Közben közelebb kerültünk Moszkvához

Nem a bejelentéshez hiányzott Orbán Viktor, hanem az ámenhez  – egy forrásunk szerint ezért csúszott hétfőre az utoljára múlt csütörtökre meghirdetett bejelentés a devizahitelesek megmentését célzó csomagról (a bankadóról így sem, úgy sem sikerült megállapodni). Az adósmentés ígérete végigkísérte a Fidesz kormány első évét, de nemcsak emiatt mondható szimbolikus ügynek. Tökéletes képe a kormány gazdaságpolitikai döntéseinek három általános jellemzőt tekintve is.

1. Egy nagyívű, de tanulmányokkal, számításokkal alá nem támasztott elképzelést a  kormányzati apparátust mozgatva sem sikerült szakmailag megfelelően kidolgozni (Nemzeti Eszközkezelő); 2. az adott célhoz felhasznált eszközök ütköznek a kormány más területen deklarált céljaival és elvárásaival (az árverezési moratórium gyakorlatilag fennmarad, ez lassan megkérdőjelezi a hitelállomány jelzálogfedezetét, és – más intézkedéssekkel együtt – visszafogja a növekedéshez elengedhetetlen hitelezés felpörgetését); 3. a döntések ad hoc módon és legfelül születnek – a bankszekorban dolgozó forrásaink szerint egyértelmű, hogy a több hónapon át tartó tárgyalások után nem az azokat a kormány részéről irányító NGM, hanem Orbán Viktor dobta be az utolsó pillanatban, hogy 190 helyett 160 forinton rögzítsék a frank törlesztőárfolyamát. Ez és a végső megállapodás, illetve a bejelentés csúsztatása is jelzi, valódi szava és tárgyalási pozíciója a kormány részéről csak a miniszterelnöknek van. Ami nem könnyíti meg az apparátus munkáját, sokszor pedig kifejezetten gátolja a szakmai érvek figyelembe vételét.

Egyértelműen egyszemélyes döntés áll a kormány februári, radikális irányváltása mögött is. Az Orbán-kormány első éve nemhogy nem állt közel egy koherens, értékalapú és világos gazdaságpolitikához, de 180 fokos fordulat jellemzi még a koncepciótlanságot is. Míg az első bő fél év a további eladósodás lehetőségének mindenáron való hajszolásáról szólt ( “majd kinöjük a válságot, és a berobbanó gazdaság biztosít stabilitást”, szólt a program), a Széll Kálmán-terv, majd a konvergenciaprogram egy több szempontból strukturális reformot jelentő, komoly kiadásoldali megtakarítást célzó, a szakértők által régen várt és üdvözölt pakk. Ami viszont a másik oldalról, a választók szempontjából megszorító csomag, ráadásul egyelőre komoly, a végrehajtást illető kockázatokkal.

Megittuk a levét

A gazdaságpolitikai koncepció hiánya – illetve a kísérletezés az új, a világon sehol nem próbált modellel – rányomta a bélyegét az elmúlt egy évre. Bár mostanra a forint árfolyama erősnek és az elmúlt hetek frankerősödése ellenére stabilnak tűnik, az utóbbi hónapokban sikerült visszamanővereznünk a 265-ös szint környékére, ahol 2010 március–áprilisában, a választások előtt is jártunk.

Nincs gond azzal se, hogy a piac ne finanszírozná a magyar államadósságot – de az árát megkérik. A rövid lejáratú állampapírok hozamainak a tavalyi választásokig tartó esése megállt, az akkor elért 5 százalék alatti szintektől újra 6 százalék közelébe emelkedett.

Az elmúlt évben romlott a kockázati megítélésünk, emelkedett a csődkockázati mutatóként ismert CDS-felár alakulása. 2010 április-májusában a magyar CDS-felár 200 bázispont alatt is járt, 2009 vége óta gyakorlatilag hajszálpontosan együtt mozgott a feltörekvő országok átlagos mutatójával. Az Orbán-kormány megalakulása óta a két görbe élesen elvált, a CDS-felár pedig kétszer is 400 bázispont fölé emelkedett. Ennek nemcsak az a következménye, hogy az államadósság finanszírozása drágább, de az is, hogy a hazai bankok drágábban jutnak forráshoz, így a hitelek és a már meglévő devizahitelek is drágábbak.

