Fellegi: Jöhet a készenléti hitel

2012.01.05. 10:28 Módosítva: 2012.01.05. 16:21
A kormány gyors megállapodásra törekszik az IMF-fel és az EU-val és hajlandó akár készenléti hitelről is tárgyalni, mondta Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter. A bejelentésre megtorpant a forint zuhanása, és átmenetileg javíthatja a piacok hangulatát is, megnyugvást azonban csak a megegyezés hozna.

„Nagyon bízunk benne, hogy az IMF-nél előrelépés lesz a tárgyalások ügyében” – hangsúlyozta Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján. Úgy vélte, az előkészítő fázist minél hamarabb le kell zárni, gyors megállapodásra törekednek. „A magyar kormányzat teljesen világosan a megállapodás érdekében kíván dolgozni" - mondta.

Megtorpant a forintzuhanás

Fellegi Tamás szavaira megszakadt a forint ma reggel is folytatódó zuhanása. Az euró árfolyama percek alatt 324-ről 322 forintig esett.

„Mindent készek vagyunk megtárgyalni a valutaalappal és minden aggályra és felvetésre készek vagyunk reagálni, adott esetben pedig akár el is fogadni, ha az egybeesik az ország érdekeivel” – mondta. Fellegi leszögezte, a kormány a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét tiszteletben kívánja tartani.

Álláspontjuk szerint az elfogadott jegybanktörvény nem sérti az MNB függetlenségét és a törvénybe az Európai Központi Bank észrevételeit szinte kivétel nélkül beépítették. A kormány erről is kész tárgyalni a továbbiakban, ha az IMF, az EKB és az Európai Bizottság konkrét szövegszerű felvetéssel áll elő, mondta Fellegi. Közölte: a jövő heti washingtoni útra Karvalits Ferenc MNB-alelnök is elmegy, együtt vesznek részt az informális tárgyalásokon.

Megállítanák a rémhíreket

Az új jegybanktörvény kifogásolt pontjaival kapcsolatban elmondta: 2004-ben már lezajlott a vita a monetáris tanács bővítésével kapcsolatban, már akkor is az unió tagjai voltunk, akkor mégsem kavart ez ekkora vihart.

Mikor várható megállapodás?

Arra a kérdésre, hogy mikor várható megállapodás az IMF-fel, Fellegi Tamás távozása után Giró-Szász András válaszolt. A kormányszóvivő azt mondta: bármilyen tárgyalás előtt pozíciót veszít az a fél, amelyik előre megmondja, mikor érnek véget a tárgyalások.

Fellegi újságírói kérdésre elmondta azt is, számos pletyka terjeng a közvéleményben a bankokkal kapcsolatban, ma délután a kormány arról tárgyal a bankokkal, az MNB és a PSZÁF képviselőivel, hogy az alaptalan rémhírek terjedését, hogyan gátolják meg.

A miniszter úgy vélte, Orbán Viktor miniszterelnök kijelentése, miszerint nem húsbavágó kérdés az IMF-megállapodás, nem mond ellent az ő véleményének, a kormány érdekelt a megállapodásban.

A kormány kitart eddigi gazdasági stratégiája mellett, továbbra is az adósságcsökkentésre koncentrál, mondta Fellegi.  Egy kérdésre válaszolva azt mondta: eddig nem találkozott olyan elvárással, hogy a magyar gazdaságpolitikát gyökeresen meg kellene változtatni, de úgy vélte: a tárgyalásoknak számos olyan kulcskérdése lehet, amely a gazdaságpolitikát is érinti.

Elővigyázatossági-készenléti

Bár az EU és az IMF világosan megmondta, hogy készenléti hitelt kínálna Magyarországnak, a magyar kormány korábban elővigyázatossági hitelről beszélt. Fellegi azt mondta, egy elővigyázatossági-készenléti hitelt elfogadnának, vagyis egy olyan készenléti hitelt, amelyet nem használunk fel közvetlenül, hanem elővigyázatosságiként kezelünk. "Most jöttem a miniszterelnöktől, mandátumom van arra. hogy egy készenléti hitelről tárgyaljak" - mondta Fellegi.

Más szóba sem jött volna

Mint ismert, a készenléti hitel egy gazdaságpolitikai ellenőrzéssel járó megegyezést igényel, a feladat pedig az, hogy olyan programot dolgozzunk ki, amiben a számok hitelesek, a tartalom pedig a belső szempontoknak és érdekeknek is megfelel, mondta a közgazdász, aki szerint sok mindenben, például az adópolitikában megmarad a kormány mozgástere.  Az IMF egy keretet fog megállapítani, ezt a keretet pedig célszerű közösen kidolgozni, hogy meg tudjuk győzni a többi piaci szereplőt is. Az IMF küldöttséget vezető Christoph Rosenberg múlt héten azt mondta, tekintve Magyarország sebezhetőségét, egy készenléti (SBA) hitelmegállapodás lenne a legjobb az ország számára. „A program előkészítő munkálatai nem folytatódhatnak addig, amíg a kormány nem jelzi, hogy hajlandó SBA alapon tárgyalni" - mondta Rosenberg, aki ugyanakkor hozzátette, az kezelhető elővigyázatosságiként.

Fellegi Tamás a kormányszóvivői tájékoztatón
Fellegi Tamás a kormányszóvivői tájékoztatón
Fotó: Kovács Tamás

Móró Tamás a Concorde elemzője „szükséges, de nem elégséges” lépésnek nevezte Fellegi Tamás bejelentését, miszerint felhatalmazása van az IMF-fel az elővigyázatossági hitelkeret helyett készenléti hitelkeretről tárgyalnia. A döntés pozitív előrelépésnek számít, de alapvetően az IMF nem is adott más lehetőséget a készenléti hitelkeret helyett, és „ha ezt nem fogadjuk el, nem is lett volna értelme kimenni” tárgyalni a szervezettel.

A forint gyengülését az euróval szemben esetleg megállíthatja ez a hír, de igazából csak kisebb javulás várható és a piacra kifejtett hatása kevés lesz. Ahhoz, hogy visszaforduljon a forintgyengülés, megállapodás kellene, más most már kevés a piacnak.