Sehol nincs a Széll-terv megvalósítása

2011.07.13. 08:03 Módosítva: 2011.07.13. 08:04

Matolcsy György nemzetgazdasági és Navracsics Tibor közigazgatási miniszter március első napján ismertette a kormány Széll Kálmán tervét, amely a 2012−2014 közötti három évben 2350 milliárd forint megtakarítást ígért a magyar államháztartásnak. Az ütemterv első állomása július elseje volt, erre a határidőre a kormány 11 jogszabály elfogadását ígérte − ebből azonban csak ötöt sikerült teljesíteni, írja a Napi Gazdaság.

A közmunkatörvény mérsékli igazán az állami kiadásokat, hisz a munkanélküli-ellátás idejét a jelenlegi kilenc hónapról háromra csökkenti, ráadásul a kifizethető pénz is kevesebb. Ez jelentősen, több tízmilliárd forinttal mérsékelheti a kiadásokat.

Kiadáscsökkentő, hogy a táppénz maximális összege a minimálbér kétszerese lehet, ami bruttó 250 ezer forint feletti keresetek esetében jár kisebb juttatással. A táppénzszabályok szigorításától idén két-, jövőre ötmilliárd forintos megtakarítás várható. A parlament ezenfelül elfogadta a költségvetési csalásról szóló törvénytervezetet, amely újraszabályozta a büntető törvénykönyvben az adó- és tb-csalásra vonatkozó szabályokat − ezzel a program újabb pontját is letudhatjuk.

A Széll Kálmán terv végrehajtásával elsősorban a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma (Nefmi) van lemaradva. Az elképzelések szerint mára már ismernünk kellene a rokkanttá nyilvánítás szabályait, illetve a korengedményes nyugdíjak jövőjét. A Pénzcentrum által megszerzett nyugdíjkoncepció azzal számol, hogy a jövőben megszűnne a korengedményes nyugdíjazás − igaz, épp a Fidesz-kormány volt, amely bevezette a 40 év munkaviszonnyal rendelkező hölgyek esetében a korhatár betöltése előtti nyugdíjazást.

Szintén adós maradt a humánerőforrás-tárca a gyógyszerár-támogatási rendszerének átalakításával, holott elvileg az új jogszabályokat már ki kellett volna hirdetni. A közigazgatási minisztérium sem állt eddig elő az új közszolgálati életpályamodellel − amely egyébként a rendőrök számára is eladhatóvá tette volna szolgálati nyugdíjaik elvételét.

A Széll Kálmán terv költségvetési hatásai (milliárd forint)

  2012 2013 2014
Foglalkoztatás és munkaerőpiac 195 213 213
Nyugdíjrendszer reformja 93 129 129
Közösségi közlekedés 45 60 60
Felsőoktatás 12 38 38
Gyógyszerkassza 83 120 120
Állami és önkormányzati finanszírozás 32 122 122
Az államadósság-csökkentő alap befizetései 90 220 220
Összesen 550 902 902
Forrás: kormany.hu