A hozamok, az árfolyam és a CDS-felár emelkedését csak némileg árnyalja, hogy egyfelől nemzetközi hatások is közrejátszottak egyéves alakulásukban, másrészt, hogy az Orbán-kormány első néhány, váratlan fordulatokban gazdag hónapja erősen felrántott minden mutatót – ez persze a mostanra elért javulást is relatívizálja.

Gazdasági szabadságharc

Bár az államcsőd közelségéről szóló, a forintot lejtmentbe küldő Kósa- és Szijjártó-nyilatkozatok is emlékezetesek maradnak, az első hónapok legnagyobb durranása a szakítás volt az IMF-fel. A lépés váratlanságát mutatja, hogy miközben napokon belül elindult a kormány gazdasági szabadságharcról, függetlenségünk visszanyeréséről szóló kommunikációs csapása, Matolcsy György a delegációk szombati napra eső távozását a következő hétfőn még úgy kommentálta, a tárgyalások csak egyelőre értek eredmény nélkül véget, lesz folytatás.

A szakítást ugyanis távolról sem tervezték előre, de még csak direkt kiprovokált lépés sem volt. Orbán és Matolcsy a választások előtt és után is egyértelművé tette, folytatni akarják a 2008-as hitelszerződést, szükségünk van az IMF biztosította védőernyőre. Ezzel együtt forrásaink szerint a tárgyalások hűvős légkörben zajlottak, aminek több oka is volt: a delegációk egyfelől hiába kérték, hogy a júniusban bejelentett 29 pontos csomag törvényeit ne nyújtsák be az egyeztetések előtt a parlamentnek, a kormány ezzel annak ellenére sem várt, hogy már John Lipsky, az IMF vezérigazgató-helyettese is levélben járt közre, kérve az ügymenet lassítását, az érdemi tárgyalás lehetőségének biztosítását.

Az IMF és az EU tárgyalói nemcsak ezért érezhették feleslegesnek magukat. Egyfelől semmit nem tudhattak meg a 2011-es tervekről, holott ezt előre kérték, másfelől azt érzékelhették a tárgyalásokon, hogy valójában senkivel nincs értelme beszélniük, mert még a minisztereknek sincs mandátumuk végleges vagy érdemi választ adni semmilyen kérdésben. A szakítás előtt két nappal a miniszterelnökkel folytatott tárgyalások szintén kudarcot hoztak. A megbeszélés a vártnál rövidebb lett, mert a magyar álláspont a “take it or leave it” angol kifejezéssel volt leginkább leírható. A nemzetközi küldöttségeknek azt mondtuk a több elemében kritizált, napokkal az érkezésük előtt törvényjavaslatokba foglalt 29 pontra, hogy semmilyen módosítást nem lehet eszközölni.

A fiókban sem voltak tervek

A 2011-es tervek hiányának egyszerű oka volt, azok ugyanis nem léteztek. A Fidesz gazdaságpolitikájának az idei év elejéig tartó első szakaszát a teljes előkészítetlenség jellemezte. “A párt 2010 legelején lehúzta a rólót. Nemcsak a kampányanyagokba nem került semmilyen konkrétabb terv, ígéret vagy intézkedés, műhelymunka sem folyt, sőt a zártkörű beszélgetések is megszűntek, annyira féltek, hogy bármi is kiszivárog” – mondta egyik forrásunk.

