenek ehhez a pénzforráshoz, ezért az államháztartási törvényt úgy módosítaná a kormány, hogy a miniszterek a saját költségvetésüket szabadon használhassák fel.
Az elképzelés szerint tehát az előre nem látott kiadásokat a minisztériumoknak kell kigazdálkodniuk, nem pedig az erre szolgáló tartalékot megcsapolniuk. Bár az államháztartási törvény módosítása nem utal erre, a háttérben az állhat, hogy az általános tartalékot a kormány idén is hiánycsökkentő tételként használná, írja a napilap.
A kormány múlt héten jelentette be, hogy az idei költségvetési kiadásokból 250 milliárd forintot zárolnának, amit a kormány világgazdasági veszélyekkel indokolt, valójában a költségvetés tervezésekor merültek fel hiányosságok, emiatt lehet szükség a kiadások csökkentésre. A kabinet már döntött, hogy a minisztériumok körében mely tárcáknak mennyivel kell csökkenteni a kiadásait, ám a parlament elé a hétvégén beterjesztett költségvetési módosítással a kormány az alkotmányos fejezetekre is kiterjesztené a zárolást.
A kormány javaslata szerint milliárdos összegeket kell a bíróságoknak (3,6 milliárdot), illetve a tudományos akadémiának (1,4 milliárdot) zárolnia, de még az egyik legkisebb büdzsével rendelkező Köztársasági Elnöki Hivatalnak is 53,7 millió forinttal kell csökkentenie a kiadásait. A most zárolt összegek végleges elvonásáról vagy feloldásáról az országgyűlés dönt november 20-áig - legalábbis a kormány által benyújtott javaslat szerint.
A most beterjesztett költségvetési módosítás 1,6 milliárd forintos befizetési kötelezettséget ír elő a Magyar Energia Hivatal, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a pénzügyi felügyelet számára - ezáltal a költségvetés bevételi főösszegét 13152,9 milliárd forintra emelik, a hiányt pedig 685,6 milliárdra csökkentik.