Fedezetlen kötvényekkel harcoltunk a szabadságért

Nem indult jól 1848 tavasza a magyar gazdaságban: az évek óta tartó élelmezési válság mellé ekkorra elért minket az Angliából induló túltermelési, majd szabályos hitelválságba forduló krízis is – idézi fel a forradalmat megelőző időszak gazdaságtörténetét Fónagy Zoltán, az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa. A kereskedelemben pénzszűke alakult ki, a gyárakból tömegesen bocsátották el a munkásokat, a műhelyekből elküldték a segédeket.

Mivel egyre többen féltek attól, hogy a pénzük elértéktelenedik, az Osztrák Bank fiókjait megrohamozták az emberek, hogy ezüstre váltsák a papírpénzüket.

„Két nap voltam kénytelen szemtanúja lenni a budai bankkezelésnek. Temérdek volt a nép, a tolongás. A falusiak közül sokan, hogy biztosíthassák maguknak a bejuthatást, a banképület kapuja alatt szokják az éjszakát is tölteni" – írta Tompa Mihály a kialakult bankpánikról Faragó Miksa 1900-ban kiadott könyve, a Kossuth-bankók kora szerint.

Bankpánikból új pénz

A helyzet fokozatosan romlott: bár a bank egy ideig próbálta újabb és újabb ezüstszállítmányokkal orvosolni a hiányt, a kígyózó sorokkal együtt egyre nőtt az elégedetlenség is. Ezért rendkívül népszerű fogadtatásra talált a forradalom után frissen kinevezett pénzügyminiszter, Kossuth Lajos javaslata az új magyar pénz bevezetésére.

Az új pénzhez ugyanakkor először meg kellett teremteni a kibocsátásának alapjául szolgáló nemesfémfedezetet, vagyis rengeteg ezüstre lett volna szüksége a kormánynak akkor, amikor a válság miatt mindenki otthon rejtegette a vagyonát. Ezért Kossuth felszólította a népet, hogy adjanak kölcsönt a kormánynak, azt remélve, hogy össze tud gyűjteni 5 millió forintnyi nemesfémet. Ez a kor szokásait figyelembe véve 12,5 millió forintnyi papírpénz kibocsátását tette volna lehetővé.

Az összeg akkor válik értelmezhetővé, ha tudjuk: egy forintból bőségesen meg lehetett ebédelni egy pesti hotelben, egy munkás heti bére pedig nagyjából öt forintra rúgott. Magyarország éves költségvetése az 1840-es években 20-30 millió forint volt, bár az állam alig költött olyan területekre, mint az oktatás, egészségügy vagy az úthálózat.

Dőlt az ezüst, de nem elég

A meghirdetett gyűjtés hamar támogatókra talált, május 26-án például érdekes látvány fogadta az embereket a Nemzeti Múzeum környékén, ahol népgyűlést tartottak: „Legdrágább kincs a haza, érte mindenünket fel kell áldoznunk – mondta Rottenbiller [Rottenbiller Lipót, Pest akkori alpolgármestere – a szerk.], és lelkesedésében letépte nyakáról aranyláncát, óráját, ujjairól leszedte a gyűrűket. Az ezüstnemű kirakva hevert a lépcsőzeten, s mellette volt Széchenyi István grófnak egy mázsát kitevő ezüstkészlete is” – írja az eseményről Faragó Miksa.

Bár a lelkesedés nagy volt, a gyűjtés mégsem hozta meg a kívánt eredményt. Augusztus végéig a tervezett ötmillióból mindössze 850 ezer forintnyi ezüst gyűlt össze, és év végéig is csak 1,7 millió, amiből majdnem 4 millió forintnyi papírpénzt bocsátott ki a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank.

Háború kölcsönből

1848 nyarára világossá vált, hogy elkerülhetetlen a háború a nemzetiségi területek forrongása és az időközben megerősödő bécsi udvar fokozódó nyomása miatt. Mivel az államkassza gyakorlatilag üres volt – áprilisra mindössze félmillió forint maradt az éves bevételekből – Kossuthnak sürgősen új bevételek után kellett néznie.

A külföldi kölcsön nem jöhetett szóba, mivel ekkor még nem is nagyon tett lépéseket az új kormány Magyarország nemzetközi elismertetésére, a rendkívüli adók pedig épp a háború küszöbén törték volna le a kormány támogatottságát. Ezért Kossuth úgy döntött, hogy kockáztat, és fedezetlen államkötvényt bocsát ki.

Nem okozott gondot

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az ország belső kölcsönt kért, és miután Kossuth megkapta az engedélyt, hogy 1849 végéig 60 millió forintért bocsásson ki államjegyet, a kormány ezzel fizetett mindenért. Bár sokan tartottak tőle, hogy a lépés katasztrófába torkollik, mint ahogy a francia forradalom idején kibocsátott rengeteg pénz is hiperinflációt okozott, ez nem történt meg, és az államjegyek meglepően stabilnak bizonyultak.

Történészek szerint nagyrészt a kormányba vetett töretlen bizalomnak köszönhető, hogy az államjegyek 1849 nyaráig mindössze 10 százalékot veszítettek az értékükből, ami nagyjából megfelelt az osztrák pénz értékvesztésének.

A fegyverletételig végül 62 millió forintnyi államjegyet bocsátottak ki, ami azt jelenti, hogy a kormény alig lépte túl a megszabott keretet: ebből finanszírozták a 200 ezer újonc felfegyverzését is, akiknek nagy része Fónagy Zoltán szerint a közhiedelemmel ellentétben korántsem önkéntesen vonult be. Míg az első tíz zászlóalj, vagyis nagyjából tízezer ember még valóban önkéntes volt, addig a maradékot a korban szokásos módon toborozták, vagyis leosztották a kvótát vármegyékre és falvakra, amelyek kijelölték, hogy kit küldenek katonának.

Tűzre került

Az új pénz 1848 végére annyira elterjedt, hogy egy darabig még az előrenyomuló osztrákok is meghagyták érvényes fizetőeszköznek. Azonban 1849 késő tavaszán, már Haynau alatt érvénytelenítették a papírokat – ekkor keletkeztek legendák azokról a pesti polgárokról, akik éppen eladták a házukat, és a lépéssel egyik pillanatról a másikra elvesztették a teljes vagyonukat.

Később a fegyverletétel után be is tiltották a papírokat, amiket mindenki köteles volt beszolgáltatni, hogy aztán az osztrákok nyilvános égetéseken semmisítsék meg a bankókat. Hasonló sorsra jutott az ezüstfedezettel kibocsátott magyar pénz is.

Igaz, ennek a sorsa már akkor megpecsételődött, amikor Pestről az osztrákok előrenyomulása miatt Debrecenbe költöző kormány egy valamiről elfeledkezett. A Pesti Kereskedelmi Bank trezorjaiban tárolt, összegyűjtött ezüstfedezetet nem vitték magukkal az új fővárosba, így azt az osztrákok azonnal lefoglalták.