Így lett még negyedmillió munkanélkülink

Csaknem két és félszeresére, 1242-ről 2870-re nőtt az esztergomi munkaügyi kirendeltségen bejelentett állástalanok száma 2008 augusztusa és 2009 augusztusa között, derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adataiból. Ettől alig elmaradó arányban – 1100 alól csaknem 2500-ra – emelkedett a munkanélküliek aránya Dorog térségében ugyanebben az időszakban.

Az erősek gyengültek

A gazdasági válság első éve megduplázta az állástalanok számát Mór, Celldömölk, Zirc, Sárvár, Komárom térségében is. Emellett többek között Csorna, Ajka, Győr, Kisbér, Tatabánya és Oroszlány környékén is csaknem kétszeres növekedés volt tapasztalható. Látható, leginkább azokon a környékeken romlott a foglalkoztatási helyzet, amelyek egyébként a magyar ipar és ezen keresztül a magyar gazdaság húzóerejének számítanak (Budapestet nem számítva).

Mindeközben a 174-ből csak tíz kistérségben nem nőtt a munkanélküliség a válság első évében. Ezek többsége a legszegényebb régiókban van, ahol az eleve borzasztóan magas munkanélküliséget a válság hatására megerősített közmunkaprogramok szinten tudták tartani.

A foglalkoztatási szolgálat adataiból levonható első következtetést alátámasztják a kutatók mélyebb elemzései: a 2008 őszén hitelpiaciként kirobbant, de hamar reálgazdasági válsággá fajult krízis a magyar munkaerőpiacon átmeneti területi kiegyenlítődést hozott. Vagyis a válság első időszakában a fejlettebb térségekben gyorsabban és nagyobbat nőtt a munkanélküliség, mint a fejletlenebb régiókban.

Sajátosan szakadt szét

Magyarország a munkanélküliség szempontjából sajátosan szakadt három részre a kilencvenes évek közepén. Az egyik végletet az osztrák határ, az M7-es és M1-es autópályák, illetve a főváros és agglomerációja által határolt terület jelenti; itt jellemzően 5 százalék körüli vagy alatti a munkanélküliek aránya.

A másikat a Balassagyarmatot Békéscsabával összekötő képzeletbeli vonaltól (a BB-tengelytől) északra, északkeletre eső országrész, valamint a jelentős nagyvárosok nélküli dél-dunántúli kistérségek jelentik. Ezeken a helyeken nemcsak sokan vannak munka nélkül, kedvezőtlen az állástalanok összetétele is: sok az alacsony képesítésű, szakmával – néha nyolc osztállyal – sem rendelkező tartósan munkanélküli, és magas a munkaerőpiacon eleve hátrányban lévő romák aránya. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár ezt a helyzetet a napokban úgy írta le: a foglalkoztatási problémák kétharmada az ország egyharmadára, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére, valamint a dél-alföldi régió bizonyos szegmenseire koncentrálódik.

A válság kezdeti időszakában, 2008 őszétől 2009 februárjáig az első csoportba tartozó, legfejlettebb területeken nőtt a legnagyobb mértékben a munkanélküliség (Budapestet nem számítva): 2009 márciusában negyvennél több kistérségben az állástalanok száma legalább 30 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban. Májusra ennek a közép- és észak-északnyugat-dunántúli térségnek szinte minden kistérségében legalább másfélszer annyi volt az állástalan, mint 2008 májusában.

A válság 2009 tavaszától folyamatosan éreztette hatását az egész országban: csak Budapesten és egyre kisebb agglomerációs térségében, illetve a keleti határ közelében nem nőtt az állástalanok száma és aránya. A nagyvállalatok létszámleépítésének hatása kétféle szempontból is hatott erre a terjedésre: egyrészt hazatértek a keleti országrészbe a fejlett térségekben átmenetileg tartózkodó dolgozók. Másrészt a nagyvállalatok termeléscsökkentése miatt leálltak, visszafogták gyártásukat azok beszállítói – köztük sok alföldi és észak-magyarországi cég –, ami szintén a munkanélküliség tovagyűrűzését eredményezte.

