Veszített erejéből a forint
Péntek késő délután az európai adósságválság miatt félelmek rendesen meglengették a devizapiacokat. A folyamatok következtében az euró árfolyama gyengül, miközben a dollár és a svájci frank lendületesen erősödik. A nemzetközi mozgások a forint árfolyamában is meglátszanak, délután fél ötkor egy svájci frank 216 forint fölött mozog, az euróért is a reggeli 266,7-es árfolyamnál két forinttal többet kell fizetni. A dollár 189,7 forinton áll.
Erőtlenkedünk
Nem a forintgyengülés kifejezést használnám, inkább azt mondanám, vesztett erejéből a forint – mondta az Indexnek Samu János. A Concorde makróelemzője szerint a tény, hogy továbbra is 270 forint alatt van az euró ára, erős forintot jelent, ez indokolja a különbségtételt. A most elért, 270-hez közeletítő árfolyam a magyar gazdasági helyzetet tekintve még megalapozottabbnak is mondható, mint az eddigi, erősebb kurzus.
Samu szerint a gyengülésnek nem látszanak belső, hazai okai, szerinte az árfolyammozgás nem függ össze azzal, hogy a Bankszövetség és a kormány tárgyalásainak mai állása szerint úgy tűnik, 180 forinton rögzítik a svájci frank törlesztési árfolyamát a bajba jutott devizahiteleseknek. A térségi devizák is gyengültek a borúsabbá váló nemzetközi hangulatban, igaz, a forint többet veszített értékéből az euróval szemben, mint a zloty. Ez azonban szintén nem speciális okokra vezethető vissza, hanem arra az általános helyzetre, hogy "más ligában mérnek minket": az országkockázati felárakban is jól tükrőződik, hogy még mindig minket szeretnek a legkevésbé a régióban. Azaz, ha a térséget eléri egy eladási hullám, az minket érinthet a leginkább.
Ugyanakkor a nagyobb volatilitásnak most az is kedvezhetett, ami az MNB statisztikáiból is látszott, hogy az elmúlt hónapokban jelentősebb befektetés – forró tőke – érkezett rövid lejáratú forinteszközökbe. Ezektől viszont jellegüknél fogva könnyen meg is válnak a befektetők, így egy általános, a térséget érintő eladásban felerősödhet forintra gyakorolt hatás. Samu ezzel együtt középtávon nem számol 270 forintnál lényegesen drágább euróval.
A görög adósságválság okozza az euró és a forint gyengülését, ez okozhatja a péntek délutáni tőzsdei eladási pánikot – elemezte a helyzetet az Indexnek az Equilor devizaelemzője, Buró Szilárd. Az utóbbi hetekben, ha rosszra fordulnak a világpiaci kilátások, az euró gyengülni, a dollár erősödni kezd, a forint pedig ilyenkor rendszeresen az euróval tart.
Ez egyébként jelentős változás az utóbbi hónapok folyamataihoz képest, amikor a rossz hírekre általában a dollár reagált gyengüléssel és az euró kezdett erősödni.
A forint egyébként nemcsak a frankhoz és a dollárhoz, hanem a gyengülő euróhoz képest is alulteljesített: reggel még 267 forint volt az euró ára, most 269 közelében járunk.
Buró a forintpiac folyamatait úgy kommentálta: az utóbbi néhány napban megindult a gyengélkedés, a cél a 273-275-ös sáv elérése lehet, a piacok lassan belátják, hogy a 264-es euróárfolyam irreálisan erős forintot takart.