Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMCsak januárban jön a chipsadó?
Húsz módosító javaslattal írnák át a parlamenti képviselők a népegészségügyi termékdíjról, ismertebb nevén a chipsadóról benyújtott törvényjavaslatot (pdf). A húszból hatot nyújtottak be kormánypártiak, így a parlamenti erőviszonyok ismeretében azok elfogadására van reális esély.
A legjelentősebb módosítás a fideszes Nógrádi Zoltán és Vécsey László nevéhez fűződik, ők azt kezdeményezték, hogy az eredeti tervektől eltérően ne idén szeptemberben, hanem jövő januárban vezessék be az új adót. "Adott esetben a foglalkoztatást is kedvezőtlenül érintheti" az év közbeni adóbevezetés, mert – mint arról korábban lapunk is írt – a gyártók és a kereskedelmi láncok éves beszállítói megállapodásokat kötnek. A gyártók ezért az adót nem tudják áraikba beépíteni, ami a piaci szereplők szerint már idén gyárbezárásokhoz és elbocsátásokhoz vezethet.
Szintén Nógrádi és Vécsey kezdeményezte (pdf), hogy az ételízesítők ne legyenek adókötelesek, vagy ha mégis azok lesznek, akkor a termékadó kilónként 500 helyett kilónként 125 forint legyen. Ez utóbbit azzal indokolták: "a társadalom legszegényebb rétegeiben gyakorta előfordul, hogy a család ételét a leveskockákkal, vagy ételízesítővel megízesített forró víz jelenti".
A szintén fideszes Koncz Ferenc a fruktózt (pdf) és a kakaóital-porokat venné ki a chipsadó hatálya alól. Ez utóbbit azzal indokolta: azokat a magyar gyerekek 95 százaléka fogyasztja a tej kiegészítőjeként, és "a gyermekek jelentős része ilyen módon fogyaszt évente összesen 60 millió liter tejet". Ráadásul a képviselő szerint a kakaó a gyermekek számára hasznos összetevőkkel (vitaminok, ásványi anyagok) dúsítva kerül forgalomba, "mely összetevőkhöz – különösen a szegényebb rétegben – a gyermekek kizárólag a kakaóital-porokból jutnak hozzá".
A hatodik kormánypárti módosító, Koszorús László a külföldi és belföldi értékesítéssel kapcsolatos szabályokat pontosítaná, a jelenlegi szabályozási tervezet ugyanis büntetné azokat a gyártókak, akik termékét külföldi értékesítésre veszik meg, majd azt mégis belföldön adják el.
Az ellenzéki módosító javaslatok között van olyan, ami a legalább 25 százalékban gyümölcstartalmú üdítőket betenné az adóköteles körben – egy másik viszont kivenné a szörpöket és koncentrátumokat –, olyan is, ami növelné az egyes adótételeket, és olyan is, ami a fehér csokoládét is adókötelessé tenné. Többen írnák elő a törvényben, hogy a termékadóból befolyt pénz valóban egészségügyi célokat szolgálva az Egészségbiztosítási Alaphoz kerüljön, és az adót évente kelljen bevallani.