Kisebb lehet az idei hiány

2011.10.07. 16:59

Szeptember 25,9 milliárd forinttal nőtt az államháztartás hiány, így az a harmadik negyed végén elérte a 1570,6 milliárd forintot, amely a módosított hiánycél 132,6 százaléka, közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca felülvizsgálta az utolsó negyedéves hiányra vonatkozó előrejelzését, ezek szerint az év végi összesített hiány 1155 milliárd forint körül alakulhat, ami kedvezőbb az eddig várt 1184 milliárdos deficitcélnál. Az éves hiányelőirányzat 97,6 százaléka jöhet össze decemberig, írja a portfolio.hu.

Tavaly az államháztartás központi alrendszerének szeptemberi végi deficitje 1 089,1 milliárd forint volt, az éves teljesítés 122,4 százaléka, az államháztartás központi alrendszere 7,7 milliárd forint hiánnyal zárt.

Idén szeptemberben a központi költségvetés 18,6 milliárd forintos többlettel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 32,6 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 11,9 milliárd forintos deficittel zártak. A központi költségvetés 2011. évi hiányának időarányosnál magasabb alakulását jellemzően egyes bevételek szokásostól eltérő időbeli lefutásai okozzák, mindenekelőtt az, hogy a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapból származó bevételek 528,8 milliárd forintos összegének teljesítésére az év végi hónapokban kerül sor - olvasható az NGM közleményében.

A költségvetés szeptember havi bevétele az előző év azonos hónapjához képest közel 32 milliárd forinttal volt több. Ennek hátterében a központi költségvetési szervek és szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok előző évit meghaladó bevételi többletei állnak. A növekedés egyrészt a kormányhatározatok alapján elrendelt maradvány-átvételeknek, másrészt pedig az uniós programokon belül a Regionális Operatív Programoknál az uniós bevételek utólagos elszámolásának köszönhető.

A kamatkiadások 2011 szeptemberében 51,3 milliárd forintot tettek ki, 20,6 milliárd forinttal többet, mint az előző év megfelelő időszakában, a kamatbevételek pedig 15,2 milliárd forintos szintet értek el, 3,2 milliárd forinttal haladták meg az előző évit. A nettó kamatkiadások (36,1 milliárd forint) összességében 17,4 milliárd forinttal lettek magasabbak, mint az előző évben.

A társadalombiztosítási alapok 32,6 milliárd forintos hiányának alakulásánál figyelembe kell venni egyrészt, hogy a nyugdíjbiztosítási járulékbevételek 2011‑ben már a teljes járulék befizetést tartalmazzák. Másrészt, míg 2010-ben a Nyugdíjbiztosítási Alap többféle jogcímen részesült támogatásban a központi költségvetésből, addig 2011. február hónapjától e támogatások már megszüntek.

A kieső támogatást a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapból származó bevétel fogja a második félév további hónapjaiban pótolni. Az elkülönített állami pénzalapok szeptember havi 11,9 milliárd forintos hiánya az előző év azonos hónapjához képest kedvezőtlenebb lett. Az alapok bevételei 4,4 milliárd forinttal, a kiadásai pedig 12,1 milliárd forinttal magasabb összegben alakultak. A kiadások közül elsősorban a Munkaerőpiaci Alap és a Bethlen Gábor Alap kiadásai alakultak nagyobb összegben, mint tavaly - olvasható az NGM közleményében.

A minisztérium a prognózis kapcsán megjegyzi: a kiadások nem tartalmazzák a MÁV és a BKV adósságának átvállalását és a PPP projektek kivásárlásának ráfordításait, és nem szerepel benne a jelenleg 255 milliárd forintra becsült áfavisszafizetés sem. Az NGM közlemény rögzíti: a Mol részvénycsomag vásárlására fordított kiadás egyszeri jellegű, ezért azt az éves összehasonlításban nem szerepeltetik és ezt az év hátra levő részében is mellőzi a szaktárca.