Ennek is köszönhető, amit aztán mindenki látott: hogy a kormányzás nagyjából az egy évvel korábbi, 2009-es elképzelések mentén kezdődött el. Kell egy nagy adócsökkentés, némi költségvetési mozgástér, és majd berobban a gazdaság – Matolcsy György és a kormány programja lényegében ennyi volt. Matolcsy mindig ebben hitt, ráadásul mindig túlságosan felértékelte az állami költések gazdasági növekedésre gyakorolt hatását, és ebbe lovallta bele Orbánt is; de e koncepció mögött sem álltak kidolgozott megoldások – mondják többen is. A legjobban ezt az mutatja, hogy a nagy adócsökkentés az szja-rendszert célozta, holott a járulékok, a munkáltatói terhek csökkentése sokkal fontosabb és hasznosabb lett volna.

A Fidesz bezárkózóttsága miatt nem érzékelte azt sem, hogy 2010 első félévében a görög válsággal óriásit fordult az európai helyzet. Ha korábban még lett is volna esély a növekedést a stabilitás elé helyező lazább fiskális politikát, nagyobb hiányt, ezzel az államadósság további növelését kiharcolni az EU-tól és az IMF-től, erre 2010 júniusában már biztosan nem volt lehetőség. A költségvetési mozgástér növelése azonban kulcskérdés maradt. Kellett a pénz a beígért és öncélúvá lett adócsökkentéshez, amelynek árát viszont  a berobbantani akart gazdasággal fizetették meg.

A különadókkal kapcsolatban szinte teljesen egybehangzónak tűnik az a vélekedés, hogy nem azok létével és mértékével van a legnagyobb baj, az érintett szektorok kibírnak ennyit (van, aki szerint meg is érdemelnek ennyit). A gond a bevezetés módjával, kommunikációjával és legfőképp a bankadó esetében a bizonytalansággal van. Nem tudni, meddig és milyen formában tervezi fenntartani azt a kormány. A bizonytalanság és az erőből való döntéshozatal pedig piaci bizalmatlanságot szül. Miközben nálunk amúgy is vergődik a hitelezés, valójában kérdéses, hogy ha lenne is hitel, ki merne ilyen körülmények között beruházni.

Csak szlogen a rendszerváltás

Eközben szó sincs semmiféle gazdasági rendszerváltásról. “A mai napig visszatérő fordulat csak retorika. Európában és a világban nem változott sok minden, olyan hangsúlyeltolódások vannak például az állami ellenőrzés és a szabályok szigorításában, amik kicsiben vagy nagyban minden válság után lezajlottak az elmúlt évszázadokban” – mondja egyik forrásunk, aki szerint Orbán sem gondolhatja komolyan, hogy ő most történelmet írna. Ráadásul nálunk sem történt valójában semmi. A  konvergenciaprogrammal közel egy év kihagyásával szinte visszaálltunk a Bajnai-kormány felvázolta, a kiadások lefaragásával a stabilitást előtérbe helyező pályára (nagyon sok elemben bőven meghaladva azt). És végre belevágtunk néhány évek óta halogatott reformba – ez cseppet sem lebecsülendő, sőt akár történelmi tett is lehet, de egyelőre sok a kérdőjel a végrehajtás körül.

A köztes időszak viszont csak arra volt jó, hogy a rendszerváltás jelszavával piaci és törvényben lefektetett szabályokat áthágva totálisan elbizonytalanítsuk a befektetőket. Az Alkotmánybíróság jogköreinek csorbítása, a Költségvetési Tanács felszámolása, az MNB ellen indított háború gazdaságpolitikai értelemben semmilyen célt nem szolgált azon kívül, hogy a kormány egyértelművé tette, ki az úr a háznál, és hogy aki megpróbál bármilyen módon szembe menni előre egyébként nem is látható törekvéseivel, azt pillanatok alatt lesöprik.

