Jászai eladja budapesti ingatlanjait
Jászai Gellért, a Fortis Private Equity tulajdonosa értékesíti budapesti ingatlan befektetéseit. A második és ötödik kerületi ingatlanok adásvételére vonatkozó megállapodás, egy Nobilis Kristóf érdekeltségi körébe tartozó céggel jött létre. A felek a tranzakció értékét üzleti titokként kezelik.
Jászai Gellért az ingatlanfejlesztési piac jövedelmezőségi kilátásai, az egyre mélyülő európai válság és a bankok hitelezési aktivitásának további csökkenése miatt döntött úgy, hogy értékesíti budapesti ingatlanait, illetve fejlesztés előtt álló projektjeit.
„Naponta dőlnek meg az ingatlanpiac korábban megingathatatlannak tűnő fundamentumai. A mai helyzetben ezért két lehetőség közül kellett választanunk. Az első, hogy további befektetésekkel a megváltozott környezetben is eredményes üzemméretet és portfóliót alakítunk ki. A második, hogy eladjuk valakinek ezt a kiemelkedő színvonalú ingatlancsomagot, aki vélhetően hasonló megfontolások alapján vásárolja meg azt" – indokolta az eladásról szóló döntését az üzletember. Jászai Gellért közölte: továbbra is figyelemmel kíséri a piaci folyamatokat, nem tartja kizártnak, hogy kellő időben visszatér az ingatlan befektetésekhez.
A Jászai érdekeltségébe tartozó ingatlanok Budapesten
V. Kerület
- Szent István tér 15. - épület rész
- Ferenciek tere 10. - Párizsi udvar
- Váci utca 36. - Klotild Palota déli épület
- Báthori utca 12. - épület
- Petőfi Sándor utca 14. - épület
- Bástya utca 1-11. - telek
- Szervita Tér 3. - épület rész
II. Kerület
- Akadémia Park
- Hárshegyi utca 1.A döntés meglepő annak tükrében, hogy Jászai nyáron az Indexnek adott interjújában még azt mondta, a cég a jövőben Budapestre koncentrál, eladja balatoni és turisztikai cégeit a külső körülmények drasztikus romlása miatt.
Nobilis Kristóf megerősítette mostani tranzakció tényét, de nem kívánt a további részletekről nyilatkozni.
Az adásvétel érinti többek között a II. kerületi Akadémia Park beruházást és a már elkészült Officium Irodaházat, a szintén II. kerületi Hárshegy utcai 2 hektáros telket, de az ügylettel Nobilis több értékes V. kerületi ingatlanhoz is jut. A tranzakcióval a vevőhöz kerül a déli Klotild Palota, a Párizsi udvar, valamint a Szent István tér 15. alatti ingatlanok vásárlási joga is.
Hogy Nobilis Kristóf cége a megvásárolt ingatlanokat hogyan hasznosítja, egyelőre nem tudni, Jászai korábban az Indexnek azt mondta, volt szó a Klotild palota szállodává alakításáról is, ennek kevesebb esélyét látja, a ház irodaházként szinte teljes kihasználás mellett üzemel. A Párizsi udvar üres, de perfeljegyzés is van rajta, ami miatt egyébként az egész csomaggal kapcsolatos tranzakciózárás húzódik. "Itt a teljes felújítás után egy nagy áruházat képzelünk el" - mondta.
(Nobilis Kristóf az Index kiadójának is egyik tulajdonosa.)