Bankváltást sürgetnek Hódmezővásárhelyen

2012.01.27. 13:43 Módosítva: 2012.01.27. 13:51

Több száz hódmezővásárhelyi közalkalmazott és köztisztviselő szüntette meg az Erste Bankban vezetett bankszámláját – értesült az Index több, egymástól független forrásból. A tömeges számlazárások december második felében kezdődtek. Lapunkat többen is arról tájékoztatták, hogy a polgármesteri hivatalból érkeztek a „kérések” és „ajánlások” minden önkormányzattól függő városi alkalmazotthoz. Hivatali- és kórházi dolgozókat, a tanárokat és a közműcégek munkatársait is arra kértek, hogy szakítsanak az Erstével. Ha Önt is kérték, és Ön is bankot váltott – vagy éppen nem –, írja meg, és megírjuk!

Nyomás nélkül teszik?

A számlazárásokkal kapcsolatos írásban feltett kérdéseinkre Korsós Ágnes, Hódmezővásárhely címzetes főjegyzője úgy reagált: „Hódmezővásárhely számlavezetője az Erste Bank. Annak idején, amikor az Erste lett a számlavezetőnk, a munkavállalók részére megadtuk azt a tájékoztatást, hogy a számlavezető bankunknál lévők részére a bér az utalás napján jóváírásra kerül. Ekkor sokan nyitottak egy olyan számlát, amelyet arra használtak, hogy a bérük mielőbb rendelkezésükre álljon. Az Önkormányzat érdekkörében közel 2300 munkavállaló van, közülük mintegy 1200 fő részére utaltunk eddig a számlavezető bankunkon belül. Decemberben azonban megállapodást kötött az önkormányzat a Magyar Államkincstárral, hogy a béreket az idei évtől az önkormányzat normatívájából a Kincstár közvetlenül utalja a dolgozóknak, amely így - függetlenül attól, hogy milyen pénzintézetnél vezet számlát a munkavállaló - minden hónap harmadikáig megérkezik – közölte Korsós.

Lázár és az Erste

Lázár János polgármestere a város adósságának tetemes részét jelentő kötvényeken keletkezett árfolyamveszteség megosztására szólította fel decemberben hitelezőjét, az Erstét. A bank nem kommentálta a veszteségek megosztására vonatkozó kérést, csak annyit közölt, hogy január végéig levelet küld Lázárnak. Lázár közben a helyi "polgároknak" küldött levelében közli a választókkal, hogy ha kell "harcot is vállal multikkal, bankokkal".

Korsós szerint „ezt követően indult el az a folyamat, amelynek eredményeként sokan bejelentették másik pénzintézetnél meglévő számlaszámukat a bérük arra utalása érdekében, ugyanakkor elindították az Erste Bankban vezetett számlájuk megszüntetését. Nem tudok arról, hogy bárkinek kötelező lenne a számláját megszüntetni, valószínűleg azok élnek ezzel most, akik elégedetlenek voltak a számlavezetéssel, vagy több számlájuk lévén, megszűnt az az előny, amit az jelentett, hogy az önkormányzat számlavezetőjénél vezették számlájukat".

Azonban a Magyar Államkincstártól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az utalások rendje nem változott meg. „Az önkormányzatok saját bevételeikből és az állami hozzájárulásokból saját maguk intézkednek az önkormányzat és fenntartásuk alá tartozó intézmények bérkifizetéséről a számlavezető hitelintézetek irányában” – közölte a kincstár kérdésünkre.

Ráadásul a bankközi elszámolási rendszer felgyorsításának köszönhetően hamarosan az utalások mindenkinek napon belül érkeznek majd, a számlavezető bankjától függetlenül. Az átutalási idő júliustól rövidül le, onnantól kezdve teljesen mindegy lesz, hogy a munkaadó és a munkavállalók hol vezetik a számlájukat.

Kérdőíveznek

Havránek Ferenc, a hódmezővásárhelyi közgyűlés egyik ellenzéki tagja szerint a helyzet nem pont olyan, amilyennek az önkormányzat lefesti. Hozzá több városi intézményből is az jutott el, hogy a vezetők szóban felszólítják a munkatársakat az Erste elhagyására – írásos utasításról senki nem tud –, pontosabban „ajánlják nekik” ezt a lépést, azonban a politikus szerint több érintett nyomásgyakorlásról számolt be.

Egyes intézményekben állítólag olyan hírek terjedtek el, hogy az Erste megszűnik, kivonul az országból. Egyik forrásunk szerint egyes városi intézményekben azoknak, akik nem akarnak számlavezető bankot váltani, meg kell indokolniuk ezt a döntést. Úgy tudjuk, intézményi szintű bankváltások ugyan korábban is előfordultak a városban, ezeket azonban előbb mindig a közgyűlés előtt tárgyalták, ami ebben az esetben elmaradt.

Azt is megmondják, hova menjenek

Három forrásunk is megerősítette: az embereknek azt is megmondják, hol nyissanak új számlát: egy hódmezővásárhelyi fiókkal is rendelkező takarékszövetkezetet ajánljanak.

„Arról nincs információm, hogy meghatározott pénzintézethez kellene átvinni a számlájukat dolgozóinknak. Arról tudok, hogy érkezett számlavezetési ajánlat pénzintézettől, amelyet,  mint minden, dolgozóinkat érintő ajánlat esetében, megküldtem valamennyi intézményünknek" – fogalmazott válaszában a város címzetes főjegyzője.

Az eset kapcsán megkerestük az Erste-központot, de értesüléseinket nem kommentálták.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Számokat is közzétett a miniszterelnök.

március 23., 11:47

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Gazdaság
A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát

A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát

A javaslat célja, hogy mérsékelje a bankok túlzott nyereségét is.

tegnap, 21:51

  • Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek

Ezek a számok 425 millió forintot értek

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.

március 22., 20:49

  • Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

Varga Mihályék léptek.

március 22., 11:37

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.

március 20., 07:29

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Nagy csata jöhet a bankokkal.

március 20., 09:05

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.

március 20., 16:20

  • Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.

március 21., 08:02

  • Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.

március 20., 16:35

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.

március 20., 12:20