Ki lopta el az olcsó cukrot?

A kormány vizsgálóbizottság bevetésével szeretné megérteni a cukor drágulását, az agrártárca szakértői átvilágítanák a cukoripar privatizációját és a gyárbezárásokat, a cukorkvótánk háromnegyedének eladását a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára hazaárulásnak minősítette. Addig is, amíg az igazságra várunk, a VM úgy döntött, piacra dobja a stratégiai cukorkészlet egy részét, hogy letörje az árakat.

Alig egy évvel ezelőtt, 2010 júniusában 184 forint volt egy kiló cukor, a KSH adatai szerint ma több mint 350 forintot kell fizetni érte, azaz a drágulás csaknem százszázalékos. Az árak miatt megindult a bevásárlóturizmus a jelenlegi hazai áraknál lényegesen kedvezőbbet biztosító határ menti, akár osztrák és szlovák áruházakba.

A nagy igyekezet ellenére objektív helyzetértékelés és gyors árcsökkenés sem lesz, miközben a cukorárak ma már érezhetően gyorsítják a pénzromlás ütemét. Az árakat a stratégiai tartalék megnyitása sem fogja érdemben letörni.

A cukor azért drágul, mert Európa néhány évvel ezelőtt úgy döntött, felszámolja termelése jó részét, és támogatja a fejlődő országok cukorexportját. Ebben a történetben vettünk mi is részt. Önként, dalolva pár év alatt negyedére csökkentettük termelőkapacitásunkat – és a cukoripar a brüsszeli támogatások miatt még jól is járt.

Magyarországon a rendszerváltás időszakában 12 cukorgyár működött. Az 1996-ig tartó privatizációs időszakban nem voltak bezárások, a tucatnyi cég mindegyike talpon maradt, a gyárakon három érdekcsoport osztozott: egy francia, egy francia–angol vegyes és egy osztrák vállalkozás vásárolta be magát az iparágba.

A privatizációs időszak után, 1997-ben jött az első nagyobb bezárási hullám. Ennek eredményeként 2001-ben már csak hét gyár működött, 2003-ra öt maradt. Bár első ránézésre úgy tűnhet, a folyamat mégsem a magyar cukoripar szétverésének a története.

A cégek nem tűntek el nyomtalanul, összeolvadtak a nagyobbakkal, a megmaradt gyárakban javult a hatékonyság. Ezt tükrözik a termelési adatok is: az 1990-es évek elejére jellemző napi 5500 tonna fehércukor-feldolgozási kapacitás 2001-re 6100 tonnára nőtt.

A gyárbezárások és a tőke koncentrációja tehát az első időszakban technológiai előrelépést és fejlődést eredményezett. A 2004-es EU-csatlakozás előtt még arra lehetett számítani, a maradék ötből legfeljebb egy gyár zár be, de az uniós reform miatt végül egészen máshogy alakult az ágazat sorsa.

Ki a hibás, ha nem a tőkés?

A 2006-ban életbe lépett európai cukorreform a gyártókat és a cukorrépa-termelőket is busásan jutalmazza, ha tevékenységük visszafogása mellett döntenek (bővebben ld. a keretesben). A korszakos megoldás a gyakorlatban az volt, hogy Brüsszel tonnánként 520-730 euróval honorálta a kibocsátás csökkentését a kvótavisszaadás évének függvényében.

Az ösztönzés hatására az uniós csatlakozásunkkor a magyar fogyasztást harmadával meghaladó, évi 400 ezer tonnás termelési (pontosabban forgalomba hozatali) kvótánkból nagyvonalúan 300 ezerről mondott le az ágazat végleg, ami 75 százalékos termelés-visszaesést jelentett. Míg 2004-ben még a meglévő öt cukorgyár osztozott a 400 ezres kvótán, addig mára egyetlen cukorüzem maradt. A kvótákkal együtt a cukorrépa-termelők és a cukorgyárak is eltűntek Magyarországról.

Répa, retek, euró

2006-ban először a leghatékonyabb kabai üzem szűnt meg, itt a gyártulajdonosok döntöttek így (fő tevékenységükre, a nádcukor-finomításra szűkítették profiljukat). Ekkor még a piacon lévő két másik cukorgyár nem akart kivonulni, de a cukorrépa-termelők jobb belátásra bírták őket. Az uniós cukorreform ugyanis a termelőket is érdekeltté tette a tevékenységük felszámolásában.

Egyszerűen az történt, hogy a kvótavisszaadással járó eurókból a répatermelők is kaptak, ezért – az eseményeket közelről figyelő forrásunk szerint – néhány hangadó répatermelő egyszerűen bojkottálni kezdte a cukorgyárakat: az áraktól függetlenül nem voltak hajlandóak megkötni a 2008. évi termelési szerződéseket a cukorgyárakkal.

