Túl nagy hasznot tesznek zsebre a lakáskasszák

2011.05.19. 17:31

A lakás-takarékpénztári piacon a piaci szereplők által kínált alacsony kamatok, illetve a piac olyan sajátosságai, mint a szereplők alacsony száma, illetve a szereplők és a potenciális versenytársak közti kapcsolatok alapján a GVH 2010 nyarán ágazati vizsgálatot indított. Az ágazati vizsgálat alapján készült jelentés szerint a szabályozás fejlesztésével javítható a lakás-takarékpénztári piacon a verseny.

Nagy marzsokat zsebelnek be

A magyarországi lakás-takarékpénztárak a konstrukció sajátosságaiból adódóan alacsony kamataik következtében alacsony hitelezési aktivitás mellett magas kamatkörnyezetben nagyon jelentős nyereséget érhetnek el.

A GVH álláspontja szerint van tere intenzívebb versenynek (kedvezőbb ajánlatok formájában), amihez az árszabályozás elemeinek fejlesztésére – különösen a befektetési politika területén – lehet szükség. A GVH szerint jó lenne, a megtakarításokon keletkező haszon nagyobb része kerülne az ügyfelekhez, mint most.

A versenyt az új piaci szereplők megjelenése élékítheti.Ők viszont csak akkor jönnének, ha az állam garantálná, hogy a támogatások szintjét fenntartja. Ez problémás lehet, ha ugyanis sokkal több szereplő és termék jelenik meg a piacon, akkor a támogatások iránti érdeklődés három- négyszeresére is nőhet. Az új belépőket pontosan ez a félelm riaszthatja el a piacra lépéstől a GVH szerint.

A lakás-takarékpénztárak államilag támogatott tevékenysége komoly versenyt támaszthat a kereskedelmi banki forrásgyűjtési és hitelezési tevékenységnek.