Nem értik a kapitalizmus alapszabályait

Magyarországon kapitalizmus van, a gazdasági növekedés alapja a tőke és a befektetés, ehhez pedig két dolog kell: hitel és bizalom. Ezeket a nagyon egyszerű szabályokat azonban a kormány nem látszik megérteni vagy elfogadni, foglalható össze több forrásunk véleménye. Ezt tükrözi a magát konzervatív think tankként meghatározó, több jobboldali elkötelezettségű közgazdász nevével fémjelzett Közjó és Kapitalizmus Intézet idei jelentése is, ami szerint “az új kormány a korábbinál népszerűbb, de sajnos egyben a kapitalizmus hosszú távú esélyeit erőteljesen romboló eszközöket vetett be. Ilyenek voltak a magánnyugdíjpénztárakban felhalmozott összeg megszerzése érdekében tett lépések, valamint a különböző nagyvállalati, pénzügyi szektorokra kivetett különadók.”

Egy sarkosabb kritika szerint ha volt is változás Magyarországon a gazdasági berendezkedésben, az annyi volt, hogy közelebb kerültünk az egyáltalán nem kívánatos orosz modellhez, ahol a piacgazdaság szereplőinek óvatosnak kell lenniük, folyamatosan figyelve, mikor és hogyan lépnek az állam, pontosabban a vezető politikusok lábára. Az iszapkatasztrófa után a Mal állami irányítás alá vonása hiába volt népszerű intézkedés, a különadókkal és a nyugdíjpénzek ügyével együtt piaci üzenete az volt, hogy az állam bármikor bármit megtehet – és meg is tesz. "Miközben az ország újjáépítéséről szól a kommunikáció, fundamentálisan mintha destabilizáció zajlana" – mondta Urbán László a Közjó és Kapitalizmus Intézet egyik alapítója a már idézett jelentés bemutatóján.

Volt mit kiigazítani

Miközben a különadókat bár éri kritika, egyértelmű volt, hogy a bevétel a költségvetés stabilitását, a hiány mérséklését szolgálja. Nincs vita egyik általunk megkérdezett szakértő szerint sem abban, hogy az Orbán-kormány ha nem is rossz, de a Bajnaiék által mondottnál rosszabb, azonnali kisebb kiigazítást igénylő helyzetet örökölt. Már az év elején látszott, hogy a 2010-es költségvetésben és az előző kormány utolsó konvergenciaprogramjában rögzített 3,8-as hiány nem tartható, tavasszal-nyáron az általunk megkérdezett szakértők konszenzusa szerint úgy tűnt, hogy további intézkedések nélkül 5-5,5 százalék körüli hiány jöhetett volna össze (az MNB is 4,3 százalék körülit várt már tavasszal is, és akkor még nem látszott, mennyire elmaradnak a várttól az adóbevételek). Ehhez képest viszont a különadók biztosította bevételt 2011-ben bőven elvitte az szja-csökkentés – azaz valójában tavaly nyáron látszott, hogy további lépések kellenek.

Ezekkel azonban a kormány nem rukkolt elő. Augusztusban és ősszel egy utolsó kört is annak érdekében futottunk – akkor több országgal karöltve – Brüsszelnél, hogy engedélyezzék a magasabb hiányt, de az továbbra sem látszott, hogy mi történne akkor, ha nem várt módon igent mondanak. Persze nemet mondtak – ismét érdemes azonban megjegyezni, hogy a mára, 2011 májusára a legfontosabb toposzok egyikévé vált államadósság-csökkentés ellenében lobbizott még kora ősszel is a kormány. Az újabb brüsszeli visszautasítás után lényegében bevallottan készültek a nyugdíjpénztári rendszer megcsapolására, de Orbán Viktor erre vonatkozó nyilatkozata ellenére sem számított senki még szeptember végén sem arra, ami történt.

"A B-terv Orbán Viktor volt, az, hogy majd kitalál valamit, ha mégsem sikerül a költségvetési lazításra alapuló gazdaságélénkítés" – mondta még ősszel egy forrásunk, amikor az önkormányzati választások előtt úgy tűnt, lesz valami változás az első hónapok után.

