A budai lakásvásárlást nem támogatják

Portfolio
2011.12.13. 13:43

Jelentősen beszűkülhet a lakásépítési támogatással elérhető ingatlanok köre, derül ki az Otthon Centrum közleményéből. A múlt héten kihirdetett kormányrendelet feltételrendszerében megjelent ugyanis egy új elem, miszerint az ingatlan ára, illetve bekerülési költsége egy négyzetméterre vetítve nem haladhatja meg a nettó 300 ezer, illetve bizonyos esetben a 350 ezer forintot, miközben a lakás energiahatékonysága is előírás.

A KSH új építésű lakások átlagos négyzetméterárát mérő statisztikája szerint Budapesten az új lakások egy négyzetmétere átlagosan bruttó 350 ezer forintba került az idei év első félévében, ugyanez az átlagos négyzetméter ár bruttó 224 ezer forint volt a megyeszékhelyeken. A 300 ezer forintban meghatározott értékhatár az áfa és a telek árával csökkentett értéket jelent, tehát a felső határ bruttó összege 381 ezer forint a jövő évben, az új adószabályok alapján, a telekár nélkül.

Vidéken 10 százalékos telekhányad is elképzelhető, míg a fővárosban a telekhányad akár 50 százalékos telekhányad is lehet. Ez a rendeletben megjelent nettó 300 ezer forintos értékhatár esetében azt jelenti, hogy a vissza nem térítendő támogatás hatása vidéken lesz jobban érezhető, mivel az elérhető támogatás segítségével megvásárolható ingatlanok száma bővebb lehet. A fővárosban ez az értékhatár bizonyos kerületekre, illetve az alsó, középső szegmens lakásaira szűkíti le a szocpol segítségével megvásárolható ingatlanok körét.

Az Otthon Centrum budapesti új építésű projektadatbázisa alapján a pesti peremkerületekben, azaz a XV-XXI. és a XXIII. kerületekben, illetve a X. és IV. kerületben jelenleg értékesítés alatt álló projektek átlagos négyzetméterárai maradnak a fenti bruttó 380 ezer forintos értékhatár alatt.

A budai oldalon csak a XXII. kerületben lehet több olyan projektet találni, ahol az átlagos négyzetméterár alapján nagyobb számban vannak az értékhatár alá eső ingatlanok. A III. és XI. kerületben értékesítés alatt álló projektek közül csak kevésnél felel meg egy-egy projekt átlagos négyzetméterára a szocpol feltételeinek, a kínálat nagy része nem érhető el ezzel a támogatással. A többi budai kerületben (I., II., XII.) szinte elképzelhetetlen megfelelő értékű új építésű lakást találni. Hasonló a helyzet a pesti oldalon, az V., VI. és részben a VII. kerületben. A pesti belső kerületek közül a VIII., IX., XIII, és a XIV. kerületek kínálatában találunk olyan projektet, ahol az átlagos négyzetméterár a határérték alatt van, ezek a projektek a kínálat nagyjából felét teszik ki az adott kerületben.