Mivel a termelők kritikus tömege vált érdekelté a termelés leállításában, a kvóták visszaadásában, a gyárak pedig a maradék termelőktől nem tudtak volna annyi alapanyagot venni, hogy üzemi veszteség nélkül, legalább nullszaldóval megússzák a bojkottot,  bezárás mellett döntöttek. Ekkor szűnt meg a szolnoki és a szerencsi cukorgyár, a másik érdekcsoport pedig a petőházi gyártást állította le, és csak a kaposvári üzemet tartotta meg.

Ma a teljes cukorkvótát, mind a 105 ezer tonnát ebben a kaposvári üzemben gyártják, egyébként nyereséggel, az idő tehát őket igazolta. Az uniós cukorreform következtében Magyarországon szűnt meg a legtöbb gyár, a lengyelek, a csehek, az osztrákok vagy a szlovákok kvótáik csupán 20-50 százalékát adták vissza.

Szubvenció, ráció

A kivonulásról és a kvóták visszaadásáról a termelői oldal egykori legnagyobb szereplői, a ma már a Bonafarm csoporthoz (az OTP-vezér Csányi Sándor érdekeltségébe) tartozó Bóly, illetve Dalmand Zrt. is elismerik, hogy a döntésben szerepet játszott az a bő egymilliárd forintos támogatás, amit a két cég öt év alatt kapott azért, mert felhagyott a cukorrépa termesztésével.

A támogatást két jogcímen lehetett felvenni: az unió két éven át úgynevezett szerkezetátalakítási támogatást folyósított, emellett öt évig a cukorrépa-termesztésből kivont földek után területalapú kompenzáció is járt. A Bonafarm szerint ezt a bő egymilliárd forintot (pontos összeget nem közölt a cég) ténylegesen az átállásra költötték, tehát a pénz a nagyobb haszonnal kecsegtető takarmánynövények (búza, árpa, kukorica) termesztéséhez szükséges beruházásokra, illetve az állattenyésztés fejlesztésére ment el.

A Bonafarm ugyanakkor most azt mondja, hogy a cukorrépa-termesztésből feltehetően akkor is kiszálltak volna, ha ezért semmilyen támogatás nem jár. Ennek oka, hogy az uniós cukorreform miatt a cukorrépa felvásárlási ára rövid idő alatt a felére esett, ami igen alacsony megtérülést jelentett volna más mezőgazdasági növényekhez képest.

Miért csak most drágul?

Az uniós cukorreform érdemben három év alatt, 2008-ra lezajlott. Az uniós termelés harmadával csökkent, mégsem alakult ki cukorhiány, mert közben felpörgött a cukorbehozatal, illetve a korábban felhalmozott készletek is kitartottak egy darabig.

A készletek azonban lassan elfogytak, miközben a cukor iránti világpiaci kereslet (főként a fejlődő országok miatt) megugrott. Ezzel együtt az árak is elszaladtak, az európai beszállítói jogokat szerzett országok így most inkább a világpiaci értékesítést választják az itteni igények kiszolgálása helyett.

Magyarországon az éves fogyasztás 300 ezer tonna körül van, a hiányzó 200 ezer tonna eddig mindig könnyedén pótolható volt a bőséges importból. A cukor pontosan emiatt sokáig (nagyjából 2004–2010 között) uniós szinten is kirívóan olcsó volt idehaza. A mostani megugrás a hirtelen felzárkózással is magyarázható.

A magasabb világpiaci árak hamarosan más országokat is elérnek. Nemsokára Ausztriában is drágul a cukor, most is csak azért olcsóbb, mert ott az áruházláncok éves szerződései nyáron járnak le.

Új gyárat, most!

A hazai termelők közben új cukorgyár alapítását tervezik, ehhez a kormány segítségét kérik. Az ötletre elméletileg a kabinet is nyitott, két névtelenséget kérő szakértő szerint azonban erre rövid távon nem sok esély van. A kvóták visszavételét az EU már kifizette, miért is osztana most újakat – mondják –, de ha meg is teszi, és emeli a kvótákat mondjuk 15 százalékkal (ez felmerült), arra nem lehetne Magyarországon új gyárat építeni, mert csak 15 ezer tonna többlettermelést jelentene.

A szakértők szerint változás legkorábban 2014-ben lehet, ekkor lépéhet életbe az új közösségi agrárpolitika, ami a cukorágazatot is érintheti. Vagy 2015-ben, amikor lejár az uniós cukoripari rendtartás hatályos szabályrendszere.