Változás nem lett, meglepetések jöttek. Az persze kérdés, mi az, ami tényleg a miniszterelnöknek jutott eszébe, és mi az, amit elfogadott mások javaslataként. A neki tetsző, az éppen aktuális gondolati síkjába illő ötletekre Orbán mindig vevő volt. Nagyon mereven elzárkózik viszont a kritikától, az adott iránytól alapjaiban eltérő javaslatoktól, ha egyáltalán meghallgatja azokat. “Orbán Viktor egyszemélyi döntéshozó, aki fekete dobozként működik, nem látni előre, mikor miből mi következik. Az egyetlen és biztos vizsgálat egy döntés előtt egy rövid távú, politikai haszon/áldozat mérlegelés.”

Jogi mozgásteret is teremtettek

A Költségvetési Tanács megszüntetése vagy az AB megregulázása akár koncepcióba is illeszthető, a kormány költségvetési mozgásterét jogi fronton is jócskánt növelte. Másfelől mindkét intézkedésnek volt közvetlen kiváltó oka. A KT a különadók fennmaradására utaló költségvetési számítások és az adósságpálya tarthatatlanságának kiemelése, az AB magánszemélyek végkielégítésének különadója miatt “lett megrendszabályozva”. Az, hogy egyébként a javaslatokat személy szerint ki tette le, ki ötölte ki, hogy folyt-e már korábban is gondolkodás arról, milyen nehézségeket okozhatnak a testületek, és mit kéne velük tenni, szinte részletkérdés. Ami biztos, hogy a “merjünk nagyot álmodni” szlogent a Fideszen belül újra elővették. “Annyiban beszélhetünk rendszerváltásról, hogy az a kör, amelyik egyáltalán benne van a döntések megvitatásában, a jogszabályok előkészítésében, kimondva is megkapta az ukázt: nincsenek tabuk, nincsenek megváltoztathatlan szabályok, érinthetetlen intézmények”.

Ugyanakkor érzékelhető az is, hogy a történések formálják a gazdaságpolitikát, és nem a politika az eseményeket. Ahogy az IMF-szakítás nem volt eltervezve, de lett belőle kommunikációs szempontból aztán remekül eladott gazdasági szabadságharc, a magánnyugdíjpénztárak ügyében is inkább kivárt a kormány. Az első bejelentés még csak a nyugdíjpénztári járulékok állami rendszerbe irányításáról szóltak. Amikor viszont látták, hogy nincs igazi ellenállás, a szélesebb tömegek nem zúdultak fel, tovább mentek. Hiába merült fel az államosítás gondolata már májusban is, a kormány intézkedései közül a hosszabb távon a legsúlyosabbnak tekinthető nyugdíjállamosítás sem volt megfelelően előkészítve. Még mindig nem látszik pontosan, hogyan és milyen módon használják fel a vagyont.

Nincsenek súgók, de ellenállni sem lehet

Leginkább csak találgatni lehet, kire is hallgat gazdasági ügyekben Orbán Viktor. Forrásaink egy része úgy egyszerűsíti le a a választ, hogy lényegében senkire, és sok információ kizárólag az inkompetensnek tartott Matolcsyn keresztül jut el hozzá. A cizelláltabb válasz szerint van egy szűk kör, amelynek a véleménye befolyásolja a döntéseket, de itt a belterjesség érvényesül: Matolcsy szava az első félévben még tényleg meghatározó volt a gazdasági kérdésekben, ezért is folyhatott minden erővel a mozgástérbővítés. Emlegetik még többek között Róna Péter közgazdász nevét, de Szapáry György, aki az első hónapokban direkt IMF-ügyi tanácsadó volt, többek szerint eltűnt a háttérből.

Külső, piaci szereplőkkel alig kontaktál a kormány, legalábbis nem veszi komolyan jelzéseiket. De a piac sem akar nagyon nyomulni. A kezdetekben még az óvatosság is benne volt, később azonban világos, megfontolt taktika lett a külünböző piaci szereplők részéről, hogy a nyílt és hangos ellenállást, történjen bármi, mellőzni kell. Sok eredményt a mérsékelt ellenállás sem hozott, sőt, a siker valójában csak “a lehetett volna még rosszabb” mércével mutatható ki. Az első fél év világosan mutatta: az érdemi ellenállást a kormány azonnal és erőből töri le, így a nyílt és hangos szembenálló nagyobbat veszít, mintha az eredeti terveket hagyta volna kibontakoztatni.

