Varga: Semmi sem tökéletes, amit ember alkot
"Egy átlagos háromszázalékos növekedéssel is felére csökkenhet az adósság aránya, ha az éves hiány nulla, és a kamatok sem szállnak el" - fejtette ki a Népszabadságnak Varga Mihály utalva arra, hogy 2018-ra már 19-20 ezer milliárdos államadóssággal is teljesülhet az alkotmányban is rögzített 50 százalékos szint. Az államtitkár megítélése szerint lesz olyan szakasza az adósságcsökkentésnek, amikor a lendületes növekedés miatt tud könnyebben törleszteni Magyarország. "Azt tudom mondani, hogy 2017 után az 50 százalék alá eső GDP-arányos államadósság nem irreális felvetés" - húzta alá.
Az interjúból az is kiderült, hogy Varga Mihály még nem fizetett be az Összefogás az Államadósság Ellen Alapba, de tervezi, hogy befizet egy szerényebb összeget. Hozzátette: "az eddig összegyűlt 46 millió forint is szép összeg". A Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint "a gazdasági növekedésből lehet finanszírozni a tartós és stabil államadósság csökkentést".
Varga Mihály később utalt arra is, hogy a kormány feltett szándéka a krízisadók kivezetése. Arra a kérdésre, hogy nem volt-e hiba a 16 százalékos egykulcsos szja, a politikus úgy válaszolt, hogy "semmi sem tökéletes, amit ember alkot". Varga Mihály nem ragaszkodik ahhoz, az egykulcsos adó 16 százalékos kulcsát is sarkalatos törvényben rögzítsék, ahogyan a korábbi kormányzati kommunikációból kiolvasható volt. "Másodlagosnak tartom a számot, és a kulcsot. Az alapelvet tartom fontosnak. Azt, hogy az arányos adórendszer elve legyen rögzítve sarkalatos törvényben" - magyarázta. Azt is elmondta, hogy a bankadó sem kell feltétlenül szerepeljen kétharmados törvényben.
A Népszabadságnak nyilatkozva Varga beszélt arról is, hogy az adójóváírás mértéke jövőre biztosan csökkenni fog. A politikus egyúttal reményét fejezte ki, hogy 2014-re meglesz a 400 ezer új munkahely, amit a kormány ígért.
"Jelentős az elmozdulás, de a nehezén még nem vagyunk túl. A 2012-es évben kell az átszervezéseket végrehajtani. Nagy rendszerekhez nyúltunk hozzá, régi, megoldatlan problémákat kezdtünk el orvosolni, ezt időnként ellenfeleink, köztük Bajnai Gordon volt miniszterelnök, vagy Oszkó Péter volt pénzügyminiszter is elismeri" - jegyezte meg az államtitkár.
Varga Mihály a hétvégi kínai megállapodásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy "reméli: hamarosan követi a többi, például az állampapírpiacon".