Csődbe ment a magyar Tom Tailor
Hétfőn elrendelte az ez évtől fővárosi törvényszéknek hívott fővárosi bíróság a Tom Tailor első magyarországi cégének felszámolását. A bíróság által közzétett határozat szerint a Tom Tailor Hungary Kereskedelmi Kft. felszámolója az Exerem Gazdasági Szolgáltató Kft. lett.
Az Opten cégtárának adatai szerint a Tom Tailor magyar cégét 1996 őszén jegyezték be a cégnyilvántartásba, a cégnél 2010 novemberében indult végelszámolás. A társaság alapító tulajdonosa a Textiltrade Kft. volt, abban 2007 nyaráig volt tulajdonos a hamburgi Tom Tailor Sportswear GmbH.
A társaságnál tavaly öt adóhivatali és bírósági végrehajtás indult, ezek közül a márciusban a pécsi munkaügyi bíróság, júniusban az észak-budapesti adóhivatali igazgatóság, valamint novemberben a fővárosi bíróság által indított ügyek egyelőre nem zárultak le.
A cég a 2010-es üzleti eredményeit nem tette közzé, 2009-ben 626 milliós árbevétellel és 233 milliós veszteséggel zárt, 2008-ban még 745 millió volt a bevétele, és még nyereséges volt, ha csak enyhén is: adózott eredménye csak 717 ezer forintra rúgott. A társaság saját tőkéje 2009 végén mínusz 117 millió forint volt, kötelezettségei meghaladták a 350 millió forintot.
Az utolsó adatközlés szerint az egykori tizennégy üzletet fenntartó, Topánka Ferencné és Dinnyés József vezette cégnek már csak kilenc alkalmazottja volt. A Tom Tailor Hungarynak korábban a győri és a budapesti Árkádban, Pécsen, Szegeden, a fővárosban a Westendben és Duna Plazában, valamint a Győr Plazában is voltak boltjai, az utolsók tavaly szeptemberben zártak be.
Maga a márka ennek ellenére nem tűnik el. Ugyanis a német anyavállalat, a szintén hamburgi Tom Tailor GmbH – amely közvetve nem volt érintett a Tom Tailor Hungaryben – még 2010 őszén létrehozta a Tom Tailor Retail Kft-t, amely két budapesti és öt vidéki üzletet nyitott.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben
A személyi kölcsönöknél is érezni az inflációt.
március 25., 12:45
- Gazdaság
Ítéletet mondanak Magyarországról, a háttérben most már Varga Mihály mozgatja a szálakat
Történelmi pillanat következik.
március 25., 06:09
- Gazdaság
Varga Mihály kemény üzenetet küldött, Orbán Viktortól is kért egy fontos dolgot
Ez a hét legfontosabb hazai gazdasági történése.
március 25., 14:00
- Mindeközben
Egymásba szeretett a Megasztár énekesnője és a Hogyan tudnék élni nélküled? színésze
13 perce
- Mindeközben
Előkerült egy férfi, aki jobban hasonlít a Harry Potter sztárjára, Rupert Grintre, mint maga Rupert Grint
2 órája
- Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi
Nagy Márton üzent a döntés után.
március 25., 07:21
- Gazdaság
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
március 25., 15:44
- Gazdaság
Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk
Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.
március 25., 10:35
- Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki
Meg is lett a jutalma.
március 25., 06:20
- Gazdaság
Hűtlen kezelés miatt nyomoznak az MNB-alapítványok ügyében
Az Állami Számvevőszék feljelentése után ez a legfrissebb fejlemény.
március 25., 13:32
- Gazdaság
A telefon- és internetszolgáltatások díjaiba is belenyúlhat a kormány
Az árrésstopot pedig további kategóriákra terjeszthetik ki.
8 órája
- Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
március 24., 15:35
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek
Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.
március 22., 17:34
- Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás
A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.
március 24., 13:23
- Gazdaság
Varga Mihály váltott, új vezérigazgató a magyar tőzsde élén
Tóth Tibor május 1-től tölti be a pozíciót.
március 26., 09:23
- Gazdaság
Az államtitkár szerint közel 900 élelmiszer ára csökkent az árrésstop bevezetése óta
Zsigó Róbert úgy véli, az áprilisi inflációs adatok igazolják majd az intézkedés bevezetését.
március 26., 09:42
- Mindeközben
Emilión nevet a TikTok népe, aki hagyta, hogy a lánya megszépítse, minden az énekes arcára van írva
5 órája
- Címlapon
Robbanás Moszkvában: lángokban Vlagyimir Putyin limuzinja
Az orosz titkosszolgálat főhadiszállásánál történt az incidens.
2 órája
- Mindeközben
Kiara Lord után egy másik versenyző is a Farm VIP feladását fontolgatja: „Lehet, hogy én is hazamegyek”
7 órája
- Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni
Varga Mihályék léptek.
március 22., 11:37
- Gazdaság
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
március 25., 17:36
- Gazdaság
Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon
Magyarország hetedik legnagyobb bankja is történelmi évet zárt tavaly.
március 25., 18:23
- Címlapon
Figyelmeztetés érkezett Zelenszkijnek, veszélyesebb lehet a Putyin utáni világ Kijev számára, mint gondoljuk
14 órája
- Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
március 24., 11:14
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
- Mindeközben
Matt Damon nagy szakállal, Zendaya fehér ruhában látható az Odüsszeia forgatási fotóin
10 órája
- Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.
március 22., 19:21
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank
Több hiányosság is előjött.
március 24., 11:44
- Mindeközben
Besurranó tolvaj lett egy kutyából, mire rájött a sintér, mit akar, bolondot csinált mindenkiből
12 órája
- Címlapon
Bill Gates szerint ez a három szakma éli túl a mesterséges intelligenciát
Szerinte teljesen átalakulhat a gazdaság.
4 órája
- Címlapon
Figyelmeztették a szlovákokat, hogy milyen tejet ne igyanak a száj- és körömfájás terjedése miatt
A jól megfőtt és megsült hús fogyasztása nem veszélyes.
57 perce