“Csányi Sándor például időről időre találkozik Orbán Viktorral, de csak óvatos kritikát fogalmaz meg. Alapvetően nem kifogásolja az irányt, csak terelni próbál, aztán ha nagy a baj, összepakolja a számokat és a szakértői anyagokat, és elmegy egy Videoton-meccsre”. Forrásaink szerint ez az egyedül üdvözítő út, ha ugyanis a miniszterelnök elégszer hallja ugyanazt a nem támadásként érkező javaslatot, egy idő után “hajlik a terelésre”.

Apró jelzések és hangos kiabálás

Bár a Költségvetési Tanács és más szakértők már a költségvetés tárgyalásának időszakában felhívták a figyelmet arra, hogy a büdzsé számai megalapozatlanok, a kormány indokolatlanul magas növekedéssel számol, nem lesz tartható az adósság- és a hiánypálya, sok erre vonatkozó apró jelzés kellett ahhoz, hogy idén februárra végre eljöjjön a fordulat. Matolcsy “kinőjük a válságot” gazdaságpolitikája már korábban megbukott, az év elejére viszont az általa benyújtott költségvetés is tarthatatlanná vált.

Januárban elszabadult a pokol, a korábbi óvatos jelzések egyre erősebb figyelmeztetéssé váltak, egyre több volt az aggódó hang. 2010 vége és 2011 eleje a magyar CDS-felár és a hozamok emelkedését hozta, részben azért, mert a piacon ismét emelkedett a félelem az európai adósságválságtól, de az elszámolt, februárban 250 milliárd forinttal korrigált büdzsé is aggasztó volt. Az, hogy a hiánypálya nem lesz tartható, egyre szélesebb szakmai körben vált egyértelművé. Az NGM stábja is folyamatosan adta a jelzéseket – igaz, úgy tudjuk, januárban Matolcsy még egyszerűen lesöpörte azokat a számításokat, amelyek a költségvetés tarthatatlanságára utaltak.

Januárban megfogalmazta aggályait mások mellett Pleschinger Gyula, az Államadósság Kezelő Központ szeptemberben kinevezett vezérigazgatója is,  aki felhívta a figyelmet, lehetnek gondok az adósságfinanszírozással. Szintén januárban kijött az IMF belső használatra készült, azaz nem publikált, de természetesen a magyar döntéshozókkal ismertetett jelentése Magyarországról, ami ugyancsak a fenntartható költségvetési pályáért és a külső környezet változása miatt is fokozódó sérülékenységünkért aggódott.

Egy forrásunk szerint alapvető, többek szerint ugyan nem meghatározó, de fontos szerepe volt a gazdaságpolitikai fordulatban Magyarország soros uniós elnökségének is. Az ennek hatását kiemelő vélemény szerint Orbán Viktort itthon senki nem tudta befolyásolni, meggyőzni, viszont az elnökségből fakadóan számos hivatalos és informális találkozón vett részt európai politikusokkal és szakértőkkel. Ezeken rendre előkerült Magyarország sérülékenysége. A miniszterelnök itt szembesült erőteljesen azzal, hogy továbbra is a 2010 május-júniusihoz hasonló feszültség van Európában, a stabilitás a periféria országainak adósságválsága miatt elsődleges. Csak ezt kérik számon, de ezt nagyon.

