Régiós központ épül Kazincbarcikán
5,5-6 millió eurós beruházással vízkezelési anyagok gyártási és kereskedelmi bázisát hozza létre az osztrák Donau Chemie Kazincbarcikán, a BorsodChem telephelyén - írja a Napi Gazdaság. A cég komoly piacot lát a régióban, mert az uniós elvárásoknak a keleti országok kevésbé felelnek meg.
A vállalat itthoni leánycége, a Donauchem Vegyipari Kft. vegyianyag-keverő üzeme a kilencvenes évek közepe óta működik Budafokon, ez az egység a csoport osztrák gyáraiból, továbbá a magyarországi és nemzetközi vegyipari gyártóktól behozott alapanyagokat használja.
A vízkezeléshez szükséges vegyszerekre a társaság várakozásai szerint egyre nagyobb igény mutatkozik majd a régióban, a vonatkozó EU-direktíva minden tagállamnak előírja a 2020-ig elérendő célokat a területen. A termékeket nagyjából 600 kilométeres körön belül éri meg szállítani, az osztrák anyacég ezért döntött a gyártás keleti kiterjesztése mellett.
A Donauchem körülbelül 5 ezer négyzetméteres területet bérel a BorsodChemtől, az üzem 2013 elején kezdheti meg működését. A jelenleg 800-900 magyarországi ügyfelet kiszolgáló Donauchem tavaly indította el új, budapesti telephelyének 4 millió eurós zöldmezős fejlesztését egy 30 ezer négyzetméteres földterületen, ami a tervek szerint 2014-ben kezdi meg tevékenységét.
A Donau Chemie négy üzletággal rendelkezik, az alapvegyszerek gyártása mellett a vegyianyag-disztribúció, a főként szűrőkben használt aktív szén, illetve finom vegyi anyag gyártása tartozik tevékenységi körébe. Az anyacég 10 országban évi 8-15 millió eurót fektet be, a következő három évben végrehajtott két, összesen 10 millió eurós itthoni fejlesztés így a rendelkezésre álló források mintegy harmadát jelenti. A magyarországi árbevétel ezzel a 2011-es 7 millió euróról 20 millióra emelkedhet, a két egység pedig összesen 60 főt foglalkoztat majd (a disztribúcióban tavaly 35-en dolgoztak).