255 forint fölött járt a frank
Hétfő reggel nyolc órakor ismét rekordra, ha csak fillérekkel is, de 255 forint fölé drágult a frank, a Buda-Cash adatai szerint az új frankcsúcs 255,04 forint. Az új rekodot ezúttal nemcsak a frank erősödése okozta – amit részben az USA hétvégi leminősítése váltott ki –, hanem a forint gyengülése is. Igaz, a reggeli rekord elérése után jelentősen gyengült a frank, kilenckor már 250 forint alatt volt az árfolyama.
Az elmúlt héten, és az azt megelőzőek az euróval nagyjából stabilan együtt mozgó forint ugyanis most az uniós pénzzel szemben is gyengülni kezdett. Az euró árfolyama, amely a múlt héten a 268-271 forintos tartományban mozgott, a pénteki 271-es szintről 275 forintra emelkedett hétfő reggel, majd kilencre visszatért 274 környékére.
Az árfolyamváltozások azt jelentik, hogy a csekély forgalomban hétvégén is folyamatosan erősödő euró több mint 1 százalékkal, a svájci frankkal szemben 2,4 százalékkal drágult a forinttal szemben ma éjfél óta. A dollár 192 forint fölé drágult regge,100 japán jen 245,72-246,46 forint volt, 1,16 százalékkal több, mint péntek este.
A forint az euróval szemben észrevehetően rosszabbul teljesít, mint a korona vagy a zloty. Reggel nyolcig a cseh pénz csak 0,22 százalékot, a lengyel 0,46 százalékot gyengült az euróval szemben.
A forint belátható időn belül inkább a külföldi fejlemények hatására mozdul. Ezek közül továbbra is a piaci óvatosság a legjellemzőbb, amit a tovább fortyogó euróövezeti államadósság-válság indokol. Mindazonáltal a múlt héten némi rosszabbodást okozott az is, hogy a Magyar Önkormányzatok Szövetsége az önkormányzati hitelek tőketörlesztésének egyéves halasztását kérte, idézte fel az MTI.