Matolcsy emberei

Az elnökség másik hatása az NGM szakmai stábjának előtérbe kerülése. Matolcsy legjobb húzása az volt, hogy néhány kifejezetten jó, a piac által is elismert szakembert vett maga alá a minisztériumba. A jegybankból érkezett Kármán András államtitkárnak, egyik helyettese az 1980-as születésű, de már 2003 óta a PM-ben dolgozó jogász-közgazdász Nátrán Roland, akit megtartottak a kormányváltás után is. A jegybankból igazolták le Palotai Dánielt, aki a makrogazdasági főosztályt vezeti. A kifejezetten szakmai alapokon álló vezetőket az első félévben érte néhány pofon, véleményüket gyakran nem vették figyelembe, ismerőik szerint kénytelenek voltak jó néhány, meggyőzödésükkel szemben álló intézkedést végigasszisztálni. Az elnökség miatt is szorosabb kapcsolatba kerültek azonban a miniszterelnökkel – Kármán tárgyalta végig például az elnökség legnagyobb eredményeként bejelentett megállapodást a gazdasági kormányzásról szóló jogszabálycsomagról. Így véleményük már közvetlenül is eljutott a legfelsőbb szintre.

Februárban eldőlt, hogy módosítani kell az elszámolt büdzsét, 250 milliárdos befagyasztás kell a hiánypálya tartásához. Ekkor már elkezdődött a munka a Széll Kálmán-terven is.

Matolcsy csak bejelentette

A Széll Kálmán köszönő viszonyban sincs Matolcsy korábbi nézeteivel. Ő jelentette ugyan be, de nehéz lenne ténylegesen hozzá kötni – állítják forrásaink, akik szerint a januári jelzések nyomán Orbán Viktor mondta ki a fordulatot, ami alapján aztán az NGM-stáb néhány külső szakértő segítségével rakta össze a csomagot. “Ha valamit nem tudsz megváltoztatni, állj az élére” – Orbán fényesen érvényesíti ezt az igazságot, a kormányzati kommunikáció középpontjába mára a gazdasági ügyek közül az államadósság elleni harc és a fenntarthatóság kerül.

De az eddigiek alapján kérdéses, meddig tart ki ez az irány. Az idő rövidsége miatt sem készültek megfelelő háttérszámítások, tanulmányok, a Széll Kálmán terv legnagyobb problémája a megvalósíthatóság. Egyfelől társadalmi értelemben: vissza lehet most terelni sok százezer embert a munkaerőpiacra, de ettől nem lesznek állások. A munkaerő-keresletet kellene először növelni, de a kormány a beruházásokat elijesztő, a hitelezést gátló politikájával ennek ellenében cselekszik. “Így viszont a mostani nyugdíjrendszer-átalakítás, a rokkantsági járadékok felülvizsgálata bármilyen hasznos és fontos is, bármilyen régóta várja mindenki ezt a reformot, könnyen az Orbán-kormány vizitdíjává válhat. Egy olyan szükséges intézkedéssé, amit a politikai ügyetlenség sok évre hiteteltelenít”. Mert mi lesz, ha csak százezerrel nő a munkanélküliek száma? Ez szavazóként már több százezer embert érint közvetve vagy közvetlenül, így félő, hogy a választásokhoz közeledve új formában kapnak segélyt azok a rétegek, akikkel most még keménykedik a kormány.

Van más kockázat is a végrehajtásban. Eddig ugyanis – hiába dicsérik többen is az NGM néhány vezetőjét – a kormányzati apparátusnak nem voltak végrehajtással kapcsolatos feladatai, Orbánék pedig nem is törödtek azzal, hogy jó menedzsercsapatot rakjanak össze a kormányalakításnál. “Ami eddig zajlott, az csak rombolás, ilyet mindenki tud. Most az kéne, hogy egyes intézkedéseket szisztematikusan végighajtsanak, a végrehajtást folyamatosan kontrollálják. Ezzel kapcsolatban pedig az egyik legkomolyabb aggály a Magyarországon amúgy is, de Orbánékra különösen jellemző jogász-politikusi szemlélet: majd megváltoztatjuk a törvényt, és úgy lesz. De a gazdasági folyamatokban ez nem ilyen egyszerű”.

(Cikkünk hat, a kormányzati munkára valamilyen formában rálátó, az annak irányításában résztvevőket személyesen ismerő, a gazdaság különböző területein dolgozó szakemberrel folytatott beszélgetés alapján készült.)