A folyamatosan növekvő szállítási feladatok miatt idén újabb, mintegy 100 milliós fejlesztési programba kezd a tavaly rekordárbevételt elérő Győr-Pér Repülőtér Kft. - mondta a Napi Gazdaságnak Vadász László, a társaság ügyvezető igazgatója.
Többek között modern jégtelenítő berendezést vásárolnak, és korszerűsítik a gépek kiszolgálását biztosító üzemanyag-ellátó rendszert. Vadász elmondta, ezzel párhuzamosan folytatódik annak a várhatóan több milliárd forintos programnak az előkészítése is, amelynek legfontosabb célja a kifutópálya meghosszabbítása és egy korszerű utasforgalmi terminál kialakítása. Az 1450 méter hosszú pálya jelenleg csak közepes méretű gépek fogadására alkalmas.
Tavaly új irányítótornyot épített a társaság és a létszámot is bővítette. A fejlesztések elkerülhetetlenek, hiszen csupán az Audi a korábbi 18 helyett - február elejétől - már 26 járatot közlekedtet hetente. Az immár évek óta nyereségesen működő péri repülőtér személy- és teherforgalma a válság éveiben is jelentősen nőtt. (A légibázison tavaly már több mint 18 ezer utas fordult meg, amely 8 ezerrel több, mint 2010-ben.)
A teherszállítási ágazat legnagyobb megrendelői azok a döntően külföldi tulajdonban levő autóipari beszállítók, amelyek a térségben telepedtek le. Az ágazat forgalma az elkövetkező időszakban várhatóan tovább nő, hiszen az egyik tulajdonosuk, a péri önkormányzat a közelmúltban egy 140 hektáros ipari és innovációs parkot is épített a repülőtér mellett, ahova várhatóan logisztikai cégek települnek majd - tette hozzá az ügyvezető igazgató.