Zsófia
16 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Mélyrepülés a lakásépítésben

2011.11.02. 10:43 Módosítva: 2011.11.02. 10:45

Az elmúlt évhez képest 38 százalékkal kevesebb, csupán 8147 új lakás épült az idei első kilenc hónapban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma hasonló mértékben, 35 százalékkal 8869-re csökkent – közölte a KSH szerdán.

 

A korábbi időszakhoz hasonlóan a lakásépítéseknek és az építési engedélyeknek több mint fele Közép-Magyarországon koncentrálódik. Az első három negyedévben használatba vett lakások száma a
községekben esett vissza a legkisebb mértékben, 32 százalékkal. A megyei jogú városokban átlagos mértékű csökkenés következett be (38 százalékos), Budapesten és a többi városban ennél nagyobb
arányban, 40 illetve 41 százalékkal esett vissza a lakásépítés.

Tovább folytatódik Budapesten az új lakásépítési engedélyek számának erős visszaesése is. A fővárosban 62 százalékkal kevesebb építési engedélyt adtak ki eddig, mint egy évvel korábban. A megyei jogú városokban és a többi városban 24 százalékos a kiadott engedélyek számának csökkenése.

Továbbra is úgy tűnik – az első félév adataihoz hasonlóan –, hogy a községekben az építési kedv számottevően már nem fogy tovább. Az új építési engedélyek száma mindössze 2 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában, ez azonban részben a nagyon alacsony bázissal is magyarázható.

Az építtetői kör összetételét a vállalkozások szerepvállalásának további mérséklődése jellemzi, vállalkozások építették az új lakások 40 százalékát, egy évvel korábban még felét. Ezzel egyidejűleg a
természetes személyek részaránya megnőtt, a lakások 58 százalékát a lakosság építtette az előző év azonos időszakának 49 százalékával szemben.

Az önkormányzatok építtetői szerepvállalása továbbra is
jelentéktelen, 1 százalékos. Csökkent az értékesítésre épített lakások aránya, 52-ről 42 százalékra, a saját használatra épített lakásoké ebből következően nőtt (47-ről 56 százalékra). Bérbeadásra a lakások
2 százaléka, egy évvel korábban 1 százaléka épült.

Az új lakóépületben létesült lakásokat tekintve 47-ről 55 százalékra nőtt a családi házban, 37-ről 39 százalékra a többszintes, többlakásos épületben épített lakások aránya. Lakóparkban 2 százalék épült, az egy évvel korábbi 9 százalékkal szemben.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 7 négyzetméterrel, 100-ra növekedett. Az ennél nagyobb alapterületű lakások aránya 34 százalékról 41 százalékra emelkedett.