Nagy változást nem hozott

Mindennek eredményeként – Lőcsei Hajnalkának a gazdasági világválság területi foglalkoztatási hatásairól írt tanulmánya szerint – a 2010 második felében látható munkanélküliségi adatok arról árulkodnak, hogy a munkanélküliség térszerkezete lényegében nem változott. Vagyis az ország keleti, északkeleti részében – a BB-tengelytől északkeletre – jóval magasabb az állástalanok aránya; ebben az országrészben ráadásul csökkent a viszonylag jó helyzetben lévő kistérségek száma.

A fejlett régiókban megugrott ugyan a munkanélküliség – tehát a munkaerő-piaci mutatók közelítettek a szegényebb országrész mutatóihoz –, de az állástalanok aránya a legtöbb helyen így is az országos átlag alatt maradt. Az a különbség pedig, ami a főváros és agglomerációja, illetve az ország többi része között megvolt, nemhogy csökkent volna, tovább nőtt.

Összességében a válság mélypontjához képest kismértékben javult a munkaerő-piaci helyzet; az ehhez vezető fordulat 2010 elején következett be: a KSH és a foglalkoztatási szolgálat adatai szerint is a tavalyi első negyedévben jött el a mélypont a munkaerőpiacon; ekkor volt a legtöbb álláskereső az országban. A statisztikai hivatal adatai szerint a munkanélküliség ekkor tetőzött 11,8 százalékon. A KSH 2010. január-március és februári-áprilisi időszakra vonatkozó adataiban csaknem félmillió munkanélküli szerepel, a foglalkoztatási szolgálat januárban és februárban több mint 650 ezer álláskeresőt regisztrált.

Az ekkor kezdődött csökkenésnek azonban nem elsősorban piaci okai vannak. A Lőcsei Hajnalka-tanulmány szerint a tavalyi első negyedévtől egyfelől "a mezőgazdasági karakterrel jellemezhető alföldi, illetve a turisztikai profilú balatoni kistérségekben javult leginkább a munkaerő-piaci helyzet [...] Április és május környékén az ország leghátrányosabb helyzetű, munkanélküliséggel leginkább sújtott térségeiben (Cserehát, Szatmár, Ormánság) csökkent az álláskeresők aránya [...] a közmunkaprogramok nem szűnő intenzitásának eredményeit tükrözheti a látványos változás".

Munka csak közpénzből

Ez utóbbi feltevést erősíti egy másik, a leghátrányosabb helyzetű 33 kistérségről szóló tanulmány is. Abból kiderül: a 33-akban a 2009 első negyedévi 43,3 százalékos foglalkoztatási arány – az országos átlag 54,5 százalék volt ekkor – az év második felére 47 százalékra nőtt. A válság miatt ez nagyrészt a közfoglalkoztatásnak köszönhető: a Bajnai-kormány 2009 nyarán 51 milliárddal növelte a közfoglalkoztatás költségvetési támogatását. Mint a tanulmány megemlíti: a 2009 nyarán a közszférában életbe lépett létszámstop ellenére "az itt számba vett közfoglalkoztatottakkal együtt még enyhén nőtt is" a közszférában dolgozók száma.

A legrosszabb munkaerő-piaci mutatókkal sújtott térségek azok tehát, ahol valószínűleg egy általános gazdasági fellendülés sem hoz kedvező változásokat (a közmunkaprogramok ez év eleji leállítása viszont hozott kedvezőtleneket, ezt jelzik a hónapról hónapról romló munkanélküliségi adatok). Ezekben a válság hatása maradandó lehet, Lőcsei szerint ezért "a megosztottság erősödése is elképzelhető forgatókönyv". Vagyis a válságot követő gazdasági talpra állás tovább növelheti az ország fejlett és fejletlenebb részei közötti különbséget, hiszen "továbbra sem várható, hogy az elmaradottabb, kedvezőtlen munkapiaci adottságú térségekbe áramoljon" a működő tőke.

A kormányzat tervezett foglalkoztatáspolitikai intézkedéseinek hatása ezen a helyzeten ugyanannyit javíthat, mint ronthat. Azzal, hogy átmenetileg, ha csak négy órában is, tömegeket vonnak be a közfoglalkoztatásba, biztosan javítani fogják a statisztikákat (akár úgy is, hogy kiderül: a regisztrált álláskeresők egy része feketén dolgozik). Másrészt viszont ha a tankötelezettség korhatárát 15 évre csökkentik, országosan akár több tízezerrel nőhet a szakmával nem rendelkező, ezért legnehezebben elhelyezhető állástalanok száma.