A BÉT elnökének tegnapi lemondása után Cselovszki Róbert, a Felügyelő Bizottság elnöke is benyújtotta lemondását, írja a Privátbankár. Cselovszki Róbert az Erste Befektetési Zrt elnök-vezérigazgatója, 2004 és 2008 között a BÉT alelnöke volt, majd 2008-től a BÉT Felügyelő Bizottságot vezette. Lemondása a Xetra rendszer bevezetésével, illetve a hazai befektetési szolgáltatók ezzel kapcsolatos tiltakozásával van összefüggésben, írja a Privátbankár.
A magyar befektetési szolgáltatók hétfőn sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a felügyelet, a jegybank és a kormány közbenjárását kérik annak érdekében, hogy a Budapesti Értéktőzsde osztrák főtulajdonosa halassza el az új kereskedési rendszer bevezetését a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).
A BÉT forgalmának 47 százalékát adó öt tőkepiaci szereplő szerint a tervezett intézkedés, amely szerint a BÉT-en párhuzamosan működne a jelenlegi és az új kereskedési rendszer, veszélybe sodorja a magyar tőkepiac 20 éves eredményeit.
A szolgáltatók legfőbb kifogása, hogy a BÉT által a piaci szereplőkre kényszerített két kereskedési rendszer üzemeltetése fölösleges költségekkel járna és lehetővé tenné a külföldi szereplők akadály nélküli jelenlétét a magyar piacon, így hátrányosan érintené a magyar cégek forgalmát. Ez több száz munkahely megszűnését, az ország adóbevételeinek csökkenését és a magyar tőkepiac jövőjének veszélyeztetését jelentené. A befektetési szolgáltatók éppen ezért úgy vélik, hogy a BÉT vezetésének és a fő tulajdonosainak kötelezően figyelembe kellene vennie a tőzsdetag befektetési szolgáltatók véleményét egy ilyen fontos döntés meghozatala előtt
A BÉT tulajdonosait ma délutánra rendkívüli közgyűlésre hívták össze, az osztrák többségi tulajdonosok ott dönthetnek a kereskedési rendszerről, illetve a lemondott vezetők utódairól is.