Államadósság-kommandót állít föl a kormány
Hétfőn megkezdi munkáját az a parlamenti albizottság, amelynek az lesz a feladata, hogy kivizsgálja Magyarország eladósítását. Szijjártó Péter, az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának fideszes alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az ország eladósítása az egyik legnagyobb politikai bűn, amelyet valaha elkövettek politikusok Magyarországgal szemben.
Az albizottság - amelynek az elnöke Dancsó József (Fidesz) lehet - a költségvetési bizottságon belül jön létre, és azt vizsgálja majd, hogy az elmúlt nyolc évben kik hoztak olyan döntéseket, amelyek az ország eladósításához vezettek, milyen mozgatórugói voltak ezeknek a döntéseknek és ezeknek az embereknek, továbbá milyen magánérdekek játszottak szerepet, az ugyanis egészen biztos, hogy az ország eladósítása ellentétes a közérdekkel - közölte Szijjártó Péter, aki az albizottság alelnöke lehet majd. Hozzáfűzte, azt is meg kell nézni, hogy a politikai mellett megállapítható-e, és ha igen, milyen módon a jogi felelősség.
Gyurcsányékat várják
Hozzátette, a testület kikérné azoknak a miniszterelnököknek, pénzügyminisztereknek a "személyes véleményét", akik az ország eladósítása során a felelős döntéseket meghozhatták. Példaként említette Gyurcsány Ferencet, Veres Jánost, Draskovics Tibort.
Közölte: a költségvetési bizottság hétfői ülésén tesznek javaslatot a vizsgáló albizottság fideszes tagjaira.
Szijjártó Péter kifejtette: csütörtökön látott napvilágot az a hír, amely szerint 20 ezer milliárd forint alá csökkent az államadósság. Ez annál is inkább jó hír szerinte, mert Magyarországot kétszer is a végletekig eladósították: először az 1980-as évek végén, az 1990-es évek elején, amikor először történt meg az, hogy a magyar államadósság GDP-arányát tekintve 60 százalék fölé növekedett.
A második ilyen időszak a Gyurcsány-korszak volt - folytatta -, az elmúlt nyolc év szocialista kormányzása alatt ugyanis az államadósság dinamikusan növekedett.
A kettő közötti időszakban, 1998 és 2002 között, az első Orbán-kormány idején volt egy olyan időszak, amikor az akkori kabinet csökkenteni tudta az államadósságot, és úgy adta át 2002-ben a kormányzást a szocialistáknak, hogy az államadósság 53 százalék körül volt a GDP-hez viszonyítva - emlékeztetett, hozzátéve: jogos a kérdés, mi történt 2002 és 2010 között, hogyan fordulhatott elő az, hogy 53-ról 80 százalékra - nominális értéken 12 ezer milliárd forinttal - növekedett Magyarország államadóssága.
Az eredmény már megvan
A fideszes politikus szerint ennek az oka egyértelműen az elhibázott szocialista gazdaságpolitikában keresendő, 2008-ig ugyanis semmifajta nemzetközi gazdasági okra nem lehetett hivatkozni. Megjegyezte azt is, hogy az államadósság összetétele ugyancsak jelentősen változott, hiszen duplájára nőtt benne a devizaadósság aránya, ami a kiszolgáltatottság további növekedését eredményezte.
Szijjártó Péter kitért arra is, hogy e nyolcéves időszakban újra elvált a magyar államadósság mértékének alakulása a regionális tendenciáktól.
Ismertetése szerint a "drámai mértékű eladósodottság" a mindennapi életben azt jelenti, hogy kizárólag a kamatteher 2010-ben a személyijövedelemadó-bevétel 57 százalékát elvitte.
"Ezért nem túlzás, amikor azt mondjuk, hogy az államadósság az egyik legnagyobb ellensége ma Magyarországnak, éppen ezért minden erőnket, minden energiánkat és kapacitásunkat mozgósítani kell annak érdekében, hogy az államadósságot le tudjuk győzni, vagyis az államadósságot csökkenteni tudjuk" - mondta, hozzátéve: az nem megy, hogy míg az emberek és a kormány közös erőfeszítéssel azon vannak, hogy csökkenjen az államadósság, addig azok, akik okozták az ország eladósítását, "éljenek, mint Marci hevesen".